Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Elromlott Ázsia iránytűje

Az átlagoshoz képest kifejezetten szerény forgalom mellett vegyesen mozogtak a vezető ázsiai börzék indexei csütörtökön.

EXTRA

Ellenállására talált a MOL 13800-nál – technikai elemzés

14000-hez nyílhat meg az olajvállalat árfolyamának útja, ha maga alá gyűri jelenlegi ellenállását. A lélektani akadálynál sem lesz könnyebb dolga 200 ponttal följebb.

EXTRA

Izgalommentes kereskedés az MTelekom-nál – technikai elemzés

Továbbra sem kel életre az távközlési vállalat árfolyama. A felállás nem változott, 400 maradhat a figyelem középpontjában.

EXTRA

Szárnyalt az OTP – technikai elemzés

Két akadályt is maga mögött hagyott a bankpapír. A következő állomás a 6000-es szint lehet.

EXTRA

5650-be akadt bele a Richter – technikai elemzés

Elbizonytalanodott a gyógyszergyártó árfolyama. Érdemi támasz nem került veszélybe napon belül, így megpróbálhat még egyszer nekiveselkedni az akadálynak.

EXTRA

Dupla ellenálláson lendült át a BUX – technikai elemzés

Meggyőzően lépte át a 23500-as szintet a hazai index. 24000 a következő nagyobb falat az útjában.

EXTRA

Gyerekkel sem fenékig tejfel az élet

Az Y generáció 64%-ával fordult elő az elmúlt egy év alatt, hogy késve rendezte számláit – derül ki az Intrum Justitia Európai Fogyasztói Fizetési Jelentéséből. A kutatásból az is látszik, hogy a gyermekes fiatalok vannak a legrosszabb helyzetben, ugyanis 71%-uk nem tudta időben kifizetni számláit az elmúlt 12 hónap alatt. A gyermekes és gyermektelen fiatalok többsége elmondásuk szerint meglehetősen pesszimista mind az ország, mind a saját agyagi körülményei tekintetében, majdnem minden második fiatal fontolgatja a külföldre költözés lehetőségét.

EXTRA

Nagyon álmos még a forint

Alig pá fillérrel mozdult el a forint a vezető devizákkal szemben csütörtök kora reggelre szerda este óta a bankközi piacon.

EXTRA

Nem nyúlt a kamathoz a Fed

A piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamat 0,25-0,50 százalékos sávján az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed).

EXTRA

Nem tetszett Amerikának a Fed mondandója

Csökkentek a New York-i tőzsde irányadó mutatói szerdán.

EXTRA

Hibáival együtt is imádják a Volkswagent

Dízelbotrány ide vagy oda, Németországban a VW volt is és marad is a legnépszerűbb dízel márka. Ugyanakkor a KBA német szövetségi közlekedési felügyelet engedélyezte a dízelbotrányban érintett VW Amarok modellek visszahívását javításra.

EXTRA

Készpénzzel vagy kártyával?

Sokak számára meglepő lehet, hogy nem a technológiai újdonságokban jártas fiatalok, hanem a 45 és 60 közöttiek fizetnek leginkább bankkártyával összegtől függetlenül minden esetben, amikor csak tehetik. Ez derül ki az UniCredit Bank saját ügyfelei körében végzett kutatásából. Ahogy az is, hogy a régiós különbségek a bankkártyahasználatban is kimutathatók, s hogy az utóbbi egy-két évben felpörgő érintőkártyás fizetés már a középkorúak körében is hódít.

EXTRA

Nem kérnek a görögök a nyugdíjreformból

Erősödő sztrájkhullámmal tiltakoznak a görög szakszervezetek és szakmai szövetségek a tervezett nyugdíjreform ellen, az ország kikötőiben szerdán kétnapos munkabeszüntetés kezdődött és bezártak a helyi termelői piacok is.

EXTRA

Még mindig hosszú a NAV adóslistája

Továbbra is sok tartós adósa van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV): 2015 végén 3624 magánszemély és egyéni vállalkozó tartozott egyenként több mint 10 millió forinttal, valamint 2899 szervezet egyenként több
mint 100 millió forinttal folyamatosan, 180 napon keresztül az adóhatóságnak – derül ki a NAV honlapján közzétett adatokból.

EXTRA

Eredményes évet zárt a Scania

A svéd Scania haszongépjármű gyártó vállalat történetének legmagasabb forgalmát érte el tavaly, eközben növelte nyereségét is – közölte a
Scania Hungária Kft. szerdán.

EXTRA

Így védene ki egy újabb dízelbotrányt az EB

Az autógyártókra vonatkozó szabályozás szigorítására tett javaslatot szerdán az Európai Bizottság annak biztosítására, hogy az érintett vállalatok maradéktalanul eleget tegyenek az uniós biztonsági, környezetvédelmi és gyártási követelményeknek, és ezáltal elejét lehessen venni a Volkswagen-csoport dízelbotrányához hasonló újabb incidenseknek.

EXTRA

Európa is a Fed döntésére vár

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények
FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,07 százalékkal emelkedett, 1336,84 ponton zárt szerdán, 7,00 százalékkal év végi értéke alatt. Tavaly 5,04 százalékkal került feljebb.

EXTRA

Ez nem a forint napja volt

Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.

1 … 3 702 3 703 3 704 3 705 3 706 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.