23000 közelébe tért vissza a BUX – technikai elemzés
Lélektani támasza fölé próbálhat kapaszkodni a hazai index. Összességében még tartható lehet pozitív technikai kép a folytatásban is.
Lélektani támasza fölé próbálhat kapaszkodni a hazai index. Összességében még tartható lehet pozitív technikai kép a folytatásban is.
Jelentős növekedéssel zártak a vezető ázsiai börzék pénteken, a még nyitva tartó tőzsdék mutatói is a csütörtöki záróérték fölött mozogtak.
Jelentősen erősödtek a geopolitikai bizonytalansággal kapcsolatos aggodalmak, 10 százalékponttal esett a világgazdaság kilátásaira vonatkozó optimizmus szintje a vezérigazgatók körében. A megkérdezett cégvezetők alig több mint egyharmada volt nagyon bizakodó saját cége jövő évi növekedési kilátásait illetően. A vállalatvezetők 90 százaléka változtat világszerte a technológia jelenlegi felhasználásának módján annak érdekében, hogy jobban megfeleljenek az ügyfelek és a stakeholderek (érintettek) elvárásainak – derül ki a PwC éves globális felméréséből
Indulás előtt lemondta davosi útját az orosz jegybank elnöke. Elvira Nabiullina pénteken vett volna részt a 46. Világgazdasági Fórum munkájában, az adósságproblémákkal foglalkozó ülésen szólalt volna fel.
Harminc dollár fölé emelkedett a kőolaj világpiaci ára elsősorban azokra az előrejelzésekre, hogy a következő napokban igen hidegre fordul az időjárás az Egyesült Államokban és Európában.
Vegyesen mozgott a forint árfolyama péntek kora reggel a nemzetközi devizakereskedelemben csütörtök délutánhoz képest, a frankhoz képest gyengült, az euróval, a dollárral és a jennel szemben ugyanakkor erősödött.
Az olajárak emelkedésével párhuzamosan jelentősen erősödtek csütörtökön a New York-i tőzsde irányadó indexei. Főleg az energiaipari vállalatok drágultak, de a telekommunkációs vállalatok is jól teljesítettek, miután a Verizon Communications távközlési cég erős gyorsjelentéssel rukkolt elő.
Csökkentette bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a 95-ös benziné nem változott.
A szlovén kormány csütörtökön úgy döntött, hogy ezentúl csak azokat az illegális bevándorlókat engedi be az országba, akik Ausztriában vagy Németországban akarnak menedéket kérni.
A bürokráciacsökkentés jegyében a kormány több mint hetven állami, országos háttérintézmény, költségvetési szerv átszervezését, illetve megszüntetését tervezi – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Soha nem szűnt meg annyi cég az építőiparban Magyarországon, mint 2015-ben, és soha nem alakult olyan kevés, mint éppen tavaly. Ez akkor most a gödör alja, vagy sem? Az ágazat megrendelésállománya is a mélyben van, de ha a CSOK elég gyorsan termőre fordul, és az új EU-s támogatási ciklust is sikerül a terveknek megfelelően orrnehézzé tenni, akár egy gyors fordulatnak is tanúi lehetünk.
Krízisben vannak a tejtermelők a felvásárlási árak miatt, ezért a kormánynak segítenie kell – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Lázár János azt is bejelentette: március 1-15. között lesznek az újabb földárverések.
A várakozásokat rendre meghaladó gazdasági eredmények befektetőbarát üzleti környezetet biztosítanak a Magyarországon működő nagyvállalatok számára is – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának budapesti közgyűlésén a szaktárca tájékoztatása szerint.
Az IBM bejelentette, hogy megvásárolta a Ustream Inc. felhőalapú, élő videostreaming szolgáltatást nyújtó vállalatot. Ez a lépés kibővíti az IBM Cloud platformját, amelynek segítségével a vállalati ügyfelek felfedezhetik és kiaknázhatják a videóban, mint rendkívül gyorsan fejlődő digitális médiumban és adat-eszközben rejlő lehetőségeket. Az IBM a tranzakció pénzügyi részleteit nem közölte.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,95 százalékkal emelkedett, 1292,32 ponton zárt csütörtökön, 10,10 százalékkal év végi értéke alatt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 155,78 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 22 908,99 ponton zárt csütörtökön.
Magyarországon alig pár éve jelentek meg az első okostelefonra fejlesztett mobilvásárlási és mobilfizetési lehetőségek, ám a magyar lakosság továbbra sem használja ezeket. A legrutinosabbnak és az újdonságok iránt fogékonyabbnak számító online vásárlói közönségnek is csupán alig 8%-a próbálta ki a bankok, vagy a mobilszolgáltatók mobilfizetési alkalmazásait. Ráadásul, a kipróbálók több mint 70%-a többet nem is használta a hazai mobilfizetési megoldásokat – derül ki a FinTech Group és a GKI Digital 2015 decemberében, 2000 online vásárló körében végzett, közös kutatásából.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon csütörtökön: a dollárral szemben gyengült, míg az euróhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest erősödött a magyar fizetőeszköz.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.