Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Ezer milliárd forintból fejlődhet a gazdaság

Több mint 1000 milliárd forint újabb forrás nyílik meg a gazdaságfejlesztési, illetve innovációs és kutatás-fejlesztési támogatásokra 2016-ban – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.

EXTRA

Három a magyar igazság a VOSZ-nál

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöksége harmadik alkalommal választotta meg a szervezet főtitkárának Dávid Ferencet – közölte a VOSZ kedden.

EXTRA

Rekordévet zárt a külkereskedelem

Magyarország soha nem exportált annyit, mint az elmúlt évben, az előzetes adatok alapján a külkereskedelmi többlet eléri a 8 milliárd eurót (2500
milliárd forintot) – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára kedden Berettyóújfaluban, amikor átadta az Epack Kft. új gyártócsarnokát.

EXTRA

Megtalálta a helyes irányt Európa

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,25 százalékkal emelkedett, 1309,41 ponton zárt kedden. Év végi értékétől 8,91 százalékkal marad el, miután tavaly 5,04 százalékkal nőtt.

EXTRA

Kifogott a forinton a frank

A forint kedd kora estére erősödött az euróval, a dollárral és a jennel szemben, gyengült viszont a frankhoz képest a reggeli árfolyamokkal összevetve a nemzetközi devizapiacokon.

EXTRA

Még van remény a csok feltételein túl

A kormány 2015 végén két jelentős intézkedéssel zavarta fel az új lakások piacának állóvizét.

EXTRA

Az OTP volt a kakukktojás a magyar piacon

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35,34 pontos, 0,15 százalékos emelkedéssel, 23 214,77 ponton zárt kedden.

EXTRA

Tűkön ülve várhatja a márciust Magyarország

A Saxo Bank kötvénypiaci részlegének vezetője szerint megvan az esélye, hogy felminősíti, vagy legalább pozitív kilátással látja el az egyik hitelminősítő Magyarországot a következő, márciusi felülvizsgálaton – mondta Simon Fasdal kedden, Budapesten.

EXTRA

Komoly szándékkal közelít a GE

A General Electric (GE) vizsgálja annak a lehetőségét, hogyan kapcsolódhatna a Paks II beruházáshoz – mondta John G. Rice, a GE alelnöke kedden háttérbeszélgetésen, Veresegyházon.

EXTRA

Az élelmiszerbiztonsági hatóság és a méhészek közösen védik amagyar mézet

Budapest, 2016. január 19., kedd (MTI) – A jövőben közösen
védik a minőségi magyar mézet a méhészek és az élelmiszerbiztonsági
hatóság – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
(Nébih) kedden az MTI-vel.

EXTRA

Megalakult az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár, 2016.
január 19., kedd (MTI) – A bíróságon januárban bejegyzett Erdélyi
Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége megalakulásáról számoltak
be kedden a szövetség vezetői Kolozsváron, sajtótájékoztatón.

EXTRA

Porszem kerülhet a gazdaság gépezetébe

A Raiffeisen Bank elemzői szerint a gazdaságélénkítő intézkedések ellenére a magyar gazdaság növekedésében hullámvölgy várható 2016-ban, a GDP 2-2,5 százalékkal nőhet, de 2017-2018-ban a gazdasági bővülés ismét elérheti a 3 százalékos éves növekedési rátát – mondta Török Zoltán, a pénzintézet vezető elemzője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

EXTRA

Pezsgett az élet a Hungexpóban

A terveket felülteljesítve, több mint 5 milliárd forint árbevételt ért el a Hungexpo Zrt. tavaly, 30 százalékkal meghaladva a 2014-es eredményt – mondta Ganczer Gábor vezérigazgató kedden a társaság évindító sajtótájékoztatóján, Budapesten.

EXTRA

Nem a várt eredményt hozta a dkj

A meghirdetett mennyiségnél magasabb összegben, hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.

EXTRA

Pörgős évet zárt az Unilever

Nőtt a brit-holland Unilever forgalma tavaly, miközben az adózott eredménye csökkent.

EXTRA

Visszatért a jókedv Amerikába

Emelkedő indexekkel indult a kereskedés kedden a vezető amerikai tőzsdéken a hétfői ünnep után.

EXTRA

Egymilliárd euróból törleszthet az állam

Magyarország egymilliárd eurós államkötvény-kibocsátást tervez – jelentette ki Réz András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese az Euromoney elnevezésű konferencián kedden Bécsben.

EXTRA

Ne bonyolítsd túl az adóbevallást, ha nem muszáj

A személyi jövedelemadó (szja) bevallásának legegyszerűbb módja, ha a munkavállaló felhatalmazza az adóhatóságot a bevallás elkészítésére a február elsejéig benyújtható új bevallási nyilatkozat kitöltésével – hívta fel a figyelmet Tamásné Czinege Csilla adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár kedden Budapesten.

1 … 3 724 3 725 3 726 3 727 3 728 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.