Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Sosem voltak ilyen népszerűek az állampapírok

November végére újabb, ezúttal 7651,5 milliárd forintos történelmi csúcsra emelkedett a háztartások értékpapír-állománya – ismerteti keddi számában a
Világgazdaság.

EXTRA

Kontrollált menekültügyi megoldást vár Kelet-Európa

A német hatóságok naponta több száz, javarészt Svédországba tartó menekültet küldenek vissza Ausztriába a dublini egyezmény értelmében – mondta a német szövetségi rendőrség egyik szóvivője hétfőn Münchenben. Emellett ellenőrizhetővé kell tenni a menekültáradatot a cseh és a lengyel külügyminiszter szerint. Sobotka cseh miniszterelnök szerint nyomást kell gyakorolni Törökországra, hogy teljesítse az EU-val kötött megállapodást. Reggeli összefoglalónk.

EXTRA

Letörte az éket a MOL – technikai elemzés

Csúnya irányba fordult az olajvállalat árfolyamának technikai képe. A fontos támaszszint letörésével mélyebb értékekik is lenyúlhat a papír, mint 13600, de több kisebb-nagyobb támasz is segítheti a folytatásban.

EXTRA

Éledezik az MTelekom – technikai elemzés

Megélénkült forgalom mellett sávozott tovább a távközlési vállalat árfolyama. Ha marad a forgalom, akkor lehet esélye kitöréssel próbálkozni a papírnak a jelenlegi 10 pontos tartományból.

EXTRA

A csökkenő trendvonaltól fordult az OTP – technikai elemzés

Erősködik a bankpapír, de egyelőre fontosabb akadályt nem tud átlépni. A csökkenő trendvonal lenne a rövidtávú kilátások szempontjából a legfontosabb ellenállás, amivel ismét 6000 átlépésével próbálkozhat az árfolyam.

EXTRA

Nincs megállás a Richternél – technikai elemzés

Nem lassít a gyógyszergyártó árfolyama, hamarosan a 600-nél található lélektani ellenállást próbálhatja maga mögött hagyni.

EXTRA

Kóstolgatja az ellenállást a BUX – technikai elemzés

Körbenézett 24000 fölött a hazai index. Egyelőre még nem sikerült megbarátkoznia a magaslati levegővel, de a kitörés lehetősége továbbra is megvan.

EXTRA

A kínai buborék durran ki éppen?

Tekintve, hogy kínai A-részvények kereskedését egy héten belül másodszor is felfüggesztették, a 2016-os év a tavaly nyári izgalmakhoz hasonló, egyértelműen volatilis alaphangon indult az ázsiai piacok számára. Matthew Sutherland, a Fidelity International ázsiai régióért felelős termékmenedzselési igazgatója elmondja, szerinte mi mozgatja ezt a volatilitást, átterjed-e majd más piacokra is, és tanácsot ad, hogyan reagáljanak a fejleményekre a befektetők.

EXTRA

Sorba álltak a védjegyért

A fürdők nemzeti tanúsító védjegyét 2015-ben, bevezetésének első évében 21 magyarországi fürdő szerezte meg, szolgáltatásaikra közel 40 tanúsító védjegyet adtak ki – közölte a Magyar Fürdőszövetség.

EXTRA

Vajon mire készül a forint?

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.

EXTRA

Tagadják, hogy spekulált a kormány

Lehetőséget adott ugyan bennfentes kereskedésre, hogy december közepén másfél óra múltán módosították a Telekom-szerződések felmondásáról szóló kormányzati közlést, de nem történt ilyen – írja a Tóth Bertalan szocialista képviselő kérdésére adott jegybankelnöki válasz alapján keddi számában a Népszava.

EXTRA

A kohászatok bezárása miatt gyengélkedik az Alcoa

Nettó veszteséget könyvelhet el a tavalyi év negyedik negyedévére vonatkozóan az Alcoa Inc.

EXTRA

Bizonytalanul kezdte a hetet Amerika

Vegyesen zártak a New York-i tőzsde irányadó mutatói hétfőn.

EXTRA

Golden Globe-díjat kapott a Saul fia

Büszkék vagyunk arra, hogy sikerült egy olyan filmet készíteni, amelyre a világ ilyen komolyan odafigyelt – közölte Andy Vajna filmszakmai, miután első magyar filmként a Saul fia Golden Globe-díjat nyert.

EXTRA

Így kompenzálna a Volkswagen

A dízelbotrány tavaly szeptemberi kirobbanása óta első amerikai látogatásán elnézést kért a dízelmotorok emissziós értékeinek manipulálásáért a Volkswagen AG vezérigazgatója.

EXTRA

Megtorpant a légi áruforgalom

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint tavaly novemberben 1,2 százalékkal csökkent a légi áruforgalom 2014 novemberéhez képest.

EXTRA

Van mire büszkének lennie a BMW-nek

Tavaly is a BMW értékesítette a legtöbb luxus kategóriás autót világszerte, ezzel 2005 óta, sorban tizenegyedik éve vezeti az eladásokat az Audi és a Mercedes előtt.

EXTRA

Negatív rekordot döntött a rand

Történelmi mélypontjára zuhant a dél-afrikai rand dollárhoz viszonyított árfolyama hétfőn a hazai gazdaság borús kilátásai, valamint a kínai gazdaság lassuló növekedése miatt aggodalmak következményeként.

1 … 3 744 3 745 3 746 3 747 3 748 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.