Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Bíznak Közép-Európában az elemzők

Londoni pénzügyi elemzők szerint robusztus növekedésre utalnak Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságok decemberi hangulati mérőszámai.

EXTRA

Eddig tartott a kínai tőzsde szabályozása

A kínai tőzsdefelügyeleti hatóság bejelentette, hogy péntektől kezdve felfüggeszti a tőzsdei kereskedést bizonyos esetekben automatikusan leállító mechanizmust.

EXTRA

Pánikhangulat uralkodott a piacokon

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 2,33 százalékkal süllyedt, 1359,90 ponton zárt szerdán. Év vége óta 5,40 százalékkal került lejjebb, miután tavaly 5,04 százalékkal emelkedett.

EXTRA

A csok és az új lakásáfa durranthatja be az ingatlanpiac rakétáit

2016 elején két markáns kormányzati döntés élénkíti a lakóingatlanok piacát. A megváltozott jogszabály szerint idén januártól a 150 négyzetméternél kisebb lakások és a 300 négyzetmétert meg nem haladó alapterületű új családi házak esetében a korábbi 27%-ról 5%-ra csökkent az áfa mértéke.

EXTRA

Mi kimaradunk az EB programjából

Az Európai Bizottság (EB) egymilliárd euró értékben fogadott el olyan, határokon átnyúló együttműködési programokat, amelyek az unió külső határainak két oldalán fekvő régiók társadalmi és gazdasági fejlesztését célozzák – írta csütörtöki közleményében a brüsszeli szervezet.

EXTRA

Az OTP lett a nap vesztese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 405,44 pontos, 1,69 százalékos csökkenéssel, 23 595,10 ponton zárt csütörtökön.

EXTRA

Órási pénzeket áldoz a jegybank a jüanra

Közel három éve legalacsonyabb szintre csökkent a kínai jegybank devizatartaléka decemberben.

EXTRA

Ilyen Uniót szeretne Cameron

Nagy-Britanniának és Magyarországnak hasonló elképzelései vannak az EU-ról, működő Európát akarnak – mondta David Cameron brit miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután az Országházban tárgyalt magyar kollégájával, Orbán Viktorral.

EXTRA

Árzuhanás az élelmiszerek piacán

Négy éve folyamatos lejtmenetben van a legjelentősebb alapvető élelmiszerek ára: a 2015-ös év átlaga 19 százalékkal maradt el az azt megelőző évitől, ahogy a világgazdaság gyengélkedése a fémektől kezdve az energiapiacokig mindenütt erőteljes árzuhanást generált.

EXTRA

Várhatják pénzüket a quaestorosok

A Quaestor Értékpapír Zrt. felszámolója megkezdte az ügyfélpénzek kiadását – közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) csütörtökön a honlapján.

EXTRA

Fejetlenség a piacokon – merre indulnak a devizák?

Tegnap éjszaka a kínai részvénypiacon a nyitást követően mindössze harminc percet lehetett kereskedni, mielőtt az index 7 százalékos zuhanását követően elérte a napi maximális ármozgási limitet, és felfüggesztették a kereskedést. A jüan is gyengült – érdekes fordulat volt, hogy a mai napon a belföldi piaci (onshore) árfolyam csökkent, míg a Kínán kívüli (offshore) piacon a jüan árfolyama összességében erősödött – áll John J. Hardy, a Saxo Bank stratégájának elemzésében.

EXTRA

Tőkemelés az OTP román lányánál

A román cégbíróság bejegyezte az OTP Bank Romania SA. leánybanknál történt tőkeemelést, a jegyzett tőke 1,254 milliárd román lejre nőtt, az OTP Bank tulajdoni részesedése 100 százalék – közölte az OTP Bank csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

EXTRA

Súlyos mínuszokkal indított Amerika

Gyengüléssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén csütörtökön.

EXTRA

Törökországnak csak a szája volt nagy?

Az Európai Unió nem elégedett azzal, ahogyan Törökország teljesíti vállalását a migrációs nyomás enyhítésére, amiről az unióval a múlt év végén állapodott meg – jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke Amszterdamban, a féléves holland uniós elnökség nyitónapján tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.

EXTRA

3,5 milliárdos üzletet ütött nyélbe a Biztonsági Nyomda

Az ANY Biztonsági Nyomda vezette konzorcium két évre szóló szerződést írt alá a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal adó- és zárjegyek gyártására – áll a BÉT honalpján közleményükben

EXTRA

A kormány tesztelni akarja a tőkepiacot

Az év elején, közel két éve első alkalommal devizakötvényt bocsát ki Magyarország, de változatlanul törekszik a devizaadósság arányának csökkentésére – erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt a Bloomberg hírügynökségnek adott, csütörtökön megjelent interjúban.

EXTRA

Belelállt az OTP a csok-versenybe

Az OTP Bank január 7-től közel négyszáz fiókjában befogadja az új családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és az ahhoz kapcsolódó kamattámogatott hitelek iránti igényeket – közölte a bank csütörtökön. Korábban az FHB jelezte, hogy január 4-től már igényelhető a támogatás, és a bank az első igényléseket már be is fogadta.

EXTRA

Így vitték a magyar államkötvényeket

A meghirdetett mennyiségnél 1 milliárd forinttal magasabb összegben, 53 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.

1 … 3 753 3 754 3 755 3 756 3 757 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.