Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Jó és rossz hírek is vannak az elemzők tarsolyában

Londoni pénzügyi elemzők szerint az idén
Törökország és Dél-Afrika a kiemelten veszélyeztetett két feltörekvő gazdaság hitelminősítési szempontból, Magyarország ugyanakkor felminősítésre számíthat.

EXTRA

Így érezzük magunkat Magyarországon

Személyes életüknek, közvetlen környezetüknek 2015-ös eseményeit inkább pozitívan minősítik a magyarok, az ország tavalyi történéseit azonban többségük negatívan ítéli meg. Kétharmaduk elégedett volt a magánéletével, ugyanennyien nyilatkoztak pozitívan az egészségi állapotukról. A dolgozók héttizede összességében kedvező tapasztalatokkal lett gazdagabb a munkahelyén. Az anyagi helyzetére, a pénzügyeire gondolva felemás mérleget vont a magyar lakosság: 50 százalék jónak, 48 százalék rossznak minősítette az elmúlt évét ebből a szempontból.

EXTRA

Ismét padlón van Európa

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények
FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,31 százalékkal süllyedt, 1391,83 ponton zárt szerdán. Év vége óta 3,18 százalékkal került lejjebb, miután tavaly 5,04 százalékkal emelkedett.

EXTRA

Kiröppent Európa fészkéből a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,15 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 24 000,54 ponton zárt szerdán.

EXTRA

Díjazták az Európai Mobilitási Hetet

Több mint 40 szervező kapott elismerést a 2015. évi Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap záró konferenciáján szerdán Budapesten – közölte a Nemzeti
Fejlesztési Minisztérium (NFM).

EXTRA

Schengeni egyezmény: a lakosság szemszögéből

A schengeni egyezmény felfüggesztése hátrányosan befolyásolná a munkaerő-mobilitást az Európai Unióban – állapítja meg a Bruegel brüsszeli gazdasági kutató intézet tanulmánya.

EXTRA

Betelt a pohár a Zala Volánnál

A zalai közlekedési szakszervezetek tájékoztatást kérnek a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól (NFM) a közúti közösségi közlekedési piac liberalizációját érintő kérdésekről – közölte a Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete (ZVDSZ) és a Zala Volán
Személyközlekedési Szakszervezete (ZVSZSZ) szerdán.

EXTRA

Megvan a decemberi hiányadat

Az államháztartás központi alrendszerének tavaly decemberi hiánya 247,8 milliárd forintot tett ki, az éves deficit 1218,6 milliárd forint lett – közölte az előzetes számokat a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján.

EXTRA

Lecsapja a 40 milliós magaslabdát a FÁÜ

A Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari (FÁÜ) Zrt. az illetékes bíróságon keresetet indított a Gazdasági Versenyhivatal döntése ellen, amiben a GVH 40 millió forintos bírságot szabott ki a cégre a Pepsi nyereményjátékuk miatt – közölte a cég szerdán.

EXTRA

Megtisztult az Illatos út

A kormány az összes veszélyes hulladékot elszállíttatta a Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyéről – jelentette be Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott szerdán, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

EXTRA

Kidőlt Amerika bikája

Nagy indexcsökkenéssel nyitottak szerdán az amerikai tőzsdék.

EXTRA

Új CNG-kutak a láthatáron

Önkiszolgáló CNG (sűrített földgáz) -töltőállomások épülhetnek a jövőben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által kiadott rendelet értelmében – közölte a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) szerdán.

EXTRA

Harmadik szakaszához ért az nhp

Az nhp első és második szakaszában összesen 31 ezer vállalkozás jutott kedvező finanszírozáshoz mintegy 2126 milliárd forint értékben – összegezte
szerdán kiadott jelentésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) abból az alkalomból, hogy 2015 végével lezárult a növekedési hitelprogram (nhp) és az nhp plusz szerződéskötési időszaka, és idén januártól a növekedéstámogató program segíti a bankok visszatérését a piaci alapú hitelezésre.

EXTRA

Jobban alakult a hiány, mint gondoltuk

Kedvezőnek tartják az államháztartás tavalyi hiányának alakulását az elemzők.

EXTRA

A Lenovo betört a virtuális oktatás piacára

A Consumer Electronics Show (CES) rendezvényen a Lenovo bejelentette az AirClass-t – a megoldását a jobb virtuális tanulási élmény elérésére a vállalati tréningektől a távoktatásig terjedő területeken. A virtuális tanulás továbbra is hihetetlen mértékben terjed: az online és vegyes oktatásban résztvevő tanulók száma 80 százalékkal nőtt az elmúlt 5 évben, és a vállalatok 74 százaléka használ virtuális oktatást munkavállalói képzésére.

EXTRA

Jó vásárt csinált az állam az MKB-val

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint az MKB Bank állami megvásárlása helyes döntésnek bizonyult, a jegybank bízik abban, hogy a rossz eszközeitől már
megtisztított MKB-t az eredeti vételárnál magasabb összegért sikerül értékesíteni – közölte a jegybank szerdán a honlapján.

EXTRA

Benézett 35 dollár alá a Brent

Több mint 11 éves mélypontjára, 35 dollár alá esett az Európában irányadó északi-tengeri Brent könnyűolaj ára szerdán a jelentős túlkínálat és a világgazdaság lassuló növekedése miatt érzett aggodalmak hatására.

EXTRA

Nincsenek jó formában a tech-szektor papírjai

Az Apple az első negyedévben 30%-kal csökkentheti az iPhone 6s és az iPhone 6s Plus gyártását. Nem rajonganak a befektetők a Fitbit új okos órájáért. Az új terméknek tegnap volt a bemutatója, a részvényárfolyam csaknem 20%-os zuhanással fejezte ki nemtetszését.

1 … 3 756 3 757 3 758 3 759 3 760 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.