Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Kezd magára találni a cukor

Több mint 18 százalékkal drágult a kristálycukor kilója június óta, és a világpiaci tendenciák alapján további áremelkedésre lehet számítani – mondta Juhász Gergely, az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója.

EXTRA

Már a makrovilág is az ünnepekre készül

Csaknem üres lesz a hazai makrogazdasági naptár az év végéig még hátralévő két hétben, a megjelenő adatok pedig várhatóan nem mozgatják meg a piacot.

EXTRA

Nem volt szerencséje a héten a Telekomnak

A Magyar Telekom kivételével erősödtek a vezető részvények a héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a tőzsde részvényindexe, a BUX 36,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 23 666,29 ponton zárt pénteken.

EXTRA

Egyre nehezebb védekezni a hackerek ellen

A cégek ellen 2015-ben elkövetett kibertámadások különböztek a felhasználók ellen bevetett módszerektől, olvashatjuk a Kaspersky Lab az elmúlt 12 hónap vállalati veszélyeiről szóló tanulmányában. Jellemző volt a legális szoftverek nagyobb mértékű kihasználása, illetve a rosszindulatú programok legális digitális aláírással való ellátása a kártékony fájlok hosszabb ideig tartó elrejtése érdekében. A Kaspersky Lab szakértői emellett a vállalati felhasználók ellen irányuló ransomware támadások számának folyamatos emelkedését is megfigyelték.

EXTRA

A nők is tudnak határozottak lenni a pénzügyekben

Megdőlni látszik a sztereotípia, amely szerint a pénzügyi döntéseket a férfiak hozzák; a Genertel felméréséből az derült ki, hogy a megkérdezett nők közel 80 százaléka felelős a biztosításokért, azaz ők döntenek arról, hogy milyen biztosítást kössenek ők vagy akár az egész család. Érdekesség, hogy a biztosításokról való döntéshozatal leginkább (85%-ban) a 40 év felettiekre jellemző, lakóhely szerint meg inkább a vidéki lakcímmel rendelkező nőkre.

EXTRA

Az alulértékelt vállalatokban a jövő?

Izgalmas évet zár az USA és Európa 2015-ben, és a Fidelity International portfólió menedzserei szerint a fejlett piacokban jövőre is bízhatunk. Fabio Ricelli és Angel Agudo elmondják, mi várható az öreg kontinensen és a tengerentúlon 2016-ban.

EXTRA

Megéri a karácsonyi költekezés a januári spórolást?

Nem csak az ajándékok, de a karácsonyi menü, a két ünnep közötti családlátogatások és a szilveszteri buli is nyomot hagy a családi költségvetésben – derül ki a Cofidis decemberben végzett, saját kutatásából. A több mint félezer válaszadó többségének jelentős anyagi megterhelést okoz az év vége, amit januárban spórolással kompenzálnak. A legtöbb megkérdezett számára viszont ez egyértelműen jó csere, megéri a költekezőbb decembert szűkebb januárra váltani.

EXTRA

Készülhetnek a Volkswagen-ügyfelek az értesítésre

A Volkswagen Csoport benyújtotta a KBA-nak az érintett EA189 kódú, 1,2, 1,6 és 2,0 liter összlökettérfogatú motorjaira vonatkozó konkrét műszaki intézkedések leírását. A KBA alapos vizsgálatok után az összes intézkedést teljes mértékben jóváhagyta. Így az összes érintett járműhöz rendelkezésre áll a kijavításhoz szükséges intézkedések leírása. A járműtulajdonosok rövidesen tájékoztatást kapnak a következő lépésekről. A gyors lebonyolítás biztosításához a Volkswagen már a 2016-os év elején megkezdi az intézkedések végrehajtását.

EXTRA

Még nehezebb lesz bejutni Amerikába

Az amerikai Kongresszusban ritka kétpárti egyetértésben, elsöprő többséggel megszavazták a vízummentességi program szigorítását, vagyis a vízummentesség feltételeinek szűkítését.

EXTRA

Milliós csalást buktattak le

Csalás gyanúja miatt elfogtak a fővárosban három kameruni állampolgárt, aki milliókért vásárolt telefonokat portugál bankkártyák adatainak felhasználásával – közölte a rendőrség szombat reggel a police.hu oldalon.

EXTRA

Így kedvezne Juncker az ukránoknak és a grúzoknak

Az Európai Bizottság ajánlást tett arra, hogy az uniós tagállamok szüntessék meg a vízumkötelezettséget Ukrajna és Grúzia állampolgárai számára – jelentette be Brüsszelben Jean-Claude Juncker, az uniós intézmény elnöke.

EXTRA

Ezen a téren is biztonságosabb lesz az Unió

A digitális kornak megfelelő adatvédelmi rendelet léphet hatályba 2018-tól, miután az Európai Parlamentnek és az Európai Tanácsnak sikerült megegyeznie az Európai Unió új adatvédelmi reformjának egyes elemeiről. Ennek köszönhetően az európai lakosoknak nagyobb befolyásuk lesz személyes adataik kezelésére, illetve bizonyos esetekben az EU-n kívüli nagyvállalatoknak is az európai adatvédelmi jogszabályoknak kell majd megfelelniük. Az EU Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága megszavazta a rendeletet, így arról 2016-ban dönthet az Európai Parlament. Ezt követően a tagállamoknak két év áll rendelkezésére a jogszabályok hatályba léptetésére.

EXTRA

Így győződhetsz meg róla, milyen sertéshúst eszel

A Kiváló minőségű sertés (KMS) eredetigazolási rendszer keretében okostelefonnal beolvasható QR-kóddal lehet ellenőrizni a pultban lévő sertéshús származását – mondta a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnöke az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

EXTRA

Itt vannak az új lakástámogatási rendszer feltételei

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár közlése szerint az új otthonteremtési rendszerben lesznek négyzetméterhatárok.

EXTRA

Orbán: Európának fel kell adnia az öngyilkos hajlamokat

Az európai politikából már hosszabb ideje "kikerültek a józan ész megfontolásai" – vélekedett Orbán Viktor miniszterelnök a Lidové Noviny című cseh napilapnak adott interjúban, amelyet az újság szombaton tett közzé.

EXTRA

Nagy-Britanniában lezárult egy korszak

Bezárt pénteken az utolsó mélyművelésű szénbánya Nagy-Britanniában.

EXTRA

A Renault milliókat fordít kutatásra a VW-botrány miatt

Növeli beruházásait a motorok károsanyag-kibocsátását csökkentő technológiai fejlesztésekbe a Renault.

EXTRA

Lassan kihuny a brazil olimpia lángja?

Mit kapunk, ha keverjük a viharos gazdasági és politikai feltételeket, a biztonsági aggodalmakat és a szennyezett vizet? A válasz: a 2016-os olimpiát Rio de Janeiróban – állítja a Forbes.

1 … 3 789 3 790 3 791 3 792 3 793 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.