Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Könnyebb lett a teher a VW vállán

Lélegzetvételnyi időt nyert a masszív csalási botrányba keveredett Volkswagen német autógyár, amely szerdán bejelentette, hogy az eredetileg becsült 800 ezernél jóval kevesebbet, csak nagyjából 36 ezer járművét érintheti a szén-dioxid-kibocsátási ügy.

EXTRA

Nem találja a helyét Amerika

A keddi esés után tovább csökkenő indexekkel indult a kereskedés szerdán a vezető amerikai tőzsdéken.

EXTRA

Rácáfol a sajtóhírekre az ODBE

Az Országos Dohányboltellátó Kft. (ODBE) rendszere nem omlott össze, a visszaigazolt határidőre kiszállítják a megrendeléseket – ígéri a cég, amely honlapján azt is közölte, hogy az egyes termékekre a
szokásosnál várhatóan jóval több megrendelés miatt a héten időszakos intézkedéseket vezet be.

EXTRA

Optimista a TakarékBank gazdasági jövőképe

A magyar gazdaság az idei 2,9 százalék után 2016-ban 2,4, 2017-ben pedig 2,8 százalékkal bővülhet a TakarékBank elemzői szerint – mondta Oszlay András, a pénzintézet osztályvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

EXTRA

Nem csökken az állampapírok népszerűsége

Közel 100 milliárd forinttal emelkedett novemberben a lakossági állampapírok állománya. Ezzel a forintban kibocsátott lakossági állampapírok teljes mennyisége csaknem 3337 milliárd forint. Az euróban denominált államkötvénnyel, a P€MÁK-kal együtt a teljes mennyiség közel 4197 milliárd forint.

EXTRA

Új tulajdonosához kerülhet a Szallas.hu

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Portfolion Regionális Magántőke Alap közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen a Szallas.hu Kft. felett – tudtuk meg a hatóságtól.

EXTRA

Fontos társadalmi ügyekre reflektál a Kúria

A hálapénz, a devizahitelezés és a vasárnapi nyitva tartás ügyét emelte ki a Kúria félévzáró sajtótájékoztatóján Darák Péter azon ügyek közül, amelyekkel a legfelsőbb bírói fórum mint a mindennapi életet alapvetően befolyásoló kérdésekkel foglalkozik.

EXTRA

Módosítja szabályait az IMF Ukrajna miatt

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) módosítja hitelezési szabályait, és lehetővé teszi, hogy Ukrajna akkor is IMF-kölcsönhöz juthasson, ha nem törleszti határidőre 3 milliárd dolláros tartozását Oroszországnak.

EXTRA

Hamarosan áfacsökkentést jelenthetnek be

A kormány várhatóan még a héten dönt arról, hogy a lakásépítéseket terhelő általános forgalmi adó (áfa) a jelenlegi 27 százaléknál alacsonyabb legyen – mondta Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára az Építési
Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) közgyűlésén szerdán Budapesten.

EXTRA

A kormányablakok mellé kerülnek a munkaügyi ügyfélszolgálatok

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat kirendeltségeit 5 milliárd 350 millió forintos európai uniós forrásból fejlesztették országszerte, a kiemelt projekt során 54 helyszínen újul meg a szolgálat infrastruktúrája – erről Ambrus Ilona, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságért felelős helyettes államtitkára számolt be szerdán Budapesten, a projekt zárórendezvényén.

EXTRA

Végleg kiürült az előző uniós ciklus kasszája

Egy hónappal a zárás előtt teljes egészében kifizette a 2007 és 2013 közötti uniós fejlesztési időszak rendelkezésre álló forrásait Magyarország – jelentette be Lipők Sándor megyei fejlesztési miniszteri biztos sajtótájékoztatón szerdán, Nyíregyházán.

EXTRA

Még jövőre sem lesz 50 dollár az olaj?

Nagyon úgy néz ki, hogy hosszabb távon beragad az olaj ára a 35-45 dolláros sávba.

EXTRA

Vizsgálat hírére zuhan a Bayer árfolyama

3%-os mínuszt produkált a Bayer árfolyama, miután az európai gyógyszerbiztonsági hivatal vizsgálatokat indított az egyik gyógyszerük kapcsán. Ennél is komolyabb esésben van az ArcelorMittal árfolyama, egy jelentős, 600 fős leépítés miatt. Itt 6%-os mínuszról beszélhetünk.

EXTRA

Súlyos válságban az olajtól függő Venezuela

Venezuelában 100 százalék körüli az infláció, a gazdaság várhatóan 4 százalékkal zsugorodik az idén – mondta el egyebek között Nicolás Maduro venezuelai elnök csaknem ötórás televíziós beszédében. Mindezért az ellenzéket hibáztatta, amely szerinte "gazdasági háborút" vív.

EXTRA

Lecsapnak a terroristák pénzügyeire

Széles körű egyetértés volt a terrorizmus finanszírozása elleni fellépés erősítését célzó intézkedések elfogadásáról az uniós gazdasági és pénzügyminiszterek tanácsülésén Brüsszelben – írta szerdán a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai újság európai kiadása.

EXTRA

Könnyebb lesz adózni jövőre

Az egyszerűsítés és az adócsökkentés éve lesz 2016, több pénz marad az embereknél, a tisztességes cégek pedig a megbízható minősítéssel előnyökhöz juthatnak – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdaság Minisztérium (NGM) szerdai közleményében.

EXTRA

Az autópiacot is üti az orosz válság

A dél-koreai Hyundai Motor és a Kia Motors piaci részesedése az orosz autópiacon az új autók eladása tekintetében rekordszintű, 22,2 százalék volt novemberben, miközben eladásai csökkentek.

EXTRA

Az inflációhoz igazítják a zöldáram árát

A megújuló energiaforrásból vagy hulladékból nyert energiával termelt áram kötelező átvételi ára kissé csökken jövőre, miután a fogyasztóiár-indexek is csökkentek – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerdán.

1 … 3 815 3 816 3 817 3 818 3 819 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.