Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Tanácstalan Európa, inkább esnek a részvények

Világos irányzat nélkül, enyhe gyengüléssel nyitottak kedden a főbb európai értékpapírpiacok.

EXTRA

Egyre több a rossz kínai adat

A kínai export a vártnál nagyobb mértékben, 6,8 százalékkal, míg az import a vártnál alacsonyabb mértékben, 8,7 százalékkal csökkent éves összehasonlításban a kedden nyilvánosságra hozott novemberi statisztikai adatok szerint.

EXTRA

Újabb nagyszerű hír a Richtertől – Random Reggeli

Végre bioszimilárisról is szólhat a fáma, törzskönyvezési kérelmet nyújtottak be az Európai Gyógyszerügynökség felé, ami befogadásra is került.

EXTRA

Megkapta az európai engedélyt a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. a mai napon bejelentette, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) befogadta a Richter által bioszimilárisként kifejlesztett pegfilgrastim törzskönyvezési kérelmét, melynek referencia terméke az Amgen cég Neulasta márkanevű gyógyszere.

EXTRA

23000 felé halad a BUX – technikai elemzés

Egyöntetűen gyengültek a hazai blue chipek hétfőn, tovább korrigált a BUX is. Sorra kerülhet 23000 tesztelése is a folytatásban.

EXTRA

Az ékben folytatja a MOL – technikai elemzés

Nem jön össze a kitörés az olajvállalat árfolyamának, 13800 változatlanul megálljt tud parancsolni a papírnak.

EXTRA

Megbotlott az MTelekom – technikai elemzés

Nem érkezett megerősítés a 415 fölötti zárásra a távközlési vállalat árfolyamánál. Ennek ellenére pozitívak maradhatnak a rövidtávú várakozások, a folytatásban is fölfelé kapaszkodhat az árfolyam.

EXTRA

Tovább esik az OTP – technikai elemzés

5850 irányába halad a bankpapír, az itt húzódó támasz próbálhatja majd meg fordítani, ha 5900 elesik.

EXTRA

Folytatta a korrekciót a Richter – technikai elemzés

A csatornába visszatérve gyengülhet 5100 irányába a gyógyszergyártó árfolyama. Legkésőbb ettől a támasztól következhet fordulat.

EXTRA

Kinyírják egymást az olajtermelők?

Mindenkit meglepett az OPEC. A nemzetközi olajkartell, nem hogy csökkentette volna napi 30 millió hordós kitermelését, de még másfél millió hordóval meg is fejelte a kvótát. Mélybe taszítva az egyébként is alacsony olajárakat. A kartelltagok jó része érzékeny veszteségeket szenved. Ön szerint egymást nyírják ki az olajtermelők? Szavazzon!

EXTRA

Jelentős elővárosi fejlesztések valósulnak meg

Kétszázmilliárd forint jut a városi és elővárosi kötött pályás közlekedésre 2020-ig – közli keddi számában a Magyar Idők.

EXTRA

Aggódunk a nyugdíj miatt, de nem teszünk félre eleget

Egyre negatívabban látják az emberek nyugdíjba vonulásuk feltételeit: az UNION Biztosító által két éve feltett, majd idén megismételt kérdésekre adott válaszok alapján egyre kisebb összegű nyugdíjra számítanak a megkérdezettek. A többség 68 éves nyugdíjkorhatárt jósol, a 25 év alattiak  átlagosan 72 évvel kalkulálnak. Azok, akik nyugdíj-előtakarékoskodnak, általában havonta 5-20 000 forint közötti összeget szánnak nyugdíjcélú megtakarításra – tudtuk meg az Union felméréséből.

EXTRA

Megint lefelé indult a forint

Mérsékelten gyengült a forint kedd reggelre a nemzetközi devizapiacokon.

EXTRA

Érkezik a görög mentőcsomag utolsó rész

A görög bankok feltőkésítését célzó pénz utolsó részletet kedden utalják át – jelentette be az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő Eurogroup elnöke hétfőn.

EXTRA

Nem pörgött fel az amerikai piac

Csökkentek hétfőn a New York-i tőzsde irányadó főbb mutatói.

EXTRA

Nemsokára feléljük uniós forrásainkat

Magyarország már csaknem teljes egészében felhasználta az előző hét éves uniós költségvetési ciklusban rendelkezésére álló több mint 9 ezer milliárd
forintos keretet – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

EXTRA

Napirenden a gázellátásunk

Az orosz Gazprom vezérigazgatója hétfőn Moszkvában tárgyalt a magyar MVM elnök-vezérigazgatójával a Magyarországra irányuló orosz földgázszállításról.

EXTRA

Derűsebbnek látja az euró jövőjét a Goldman Sachs

A Goldman Sachs, amely az egyik legborúlátóbb volt az euró kilátásait illetően, javított eddigi várakozásán és hétfőn azt közölte, hogy már nem számít jövőre 1 dollár alatti euróval.

1 … 3 819 3 820 3 821 3 822 3 823 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.