Megindult a Richter korrekciója – technikai elemzés
A fordulást jelző doji gyertya után lefelé vette az irányt a gyógyszergyártó árfolyama. Elsőként az emelkedő csatorna állíthatja meg az esést, de akár az alakzatba is visszatérhet a papír.
A fordulást jelző doji gyertya után lefelé vette az irányt a gyógyszergyártó árfolyama. Elsőként az emelkedő csatorna állíthatja meg az esést, de akár az alakzatba is visszatérhet a papír.
Letartóztatások újabb sorozata kezdődött csütörtök hajnalban Zürichben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA) érintő kiterjedt korrupciós botránnyal összefüggésben – írta internetes felületén a The New York Times (NYT) című amerikai lap.
Az FHB Termőföldindex 2014-ben is árnövekedést mutatott, ugyanakkor a 2013-as rekord emelkedést nem sikerült megismételni. A drágulás jelentős, a nominális áremelkedés a 2012-es értékkel megegyező, reál értelemben pedig alig marad el a 2013-as értéktől. Az új földforgalmi törvény tavalyi bevezetése óta erőteljesen korlátozza a földvásárlást, mint alternatív befektetési termék lehetőséget, de a műveléssel és a támogatási rendszer igénybe vételével továbbra is kedvező hozamok érhetőek el – derül ki az FHB összeállításából.
Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai börzék csütörtökön, amit elsősorban az azzal kapcsolatos bizonytalanság okozott, hogy az Európai Központi Bank (EKB) milyen mértékű gazdaságösztönző intézkedéseket jelent be napközben, miután döntött az alapkamatról.
Az Európai Unió és Liechtenstein 2018-tól automatikusan megosztja egymással az állampolgáraik bankszámláival kapcsolatos információkat – erről az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén született döntés. A liechtensteini bankok jelenleg titkosan kezelik az uniós állampolgárok számláit.
A frankhoz képest gyengült, más vezető devizákkal szemben erősödött a forint csütörtök kora reggelre szerda este óta a bankközi piacon.
Az amerikai gazdaság teljesítménye szerény, mérsékelten ütemben növekedett novemberben, miközben emelkedtek a fogyasztói kiadások, és tovább javult a munkaerőpiaci helyzet – állapította meg az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerdán kiadott szubjektív gazdasági helyzetjelentésében, a "Bézs Könyvben".
Gyengültek szerdán a New York-i értéktőzsde főbb mutatói, miután Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke egy előadásában jelezte, hogy készek kamatot emelni a nyíltpiaci bizottság (FOMC) decemberi ülésén.
A pénzügyi fogyasztóvédelem magyar szabályozása sok tekintetben megelőzte az európai uniós gyakorlatot – mondta Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója a kutatásukat bemutató tanulmánykötet megállapításait ismertetve, a központ Fogyasztóvédelemért a pénzügyi szektorban Magyarországon és az Európai Unióban című
konferenciáján szerdán Budapesten.
Az orosz embargó miatti gazdasági veszteségeket számos cég próbálja fejlesztéssel kompenzálni, erre kiváló példa az Alföldi Tej Kft. több beruházása is – közölte az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos szerdán Debrecenben.
A MÁV-Start a turisztikai főszezonon túli utazások ösztönzésére 15 százalékos kedvezménnyel kínálja Interrail Globál bérleteit decemberben; az Európa 30 országában felhasználható, rugalmas vasúti bérletek 5,
10, 15 vagy 22 napos, illetve egyhónapos érvényességgel válthatók meg.
Kezdődik a gépjármű- és személyi hitelek forintosítása, aminek révén az ügyfelek mintegy kétharmadának csökken a törlesztőrészlete, mivel kedvezményes árfolyamon váltják át meglévő tartozásukat, a
kamatfeltételek pedig nem változnak – mondta Freisleben Vilmos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója szerdán háttérbeszélgetésen.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények
FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,08 százalékkal emelkedett, 1513,91 ponton zárt szerdán, 10,62 százalékkal tavaly év végi értéke fölött.
Csehország nem csatlakozik ahhoz a levélhez,
amelynek aláírói kifogásolják az Északi Áramlat gázvezeték kapacitásának megduplázását – döntött a cseh kormány szerdán.
Erősödött a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon szerdán.
Az európai startupok egyre jobbak: az utóbbi időben jóval erősebb piaci jelenlétre tettek szert. Ez nagyrészt a finanszírozás-bővülésnek köszönhető, ami 86 százalékkal nőtt 2015 első félévében 2014 azonos időszakához képest. A piaci erősödéshez hozzájárult még néhány látványos exit illetve az, hogy ma a digitális gazdaság hősei az üzleti szféra ikonjai. A startup kultúra európai központja egyértelműen Berlin, amit London és Párizs követ – derült ki a Roland Berger cég tanulmányából.
Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 300 millió euró értékben bocsátott ki nemzetközi nyilvános kötvényeket – közölte a fejlesztési bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
Budapest, 2015. december 2., szerda (MTI) – Minőségben és
választékban jelentősen javult az elmúlt években a magyar
édességpiac, amelynek értéke már megközelíti a válság előtti
szintet – mondta Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók
Szövetségének elnöke az MTI érdeklődésére.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.