Biztonságban volt a 400-as szint az MTelekomnál – technikai elemzés
Az ék aljától próbálhat fölfelé indulni a távközlési vállalat árfolyama. 400 fölött megmaradhat a lehetőség 415 tesztelésére.
Az ék aljától próbálhat fölfelé indulni a távközlési vállalat árfolyama. 400 fölött megmaradhat a lehetőség 415 tesztelésére.
Éves csúcsértékén zárta a napot a bankpapír, további emelkedés is következhet, akár egészen 6500-ig ebben a körben.
Megérkezhet a várt korrekció a gyógyszergyártó árfolyamánál. Meggyőző fordulós gyertya érkezett a keddi kereskedés során, amire ma érkezhet a megerősítés.
Nem tudott egyelőre komolyabb nyomást helyezni 24000-re a határidős index árfolyama. Áttörésével várathat magára tovább a korrekció.
Nem született megállapodás az Európai Unió, Ukrajna és Oroszország közötti kereskedelmi tárgyalásokon kedden Brüsszelben, a felek azonban az egyeztetések folytatásában állapodtak meg.
Komoly bevételcsökkenéssel és ügyfélvesztéssel számolhatnak azok a pénzintézetek, amelyek nem megfelelően reagálnak a legmodernebb technológiai trendek térnyerésére. A technológia-vezérelt innováció értéket teremthet az ügyfelek számára, ehhez azonban időben kell felismerni a követendő, avagy a rájuk nézve veszélyeket tartogató trendeket – hangzott el a Deloitte pénzintézeti szektort érintő iparági konferenciáján.
Lemondani készül újonnan létrehozott jótékonysági szervezetének javára Facebook-részvényeinek 99 százalékáról a közösségi oldalt alapító Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan.
Mérsékelten gyengült a forint szerda reggelre a devizapiacon.
Jelentős fejlesztéseket hajtott végre a nemzeti tulajdonú Főgáz, így újabb mintegy 600 ezer dunántúli, korábbi E.ON ügyfél zökkenőmentes átvétele lehetséges – közölte a Főgázt szakmailag irányító ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.
A Volkswagen az emissziós értékek manipulálása miatt kirobbant botrány óta novemberben számolt be először eladásai csökkenéséről az Egyesült Államokban.
Háromszáz új hazai sportingatlan épült, és közel ötszáz újult meg a társaságiadó-kedvezményre (TAO) épülő sporttámogatási rendszer 2011-es bevezetése óta.
Az erkölcsi bizonyítvány kiállítása és több esetben a személyazonosító okmányok pótlásának eljárása is ingyenessé válik az illetéktörvény keddi módosítása révén.
Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el december elsejétől a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden.
Az európai autópiaci forgalom nem várt mértékű, hét százalékos növekedését regisztrálta az idén a német autóipari vállalatok szakmai képviseleti szervezete, a VDA.
Angela Merkel német kancellár szerint a Szíria térségében működő menekülttáborok súlyos alulfinanszírozottsága miatt ismét magasra szökhet az Európai Unió felé elinduló menekültek száma.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) irányításának és szervezetének átalakításától a szaktárca az irányítás és a jogértelmezés egyértelművé válását, a kettősségek felszámolását és energiák felszabadulását várja, amit a szakmai munkában lehet hasznosítani; XXI. századi modern, ügyfélbarát, szolgáltató jellegű adóhatóságot szeretnének – mondta Tállai András a parlamenti döntést követően tartott sajtótájékoztatóján.
Az orosz kormány jóváhagyta az importtilalom alá eső, Törökországból származó mezőgazdasági termékeket, nyersanyagokat és élelmiszereket tartalmazó listát.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.