Ellenőrzésre készülhetnek a távhőcégek
Az állam távhőszolgáltatási piacra lépésének előkészítése érdekében a kormány rendeletében az ENKSZ Zrt.-t távhőaudit-projekt lefolytatására jelölte ki – írta pénteki számában a Népszabadság.
Az állam távhőszolgáltatási piacra lépésének előkészítése érdekében a kormány rendeletében az ENKSZ Zrt.-t távhőaudit-projekt lefolytatására jelölte ki – írta pénteki számában a Népszabadság.
Gyenge nyitással követhetik pénteken az európai értékpapír piacokon a világszerte bekövetkezett árfolyamesést.
Visszavett a tempóból az elmúlt napokban a határidős index, lassan túlvetté válik a jegyzés, így pihenőt tarthat az árfolyam.
A napon belüli gyengülés ellenére mérsékelt emelkedéssel tudta zárni a kereskedést az olajvállalat árfolyama. Összességében megmaradt a 13500-as szint áttörésének lehetősége, de a dupla ellenállás továbbra is komoly akadály lehet.
Sikeresen maga mögött hagyta a csökkenő trendvonalat az MTelekom. Szignifikánsan fölötte zárt, azonban akadályból még van a papír előtt.
Nem tudott újabb napot zárni a trendvonal fölött a bankpapír. Izgalmak még várhatnak az árfolyamra, remélhetőleg a forgalom is megélénkül az elkövetkező napokban.
5000 fölött tudja tartani magát a gyógyszergyártó árfolyama. Szűk sávban közlekedik, a lélektani érték letörésével térne ki ebből, amit korrekció is követhet.
Októberben is sok gazdasági társaság szűnt meg Magyarországon, és a magas megszűnési ráta a jövő év közepéig még biztosan kitart. Mindez egy határozott tisztulási folyamat része, amelynek keretében a hatóságok egyre aktívabban lépnek föl a cégvilágot torzító tetszhalott vállalkozásokkal szemben. A folyamat a jelek szerint hamarosan lezárul, így a jövő év második felében csökkenhet a mutató.
November 20-tól december 7-ig licitálhatnak az érdeklődők a Buda-Cash cégautóira az Elektronikus Értékesítési Rendszerben; a felszámoló 13 kocsit bocsátott árverésre összesen 34,7 millió forint kikiáltási áron – írta a Világgazdaság pénteken, megjegyezve, hogy az árverésen beszedhető pénz csak kis töredékét fedezi a brókercégnél felmerülő hitelezői igényeknek.
Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolajé nem változott.
Budapest, 2015. november 12., csütörtök (MTI) – Földgáz helyett
jöjjön a földhő, a biomassza és a napenergia – ezt javasolja a
döntéshozóknak a Magyar Tudományos Akadémia (MTA)
Környezettudományi, illetve Energetikai Elnöki Bizottsága, a Magyar
Mérnöki Kamara, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége és a
Magyar Termálenergia Társaság az MTA honlapján csütörtökön
megjelent cikk szerint.
Csekély mértékben gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntekre virradóra a nemzetközi deviza kereskedelemben.
Az OTP Bankcsoport a harmadik negyedévben 3,6 milliárd forint konszolidált adózás utáni veszteséget könyvelt el, szemben az egy évvel korábbi 34 milliárd forint nyereséggel, a bank korrigált adózás utáni eredménye 34,6 milliárd forint lett, 3 százalékkal meghaladva az előző évit – derült ki az OTP gyorsjelentéséből, amit péntek hajnalban tett közzé a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az elmúlt több mint egy hónap legrosszabb napját zárták csütörtökön a New York-i értéktőzsde főbb mutatói, miután az árutőzsde csökkenő árai lefelé nyomták az energiaipari és nyersanyagipari papírokat és a jegybank szerepét betöltő Fed egyik vezetője kamatemelést javasolt a következő hónapra.
Átadták a főváros első intelligens közvilágítási oszlopát, amely az elektromos autók számára töltőállomásként funkcionál, led világítása révén villamos energiát takarít meg, infokommunikációs háttere pedig ingyenes vezeték nélküli internet (wi-fi) elérést biztosít – mondta el Marie-Theres Thiell, az ELMŰ-ÉMÁSZ társaságcsoport igazgatóságának elnöke a főváros első intelligens közvilágítási oszlopának átadásán csütörtökön Budapesten.
Kétszeresére szökött fel a Bertelsmann SE nyeresége az első háromnegyed évben.
Rekordáron, 70,5 millió dollárért (20,5 milliárd forintért) kelt el szerdán a Sotheby's New York-i kortárs aukcióján Cy Twombly amerikai absztrakt művész egy 1968-ból származó képe, amely fekete táblán fehér firkát ábrázol.
Mostantól ingyen parkolhatnak a zöld rendszámmal rendelkező elektromos meghajtású autók a főváros II. kerületében – tájékoztatott Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester csütörtökön
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.