Nem mozdul a kamat
Egyhangúlag az alapkamat 1,35 százalékon tartására szavaztak a monetáris tanács tagjai a testület legutóbbi, október 20-i kamatdöntő ülésén.
Egyhangúlag az alapkamat 1,35 százalékon tartására szavaztak a monetáris tanács tagjai a testület legutóbbi, október 20-i kamatdöntő ülésén.
Az idei év első három negyedévében alig több mint 4600 új lakás épült, ami az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint kevés a teljes évre várt 9500-hoz képest, s azt jelzi, hogy idén a tavalyinál kevesebb új lakás készülhet el.
Az uniós menekültügyi rendszer gyökeres átalakítását és menekült-áttelepítési programok elindítását szorgalmazza az osztrák külügyminiszter.
Dinamikus növekedést mutat az Egyesült Királyságból érkező turisták létszáma: január-augusztusban a magyar kereskedelmi szálláshelyeken 606 ezer brit vendégéjszakát regisztráltak, ami megközelíti a tavalyi egész éves adatot és az előző év azonos időszakához képest közel 25 százalékos növekedést jelent – ismerteti a Magyar Turizmus (MT) Zrt. szerdai eljuttatott hírlevelében.
Egyhangúlag az alapkamat 1,35 százalékon tartására szavaztak a monetáris tanács tagjai a testület legutóbbi, október 20-i kamatdöntő ülésén.
Növekvő forgalmat és stagnáló árbevétel várakozásokat közölt mai sajtótájékoztatóján Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója.
Csökkenő díjbevétel ellenére növelte működési eredményét a harmadik negyedévben a holland NN Group biztosító társaság – tájékoztatott szerdán az NN Biztosító Zrt., az NN Group magyarországi érdekeltsége.
Az egészségügyi ráfordításokban pozitív trendváltás történt Magyarországon, s ennek az iránynak az erősítésére és elmélyítésére van szükség ahhoz, hogy az
egészségügyi mutatók is javuljanak – kommentálta a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Egészségügyi Körkép 2015 című kiadványát Cséfalvay Zoltán, a magyar állandó képviselet vezetője.
Pont jókor jött a Magyar Telekomnak a hazai kereslet élénkülése, mert a leányvállalatok bizony gyengélkednek.
Egy esetleges monetáris szigorítás további EUR/USD erősödést hozhat a piacon, emelkedhetnek a globális kamatok, beleértve régiónkat is – ha a következő ülésén lép a Fed. A pénteki nonfarm payrolls és az inflációs számok nagyban befolyásolhatják a Fed döntését.
Bár a magyarországi munkavállalók több mint fele szeretne nemzetközi munkatapasztalatra szert tenni, a legtöbben nem maradnának öt évnél tovább külföldön, hanem itthon hasznosítanák a megszerzett tudást. A hazai cégek pedig jelentős előnyben részesítik a külföldi tapasztalattal rendelkező jelentkezőket egy álláshirdetésnél, akár magasabb bért is kínálnak nekik. A Profession.hu, a Boston Consulting Group és a The Network több mint 5000 magyar munkavállalót kérdezett meg a témában.
A Boeing repülőgépgyártó kutatásai szerint a következő húsz évben több mint háromezer új repülőgépre lesz szüksége a közel-keleti légitársaságoknak.
A hazai kkv-k szolidabb eredményekre számítanak a következő egy év során, átlagosan 3,9%-os árbevétel és 2,4%-os profitnövekedést valószínűsítenek. Ezzel nyoma veszett a félévkor tapasztalt optimista hangulatnak, kivétel ez alól az ipari szektor, ahol jó eredményeket várnak a cégek – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint 2013 márciusától új időszámítás kezdődött a jegybankban, és ennek köszönhetően ma már azt lehet mondani, hogy ár- és pénzügyi stabilitás van Magyarországon, továbbá az MNB támogatja a kormány gazdaságpolitikáját.
Victor Ponta román miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy benyújtotta lemondását tisztségéről.
Ki kell állni a minőségi magyar méz mellett – jelentette ki az
élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár, országos főállatorvos szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Mivel az irányadó alapkamat jelentősége csökken, a jegybank egyéb, nem konvencionális eszközökkel kívánja enyhíteni a monetáris kondíciókat – mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtó-háttérbeszélgetésén szerdán, Budapesten.
Rekordprofitot jelentett a Wizz Air az első fél évben, a magyar kötődésű diszkont légitársaság 182 millió euró adózott eredményt ért el – közölte a Wizz Air vezérigazgatója szerdán.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.