Kimagasló teljesítmény a Wall Streeten
Emelkedtek hétfőn a New York-i értéktőzsde főbb mutatói.
Emelkedtek hétfőn a New York-i értéktőzsde főbb mutatói.
A feltörekvő piacok teljesítményének gyengüléséből eredő járványveszélyt tartja az amerikai hitelpiacot fenyegető legnagyobb kockázatnak a Fitch Ratings új, globális felmérésébe bevont intézményi kötvénybefektetői közösség zöme.
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulása ügyében benyújtott, az Alkotmánybíróság (Ab) által alaptörvény-ellenesnek nyilvánított népszavazás kezdeményezője, mert vélekedése szerint sérült a népszavazáshoz való állampolgári joga – mondta Bodnár József hétfőn.
A következő évi költségvetésről, valamint a közszférában dolgozók bére és a nyugdíjak esetleges növeléséről tárgyal a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a szerb kormány.
A múlt héten az állam eladta az OTP-ben lévő részesedését, az egyik legnagyobb "shortos alap" 360 ezer darab pozíciót zárt, drasztikusan visszavágva ezzel short állományukat. A piacon összesen 11,6 millió részvény van még, amit short-ra adtak el a befektetők.
Zökkenőmentesen indult november elsején az új dohány-kiskereskedelmi rendszer, minden depóban időben megkezdődött az értékesítés, és napközben sem voltak fennakadások – közölte az Országos Dohányboltellátó Kft. (ODBE) hétfőn.
Bemutatta 2025-ig tartó ütemtervét a SEAT: a spanyol autógyártó következő tíz évre vonatkozó stratégiájának három pillére a nagy haszonkulcsú modellek fejlesztése a növekvő szegmensek számára, az ügyfél-elégedettség
előtérbe helyezése, valamint az autóipar legvonzóbb munkaadójává válni Spanyolországban – tájékoztatta a Volkswagen konszern márkáit Magyarországon képviselő Porsche Hungaria.
Megérkezett a Megapolis Media Zrt. fúziós eljárási kérelme is a TV2 megvásárlása kapcsán a Gazdasági Versenyhivatalhoz hétfő délután, a kérelem a versenyhivatal honlapján olvasható.
Napokban debütált a tőzsdén a Ferrari. A Fiat úgy döntött, hogy tőzsdére bocsátja legértékesebb gyöngyszemét, így mindenki, még az is, akinek nincs 30-40-50 milliója, birtokolhat Ferrarit. Persze nem autó formájában, hanem részvényként. Ez persze kevés vigasz lehet azoknak, akik az autók szerelmesei, de akik az üzletet látják mögötte, azoknak éppen kapóra jön.
Több, Magyarországon forgalmazott, hamisnak minősült méz vizsgálati eredményeit küldte
el az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih), ezek alapján reményeik szerint hamarosan lépéseket tehet a hivatal a hamisított kínai mézet tartalmazó termékek ellen – közölte Cserényi Péter, az
OMME elnökhelyettese hétfőn.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények
FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,28 százalékkal emelkedett, 1488,68 ponton zárt hétfőn, 8,78 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
Az új közbeszerzési törvény (Kbt.) révén az üzleti titokkal összefüggésben az ajánlatkérők az eddigi passzív szerepkörhöz képest egy rendkívül aktív szerephez jutnak. A november 1-től hatályos törvény az eddiginél részletesebben és egyértelműbben szabályozza azoknak az adatoknak a körét, amelyeket az ajánlattevők nem nyilváníthatnak üzleti titoknak, másrészről előírja az ajánlattevők indokolási kötelezettségét. Ez lényeges változás a hatályos szabályozáshoz képest, amely alapján az ajánlattevők akár az ajánlatuk egészét − gyakorlatilag a tartalomjegyzék kivételével − üzleti titoknak minősíthették – foglalja össze a Szecskay Ügyvédi Iroda.
Az amerikai General Electric hétfőn lezárta az Alstom erőművi és áramelosztó berendezéseket gyártó üzletágának megvásárlását, amely a GE történetének eddigi legnagyobb ipari akvizíciója – közölte a cég hétfőn.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,01 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 21 580,45 ponton zárt hétfőn.
Kijev, 2015. október 2., hétfő (MTI/Reuters) – Jelentősen
csökkent az idei első tíz hónapban az ukrán acéltermelés, amely az
ország exportbevételének komoly hányadát adja.
A vártnál nagyobb mértékben, 36 százalékkal nőtt az Estée Lauder profitja és forgalma az amerikai kozmetikai óriáscég szeptember 30-ával záródott első pénzügyi negyedévében. Különösen a sminktermékek iránt nőtt a kereslet.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint a vízhez való hozzáférés biztosításához az ENSZ kereteinél szélesebb körű globális összefogásra van szükség – mondta Mikola István.
A legjobb lakáshitelek már 3-4 % között mozognak, ami már sokkal kedvezőbb, mint amit a frank alapú hitelek kamatainál láthattunk. Nem csak olcsóbbá váltak a hitelek, hanem hosszú távú fix kamatozású hitelkonstrukciók is megjelentek, melyeknek kamatai nem változnak.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.