Sötét mód ikon
2026 november 04
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Szép eredményekkel zárt Európa

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények
FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,22 százalékkal süllyedt, 1480,99 ponton zárt pénteken, 8,22 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.

EXTRA

Próbáltad már online megvédeni szeretteid?

A Kaspersky Lab és a B2B International új kutatásából kiderül, a szülők 20%-a érzi azt, nincs ráhatása arra, hogy a gyermekei mit néznek vagy csinálnak online, valamint 38%-uk aggódik amiatt, hogy gyermekei internetrajongása függőséghez vezet. Ráadásul sok felnőtt érzi úgy, hogy saját, digitálisan aktív szülei és nagyszülei is veszélyeztetettek – tudtuk meg a cégtől.

EXTRA

Az OTP rántotta mélybe a tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 388,56 pontos, 1,77 százalékos csökkenéssel, 21 557,44 ponton zárt pénteken.

EXTRA

Nem találta erejét a forint

Vegyesen alakult a forintárfolyam pénteken a főbb devizákkal szemben: euróban és svájci frankban gyengült, a dollár és a japán jen ellenében viszont erősödött a forint.

EXTRA

Szétroppantja a menekültügy a német kormányt

Megelégelte a német szociáldemokrata párt (SPD) elnöke a konzervatív koalíciós partnerek vezetőinek hetek óta tartó vitáját: Sigmar Gabriel alkancellár minden eddiginél keményebb szavakkal utasította rendre Horst Seehofer bajor kormányfőt, a CSU elnökét és Angela Merkel kancellárt, a CDU elnökét. A politikus a Spiegel Online hírportálnak adott pénteki nyilatkozatában figyelmezettet, hogy a konzervatív pártszövetségben az európai migrációs válság kezelése körül kialakult konfliktus veszélyezteti a kormány cselekvőképességét.

EXTRA

Vajon megugorjuk a Moody’s lécét?

Egy hét múlva, jövő pénteken vizsgálja a magyar államadós-osztályzatot a Moody's Investors Service. Egyes londoni elemzői várakozások szerint van rá esély, hogy a nemzetközi hitelminősítő osztályzatjavítás lehetőségére utaló pozitívra javítja a magyar szuverén besorolás kilátását a jelenlegi stabilról.

EXTRA

A jövő heti adaton múlik a Fed lépése

A Fed október 28-i kamatdöntését követő közlemény megfogalmazása szerint a decemberi kamatdöntés az addig beérkező adatokon fog múlni. Ezért a jövő héten érkező munkanélküliségi adatok kiemelt fontosságúak lesznek.

EXTRA

Nem sikerült megválni minden OTP-papírjától az MNV-nek

Technikai okokból 4 OTP-részvény maradt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) tulajdonában, amelyeknek hasznosításáról később dönt a zrt. – közölte a társaság.

EXTRA

Nagy lehetőséget fújt a Siemens lába elé a szél

Újabb tengeri szélerőmű-park telepítésére és üzemeltetésére kapott megbízást a Siemens a brit partoknál.

EXTRA

Megválaszolta a kérdéseket a kormány

Az Európai Unió (EU) nem ad természetes személyeknek vissza nem térítendő támogatást magáningatlanjaik korszerűsítésére – közölte a Miniszterelnökség pénteken.

EXTRA

Belehúzott az IAG

Negyven százalékkal javította adózott eredményét a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest a British Airways, az Iberia és a diszkont Vueling anyavállalata, az International Airlines Group (IAG).

EXTRA

Minden EU-tag levelet kap Junckertől és Tusktól

Minden uniós tagállamnak levelet küld pénteken Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság, valamint Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, melyben egyrészt áttekintést adtak a migrációs válság kezelése érdekében eddig hozott intézkedésekről, másrészt felszólították őket, hogy korábbi vállalásaikat teljesítsék és hajtsák végre a korábban eldöntött intézkedéseket.

EXTRA

Közlekedésünk is korszerűsödhet

Az európai uniós források felhasználása mellett a magyar költségvetésből további ezer milliárd forintot fordítanak közlekedésfejlesztésre a 2020-ig tartó uniós időszakban – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára pénteken
Debrecenben.

EXTRA

Óvatosan kezdett Amerika

Az árfolyamok emelkedésesével indult a kereskedés pénteken a főbb amerikai értékpapír-piacokon.

EXTRA

Így akarunk mi pénzhez nyúlni?

Annak ellenére, hogy javult az emberek öngondoskodási szemlélete, sok még a tévhit a reálisan elérhető betéti kamatokkal és a nyugdíj várható értékével kapcsolatban – mondta Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese pénteken, Budapesten.

EXTRA

Hivatalban marad Róma botrányos vezetője

Korábbi bejelentésével ellentétben mégsem távozik önként tisztségéről Róma főpolgármestere, akivel szemben korrupció gyanúja miatt vizsgálódik az ügyészség, hanem az olasz főváros önkormányzati testületének szavazására bízza a sorsát – jelentette az olasz sajtó pénteken.

EXTRA

Nem éri meg készpénzben tartani megtakarításunkat

Az elmúlt egy évben az alacsony inflációnak és a reálbér növekedésnek köszönhetően nőttek a magyar háztartások megtakarításai, de még mindig sok készpénzt tartanak a magyarok – közölte a Takarékbank a pénteki takarékossági világnap alkalmából.

EXTRA

Anglia szárnyai alá vette az euróövezeten kívüli EU-gazdaságokat

Nagy-Britannia szerződéses biztosítékokat szeretne az Európai Uniótól arra, hogy az euróövezeti országok ne hozhassanak integrációs döntéseket a valutaunión kívüli EU-tagállamok ellenében – írta EU-forrásokat idézve a pénteki Financial Times.

1 … 3 914 3 915 3 916 3 917 3 918 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.