Sötét mód ikon
2026 november 04
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Tudod mi a minőség? Most majd megmondják neked!

Ötven országból a világ mintegy 300 vezető minőségügyi szakértője vesz részt a Nemzetközi Minőségügyi Akadémia (IAQ) budapesti világfórumán
október 26-27-én, Budapesten, a rendezvényre több mint 120 hazai szakember is bejelentkezett – közölte Molnár Pál, a Nemzetközi Minőségügyi Akadémia elnöke.

EXTRA

Dobogós helyen végzett Budapest

Budapest lett a világ második legjobb város a vezető amerikai utazási magazin, a Conde Nast Traveller internetes szavazásán, a magyar főváros több mint 86 ezer szavazatot kapott, alig maradva le a győztes Firenzétől a 25 városból álló listán.

EXTRA

Csúsznak a támogatások kifizetésével

A dél-alföldi régióban év végéig még mintegy 10,5 milliárd forintnyi uniós forrást kell kifizetni a 2007-2013-as uniós keretköltségvetési időszak során megítélt támogatásokból. Közel nyolcvan projekt
zárása húzódhat át a jövő évre – válaszolta a Dél-Alföldi
Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.

EXTRA

Menekült-ügy: továbbra sem pihenhetnek a horvátok

Nem csökken a Horvátországba érkező migránsok száma, az opatovaci ideiglenes sátortáborba továbbra is főleg a horvát-szerb határterületről, Bapska körzetéből érkeznek illegális határsértők – írta az Index.hr horvát híroldal szombaton.

EXTRA

Rámehet az egészségünk erre a spórolásra

A legfrissebb adatok szerint körülbelül 600 ezer magyar ment külföldre az elmúlt években, ebből 300 ezren Angliába. Évente mégis csak 20 ezer körül van azoknak a száma, akik társadalombiztosítási számot kérnek a szigetországban – áll a MediHelp összefoglalójában. Jelentheti ez azt, hogy rendszerszintű problémával állunk szemben? Jelentheti, hogy a kivándorlók túlnyomó része – Anglia esetében körülbelül kétharmada – nagyon korlátozott, vagy csupán sürgősségi orvosi ellátásra számíthat külföldön? És mi a helyzet az itthon maradókkal? Az egyre idősödő és egyre betegesebb magyar lakosságot meddig lesz képes kiszolgálni a gyengélkedő állami egészségügy?

EXTRA

Önálló életre kel a magyar méz

Kiáll a hazai méztermelők mellett a Földművelésügyi Minisztérium, és vizsgálatsorozatot indít, hogy kiderítse, a kereskedelmi forgalomban kapható mézek közül mely termékek tartalmaznak kínai importot – olvasható a Magyar Idők szombati számában.

EXTRA

Már a Moody’s sem bízik Ausztriában

Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Ausztria lehetséges legjobb, "Aaa" államadós-besorolásának kilátását pénteken a Moody's
Investors Service, elsősorban az osztrák gazdaság gyenge növekedési kilátásaival indokolva a döntést.

EXTRA

Migránsok ezrei gyalogolnak Ausztria belseje felé

Több ezer migráns gyalogolt, gyakorlatilag hatósági kontroll nélkül, péntek délután Ausztria belseje felé a szlovén határról, azt követően, hogy az osztrák hatóságok feladták sentilj-spielfeld határátkelő őrzését

EXTRA

Jókedvűen várta a hétvégét New York

Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde főbb mutatói.

EXTRA

Mindig legyünk résen a piacon!

Ha hosszú távon akarunk sikereket elérni a részvénypiacon, akkor az optimális ki- és beszállási pont állandó keresése helyett a folyamatos jelenlét az eredményesebb stratégia – vallják a K&H Alapkezelő szakemberei.

EXTRA

Dolgozók látókörét szélesítette a budapesti konferencia

Az Európai Unió támogatásával, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) részvételével, megvalósult a TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 "Munkáért" elnevezésű projekt keretén belül a "Hazai és külföldi legjobb gyakorlatok bemutatása" című budapesti konferenciája, melyen különböző vállalatok, szervezetek, mutatták be legjobb gyakorlataikat a munka világából. A konferencia résztvevői betekintést nyerhettek többek között a Siemens önkéntes programjába, az osztrák SOCIUS cég különleges non-profit kezdeményezésébe, egy szintén osztrák közép-európai szakmai fórumba, valamint nem utolsó sorban egy szlovák példa alapján tájékozódhattak a gyorsan változó gazdasági körülményekhez való vállalati alkalmazkodásról.

EXTRA

Így kockultak a 90-es évek gyerekei

A 90-es évek híresen durva évtized volt a tech-cuccokat tekintve. Rengeteg szerkentyűt és innovatív kütyüt köszönhetünk neki.

EXTRA

Pezsgett az élet Európában

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók.

EXTRA

Újabb csökkentésbe fog Románia

Újabb adócsökkentéseket jelentett be Victor Ponta román miniszterelnök, így január 1-től mérsékelik az osztalékadót, és kiterjesztik a kedvezményes áfát a lakosság és az ipari vállalatok által használt közüzemi vízre.

EXTRA

Elhagyta magát a forint

A forint gyengült a vezető devizákkal szemben péntek késő délutánra a bankközi piacon délelőtt óta, amiben szerepet játszott az euró lejtmenete a dollárral szemben.

EXTRA

Betett az erős dollár a P&G-nek

Hét negyedéve legnagyobb mértékben csökkent a világ egyik legnagyobb fogyasztásicikk-gyártójának számító Procter & Gamble (P&G) bevétele a harmadik negyedévben, miután csökkentek az eladások valamennyi
termékkategóriájában, és az erős dollár is rontott bevételadatain.

EXTRA

A Moody’s-tól is kapunk egy kis biztatást?

Londoni pénzügyi elemzők szerint van rá esély, hogy a Moody's Investors Service hitelminősítő a két hét múlva esedékes felülvizsgálaton osztályzatjavítás lehetőségére utaló pozitív kilátást ad a magyar államadós-besorolásra.

EXTRA

Nagyobb figyelmet kell fordítani az európai oktatásra

Európa kezd veszíteni versenyelőnyéből, ezért elsődleges cél, hogy növelje az oktatás fejlesztésére fordított befektetések arányát – mondta Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős uniós biztos abban az interjúban, amely pénteken jelent meg az ABC című konzervatív spanyol napilapban.

1 … 3 930 3 931 3 932 3 933 3 934 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.