Sötét mód ikon
2026 november 04
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

A Hyundai Motor negyedéves profitja öt éve a legalacsonyabb

Szöul, 2015. október 22., csütörtök (MTI/AP) – A dél-koreai
Hyundai Motor Co. harmadik negyedévi profitja 23 százalékkal, öt
éve legalacsonyabb szintjére zuhant éves szinten, elsősorban a
kínai eladások csökkenése miatt, valamint a won erősödésére a
dollárral szemben.

EXTRA

Fejlesztenének, de miből? Így látják a lehetőségeket a vállalkozások

A finanszírozási és fejlesztési kérdések tudatos átgondolása mindig is életbevágó tényező volt és lesz a hazai KKV vezetők számára. Minden második megkérdezett vezető másként tenne valamit, ha visszamehetne az időben, körükben tízből nyolc finanszírozás, beruházás, vagy technológiai fejlesztés terén cselekedne aktívabban – derül ki a CIB Bank és a GfK közös, reprezentatív kutatásából.

EXTRA

Biztonságban érezheti magát Hernádi

Ha egyszer egy ügyet, egy tényállás alapján, egy hatóság elbírált, ugyanazon tényállás alapján – így például Hernádi Zsolt nemzetközi vesztegetés ügyében – nem lehet eljárást indítani – mondta a Mol elnök-vezérigazgatójának ügyvédje.

EXTRA

Nem fogják vissza a termelést az olajországok

Bécsben szakértői szinten üléseztek szerdán az OPEC és Non-OPEC, az olajszervezeten kívüli olajtermelő országok egy csoportja, köztük Oroszország és Mexikó és Venezuela képviselői.

EXTRA

Bevásárol a Mol itthon

A Mol Nyrt. és az Eni International B.V. szerdán szerződést kötött az Eni Hungária Zrt. teljes tulajdonrészének megvásárlásáról, ezáltal összesen 183 töltőállomás üzemeltetését, és az Eni nagykereskedelmi tevékenységeit is átveszi a magyar olajipari vállalat – olvasható a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett tájékoztatásban.

EXTRA

Lefelé vette az irányt New York

Csökkentek szerdán a New York-i értéktőzsde főbb mutatói.

EXTRA

Hogyan lesz így munka? Keresik a megoldásokat a fiatal vállakozók

Interaktív konferenciát rendeztek az Európai Unió Ifjúsági Garancia programjáról a FIVOSZ és az EFH szervezésében. Dr. Navracsics Tibor Uniós biztos és Schanda Tamás helyettes államtitkár is előadást tartottak, a fiataloknak lehetőségük volt elmondani a véleményüket a programmal kapcsolatban. A konferencia célja a tagállami szintű lehetőségek és kötelezettségek széleskörű bemutatása volt az érintett tárcákkal, szervezetekkel együttműködésben.

EXTRA

Az uniós források felhasználásáról egyeztetett Lázár János akamarákkal és munkaadói érdekképviseletekkel

A 2014-2020-as uniós fejlesztési időszakban a források felhasználásában a gazdaság kapja a főszerepet, az ország legfontosabb célja, hogy a magyar gazdaság tartósan növekedési pályára álljon – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában a gazdasági kamarákkal és munkaadói érdekképviseletekkel folytatott egyeztetés sajtónyilvános köszöntőjében.

EXTRA

Készülőben a szőlészeti-borászati stratégia

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Földművelésügyi Minisztérium (FM) együttműködésével a remények szerint még az idén elkészül a szőlészeti-borászati ágazati stratégia – mondta az FM eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán Szekszárdon.

EXTRA

Menekült-ügy: velünk van Európa?

Európa lakossága túlnyomó részt támogatja a magyar kormány intézkedéseit – mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságírók kérdésére válaszolva szerdán Madridban, amikor megérkezett az Európai Néppárt kongresszusára.

EXTRA

Sorra húzzák le a rolót az autókereskedések

Jelenleg 405 gépkocsi márkakereskedés működik Magyarországon, 43-mal kevesebb, mint 2013-ban, míg 2011-hez képest 100-zal csökkent a számuk – ismertette a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) idei felmérésének adatait Gablini Gábor, a szakmai szervezet elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budaörsön.

EXTRA

Terjeszkedik nálunk a Lego

Automatikus magasraktárak, valamint dekorációs- és összeszerelő üzemegység építésével növeli termelési kapacitását a Lego Manufacturing Kft. Nyíregyházán – jelentette be Jesper Hassellund Mikkelsen gyárigazgató és Kovács Ferenc polgármester közös sajtótájékoztatójukon szerdán a nyírségi megyeszékhelyen.

EXTRA

Oroszokkal rendezné a menekültválságot Szijjártó

Megállapodásra van szükség a transzatlanti közösség és Oroszország között, ez kell a szíriai háború lezárásához és a bevándorlási válság megoldásához – mondta Szijjártó Péter moszkvai tárgyalásairól beszámolva.

EXTRA

Quaestor-ügy: novemberig várhatnak a törvényt támadók

Az Alkotmánybíróság keddi ülésén megkezdte a Quaestor-üggyel kapcsolatos indítványok tárgyalását, a következő tárgyalási forduló feltehetően november első felében lesz – közölte a testület szerdán a honlapján.

EXTRA

Holnap kiderül mikor lazít az EKB

Az eurózóna makroadatai okot adhatnak a lazítás beindítására, de a konszenzus ezt nem a holnapi, sokkal inkább a januári EKB-ülésre datálja. Egyedül a hitelkondíciók javulásának hatása okozhat a holnapi döntésben bizonytalanságot.

EXTRA

Beletaposhatsz a gázba a hosszú hétvégén

Csökkenti bruttó 4, illetve 2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.

EXTRA

Optimista volt Európa

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények
FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,03 százalékkal süllyedt, 1431,47 ponton zárt szerdán, 4,60 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.

EXTRA

Így forgatja fel a piacokat a VW botránya

Európa idén átélte a svájci frank árfolyamának elengedését, a görög válságot, az amerikai lazítás vége körüli bizonytalankodást, a kínai részvénypiaci pánikot és a migrációs hullám okozta politikai feszültségeket. "E problémák egy része ma is nyitott, ebbe a közegbe robbant be a VW-bomba. A lehetséges kimenetek így más feszültségekkel együtt értelmezhetők" – nyilatkozta Pálinkás Ervin, a Pioneer Alapkezelő részvény-befektetési igazgatója egy mai sajtóbeszélgetésen.

1 … 3 935 3 936 3 937 3 938 3 939 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.