Sötét mód ikon
2026 november 03
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Nyugat-európai tőzsdék – FTSEurofirst 300: -0,24 százalék záráselőtt

London, Frankfurt, Párizs, 2015. október 12., hétfő (MTI) – A
legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as
mutatója 0,24 százalékkal volt az előző záróértéke alatt a hétfői
kereskedés utolsó percében.

EXTRA

Elég lesz az új ajánlat a fúzióhoz?

Folytatódik a pókerjátszma, az Anheuser-Busch InBev (AB InBev), a világ legnagyobb söripari konszernje ráígért korábbi ajánlatára, hogy rátegye a kezét legnagyobb versenytársára, a második helyen álló SABMiller (SABM) konszernre, a Dreher Sörgyárak anyavállalatára.

EXTRA

Bekeményített a forint

Erősödött a forint hétfőn délutánra reggeli kurzusaihoz képest a devizapiacon.

EXTRA

Meglesz határidőre a Dagály?

A héten már a második 27 méteres saroktorony is elkészül a 2017-es vizes világbajnokság központi létesítményéhez, a Dagály úszóarénához, melynek munkálatai öt hónapja kezdődtek, s mindenben a tervek szerint haladnak.

EXTRA

Létrejön Rogán minisztériuma

Az Országgyűlés hétfői döntése alapján önálló minisztériumként létrejön a Miniszterelnöki Kabinetiroda mint az általános politikai koordinációért felelős tárca.

EXTRA

Teljesen megújulhat a hármas metró

Meglesz a pénz az M3-as metró vágányainak teljes felújítására, és a kocsik rekonstrukciója is rövidesen megkezdődik – írta a Világgazdaság hétfőn.

EXTRA

Visszafogottan kezdett Amerika

Enyhe gyengüléssel, alig mozduló indexekkel indult a kereskedés hétfőn a főbb New York-i piacokon.

EXTRA

Ennyibe kerül majd egy Ferrari-részvény

A Fiat Chrysler (FCA), a Ferrari tulajdonosa hétfőn bejelentette, hogy részvényenként 48-52 dolláros áron vezetik be a patinás sportkocsigyár részvényeit a New York-i tőzsdére, de a nyilvános kibocsátás időpontját még nem közölték.

EXTRA

Közel 31 ezer quaestoroshoz ért el a kártalanítás

A Befektető-védelmi Alap (Beva) október 7-ig összesen 30 883 ügyfél részére, mintegy 85,5 milliárd forint kártalanítási összeget adott át a kifizetéseket intéző OTP-nek – olvasható a Beva honlapján közzétett összesítésben.

EXTRA

Angus Deatont illette a közgazdasági Nobel-díj

Az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat Angus Deaton, a Princeton Egyetem közgazdász professzora kapta a fogyasztás, a szegénység és a jólét területein folytatott kutatásaiért.

EXTRA

375 sulihoz ér el a szélessávú internet

Közös ajánlattevőként a T-Systems Magyarország Zrt. és az Antenna Hungária Zrt. 1 milliárd 308 millió forinttal nyerte azt a tendert, amelynek eredményeként 375 közoktatási intézmény jut mikrohullámon szélessávú internethez – jelent meg a hétfői Közbeszerzési Értesítőben.

EXTRA

Nem a Skoda hónapja volt a szeptember

Szeptemberben 93 600 személygépkocsit adott el a Skoda Auto cseh autógyár, ami 2,1 százalékkal kevesebb, mint 2014 szeptemberében – jelentette a cég hétfőn.

EXTRA

Ismét ráígérhet előző ajánlatára a söripari konszern

Az Anheuser-Busch InBev (AB InBev), a világ legnagyobb söripari konszernje értesülések szerint ráígér korábbi ajánlatára, hogy rátegye a kezét legnagyobb versenytársára, a második helyen álló SABMiller (SABM) konszernre, a Dreher Sörgyárak anyavállalatára, miután korábbi ajánlatait visszautasították.

EXTRA

Így módosulhat egy csomó pénzügyi jogszabály

A kormány honlapján hétfőn megjelent, jelzáloghitelekkel és önkéntes nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos törvénymódosítás-tervezetek, valamint azok végrehajtási rendeleteinek a módosításai a fogyasztók széles körét érintik. A tervezetek más pénzügyi jellegű változásokat is tartalmaznak.

EXTRA

Nem lehet kihagyni az innovációból a kkv-kat

Nélkülözhetetlen a kis- és közepes vállalkozások (kkv) szerepe az innovációban, támogatásukkal ösztönözhető a lokális digitális fejlődés és új álláshelyek teremthetők – mondta Hou Lin-csao, az ITU főtitkára a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) világkonferenciájának megnyitóján hétfőn Budapesten.

EXTRA

Előrukkoltak a Ferrari debütálásának részleteivel

A Fiat-Chrysler bejelentette a Ferrari részvénykibocsátás részleteit. Az FCA 90%-os részesedéséből legfeljebb 10%-ot visznek piacra. Alapesetben 17,2 millió részvény kerülne tőzsdére, ami 9%-os részesedésnek felel meg, és lehetőség van további 1,7 millió részvény kibocsátására.

EXTRA

A digitális fejlődés éllovasai vagyunk az EU-ban

Közép-Európa szerepe felértékelődik a digitális gazdaságban, ez a térség lesz az Európai Unió növekedési motorja a következő egy-másfél évtizedben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) világkonferenciájának megnyitóján hétfőn, Budapesten.

EXTRA

Ráfeküdt a forint a trendre

Látszólag semmi sem történt két hónapig a forintpiacon, pedig masszív emelkedő trend épült.

1 … 3 960 3 961 3 962 3 963 3 964 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.