Sötét mód ikon
2026 október 18
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Bíróságra megy az OTP Bank

Az OTP Bank Nyrt. és az OTP Jelzálogbank Nyrt. összevont devizaperét, valamint az OTP Ingatlanlízing Zrt. keresetét tárgyalják ma a Fővárosi Ítélőtáblán.

EXTRA

Megnyugtatta a Fed a háborgó piacokat

Öt egymást követő "lejtmenet" után szerdán erősödéssel zártak a New York-i értéktőzsde főbb mutatói, ebben a magánszektor foglalkoztatási adatai játszottak közre, akárcsak a jegybanknak az az információja, amely – megnyugtatva a befektetőket – jelezte, hogy "nem hamarkodja el" a kamatemelési folyamat megkezdését.

EXTRA

Nem lett komolyabb baj a földrengésből

Az év elejei Nógrád megyei földrengés nem okozott komolyabb károkat, a biztosítókhoz néhány száz bejelentés érkezett – közölték a lakásbiztosítási bejelentések alapján a biztosítók.

EXTRA

Kockázatos lett a külföld Amerika számára

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) vezetői szerint a nemzetközi helyzet „fontos” kockázat az Egyesült Államok gazdaságának. A külföldi országok gazdasági növekedésének lassulása olyan szintű, hogy már Amerikára is kihat.

EXTRA

Egyelőre Budaörs fizet

A megállapodás szerint feltételekkel van lehetőség a sztrádavilágítási szerződés egyoldalú felmondására, s mivel a törvény szerint helyi önkormányzati feladat a közvilágításról való gondoskodás, meg kell vizsgálni, hogy Budaörs eljárása jogszerű-e – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán.

EXTRA

Ha startupod van irány London, vagy Berlin

London és Berlin az informatikai innovációval foglalkozó feltörekvő vállalkozások, a startup cégek legfontosabb európai központja a kockázatitőke-befektetések alapján – mutatta ki az EY könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég.

EXTRA

Fiókbezárások a láthatáron a Sberbanknál

A Sberbank optimalizálja fiókhálózatát, ezzel indokolta a pénzintézet, hogy a közeljövőben fiókösszevonásokat, ezzel együtt fiókbezárásokat hajt végre.

EXTRA

Egy elektromos Porsche-hoz még nem elég fejlett a technika

A német Porsche sportautó gyártó nem tervezi kizárólag elektromos árammal működő autók sorozatgyártását a közeljövőben, így az sem várható, hogy versenyre kel az amerikai Teslával ebben.

EXTRA

Íme pár áfa változás!

Változott az áfatörvény az év elejével, több termék esetében csökkent az adókulcs, módosultak az áfa-mentességre vonatkozó szabályok, és átalakultak részben a bevallási kötelezettséget érintő változások is.

EXTRA

Észhez tért estére a forint

Erősödött szerda estére a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.

EXTRA

Végre valami megmozdult Európában

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,38 százalékkal emelkedett, 1328,46 ponton zárt szerdán, 2,93 százalékkal alacsonyabban, mint az óév végén.

EXTRA

Az adósságvágás jelenthetne megoldást a válságra

Európában ismét felerősödtek az uniós félelmek. Különösen azután, hogy a nemzetközi elemzőházak, mondhatni egységesen, egyetértenek abban, nem lehet kizárni, hogy a belpolitikai válsággal küszködő Görögország az idén távozik az euróövezetből.

EXTRA

A hét közepén Amerika is felfelé indult

Makrogazdaságilag fontos adatok érkeztek piacnyitás előtt. Az ADP foglalkoztatottsági adat a vártnál jobban alakult. Holnap várható a Fed decemberi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve, és pénteken a teljes foglalkoztatottsági adat érkezik, amik szintén piacmozgató hatásúak lehetnek.

EXTRA

Felülteljesített tavaly az AAA autó

A használt autók értékesítésével foglalkozó AAA Auto csoport 63 613 gépjárművet adott el 2014-ben, 12,3 százalékkal többet, mint 2013-ban, ezzel kissé felülteljesítette múlt évi célkitűzését – közölte a cégcsoport szerdán.

EXTRA

Erősödött az olaj, fellélegeztek a piacok

Rosszul indítottak a piacok az év elején, a tegnapi nagy esés után a mai napon az olajár másfél dolláros erősödésének hatására kissé fellélegzett a piac. Az Amerikából érkező munkaerő-piaci adatok hatására számíthatunk a tengerentúli tőzsdéken pozitív kezdésre.

EXTRA

Igazán magasra szálltak a fapadosok

Jelentős utasszám-növekedést mértek Európa legnagyobb diszkont légitársaságai decemberben az előző év azonos időszakához képest – derül ki a légicégek közleményeiből.

EXTRA

Lesz még az olajárnak böjtje

Eltérően látják az elemzők a kőolaj árának várható alakulását, míg a GKI Energiakutató ügyvezetője szerint hamarosan megfordul a trend, az Erste elemzője a kőolaj világpiaci árának további esésére számít.

EXTRA

Lemaradt az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,76 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 16 191,37 ponton zárt szerdán.

1 … 4 716 4 717 4 718 4 719 4 720 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.