Sötét mód ikon
2026 október 18
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Eladási hullám Ázsiában

A csökkenő olajárak és az európai gazdasági aggodalmak által generált eladási hullám Európa és Amerika után elérte az ázsiai értékpapírpiacokat is kedden, az iránymutató tőzsdeindexek közül a tokiói Nikkei teljesített a legrosszabbul.

EXTRA

NapStart, 2015. január 6., kedd

Több szempontból is szerencsés időben gyengül a hazai fizetőeszköz. Hamarosan büntetést kapnak azok az ukrán emberek, akik kettős állampolgárként lépnek EU-s országba. A BÉT szerint, az orosz-ukrán affér miatt maradnak távol a befektetők a magyar piactól.

EXTRA

Az olaj és a görögök tartják lázban a piacot

Emelkedéssel indult a kereskedés a vezető európai értéktőzsdéken kedden, a pesti piac stagnáló indexszel indult.

EXTRA

Szépen csökkent a magyar hiány

A kormányzati szektor 2014. első három negyedévi hiánya – előzetes adatok szerint – 573,4 milliárd forint volt, a GDP 2,6%-a, ami az előző év azonos időszakinál 96,6 milliárd forinttal, GDP arányosan 0,4 százalékponttal alacsonyabb. A bázisidőszakinál alacsonyabb hiány a bevételeknek a kiadásoknál nagyobb növekedéséből adódott. A 2014. III. negyedévi hiány 108,6 milliárd forint volt, a GDP 1,4%-a, ami az előző év azonos időszakinál 88,2 milliárd forinttal alacsonyabb – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

EXTRA

Egyre többen dolgoznak Magyarországon

2014. szeptember–novemberben 4 millió 155 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 188 ezer fővel több, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliek száma az előző év azonos időszakához képest 83 ezer fővel, 321 ezerre, a munkanélküliségi ráta 2,0 százalékponttal, 7,2%-ra mérséklődött – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

EXTRA

Tovább eshet a Mol árfolyama

Eltérően látják a kereskedés várható irányát kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a piaci szakértők.

EXTRA

BUX technikai elemzés – 2015.01.06.

Negatív technikai kép alakult ki a BUX határidős indexénél, a csökkenő éken belülre szorítkozhat az árfolyam mozgása.

EXTRA

Richter technikai elemzés – 2015.01.06.

A Richter is a csökkenő trendvonallal küzd, sikeres áttörése egészen 3700-ig nyithatná meg előtte az utat.

EXTRA

OTP technikai elemzés – 2015.01.06.

Túl nagy falatnak bizonyul a csökkenő trendvonal az OTP számára, a 3700-as támaszról fordulva futhat majd neki ismét.

EXTRA

MTelekom technikai elemzés – 2015.01.06.

Nem állt be érdemi változás az MTelekomnál, a 340 fölött húzódó mozgóátlagok továbbra is erős ellenállást jelentenek, így a csatornában mozoghat tovább az árfolyam.

EXTRA

MOL technikai elemzés – 2015.01.06.

A csökkenő trendvonal alá történő visszaeséssel jelentősen romlott a technikai kép a MOL-nál. Az árfolyamra további nyomás nehezedhet az olajár esése miatt.

EXTRA

Nyomás alatt az európai piacok

Vegyes nyitás várható kedden a vezető európai értéktőzsdéken, az árfolyamok előző napi meredek zuhanása után továbbra is eladási nyomás nehezedik a részvényekre a Görögország euróövezeti jövőjével kapcsolatos aggodalmak és a kőolaj világpiaci árának csökkenése miatt.

EXTRA

CES 2015 – figyelmeztet a kanalad, ha gyorsan eszel

Ma nyílik meg Las Vegasban a legjelentősebbek közé tartozó elektronikai kiállítás és vásár, a CES (Consumer Electronic Show) 2015. A seregszemlén felvonul minden újdonság, ami a szórakoztató, a mobil, vagy éppen a háztartások életét könnyítő technológiákat illeti.

EXTRA

A három nyíl legendája

Az utóbbi időszakban felerősödtek a japán gazdasággal kapcsolatos várakozások és megszaporodtak az elemzések. Valaki azért kíváncsi a szigetország gazdasági fejleményeire, mert éppen japán részvényeket szeretne venni, másokat, a külkereskedelemre termelő vállalatokat az export-import alakulása foglalkoztat, a globális befektetők pedig árgus szemekkel figyelik azt, hogy a japán állami nyugdíjalap hogyan fogja átalakítani a portfólióját, ugyanis ennek nagy hatása lehet a világ részvényeire, kötvényeire is.

EXTRA

Gyengén kezdte a napot a forint

A dollárt nem számítva gyengült a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon kedd reggelre.

EXTRA

Mély nyomot hagyott az állami intézkedés

Több mint 340 ezer lakossági bankszámla tűnt el azóta, hogy két évvel ezelőtt bevezették a tranzakciós illetéket – írta a Világgazdaság kedden.

EXTRA

Elintézte az olajáresés az amerikai részvénypiacokat

Csökkentek hétfőn a New York-i értéktőzsde főbb mutatói.

EXTRA

Figyelemre méltó kijelentés a francia elnöktől

A francia elnök hétfőn azt mondta, hogy "mindenre hajlandó" az ország gazdaságának fellendítésére, hogy visszaszorítsák a munkanélküliséget.

1 … 4 723 4 724 4 725 4 726 4 727 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.