Trükköznek az üzemanyag-fogyasztási adatokkal a gyártók
A gyártók 18-50 százalékkal hatékonyabbnak állítják be az autókat, mint amilyennek a kipróbálás során bizonyultak – számol be szombati cikkében a Magyar Hírlap.
A gyártók 18-50 százalékkal hatékonyabbnak állítják be az autókat, mint amilyennek a kipróbálás során bizonyultak – számol be szombati cikkében a Magyar Hírlap.
A lakáspiac idei éve több szempontból is eltért az elmúlt évek válság tépázta trendjeitől: 2014-ben már nem csak az élethelyzetből adódó változások generáltak adásvételeket, de megjelentek a befektetők is, és a háztartások bizalmának visszatérésével pedig egyre többen valósították meg a korábbi években elhalasztott vásárlásaikat.
A Lukoil, a legnagyobb magánkézben lévő orosz olajipari cég eladta az ugyancsak orosz Rosznyeftynek egy hatalmas venezuelai olajmező feltárása céljából létrehozott konzorciumban lévő 20 százalékos részesedését.
Oroszország nem kéri és nem is fogja kérni Ukrajnától, hogy idő előtt fizesse vissza a tavaly decemberben kibocsátott és Moszkva által lejegyzett 3 milliárd dolláros kötvény ellenértékét – közölte az orosz pénzügyminiszter.
Erősödéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde főbb mutatói, közülük kettő rekordot döntött.
Délutánhoz képest minimálisan gyengült a forint péntek estére a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
Általánosan elfogadott vélekedés, hogy a fiatalabb befektetők, akiknek több idejük van meglovagolni a piaci hullámokat, magasabb kockázattűrő-képességgel bírnak, mint az idősebb társaik. Az Openfolio befektetési alkalmazás friss adataiból az derül ki, hogy a 25 év alatti befektetők tökéletesen be is igazolják ezt a közvélekedést. Mindazonáltal ez nem mindig vezet egyértelmű sikerhez.
Az elmúlt évinél 20 százalékkal több adomány gyűlt össze az idén a Mikulásgyárban, így akár 350 ezer rászorulónak is segítséget nyújthatnak a karitatív akcióban – tájékoztatta a Mikulásgyár főszervezője.
Richard Strauss Az árnyék nélküli asszony című operájának magyarországi bemutatója volt az év, sőt az elmúlt évek legfontosabb eseménye a Magyar Állami Operaház életében – mondta az MTI-nek adott évértékelő interjúban Ókovács Szilveszter főigazgató, aki arról számolt be, hogy rekord előadás- és nézőszámmal, valamint jegybevétellel zárják az évet.
Líbiai és szaúdi hírek erősítették péntek délután a kőolaj világpiaci árát, a Brent jegyzése már tartósan 60 dollár fölötti.
Zuhanni kezdett a rubel árfolyama a dollárhoz képest péntek délután az orosz pénzügyminiszternek arra a kijelentésére, hogy jövőre 4 százalékkal zsugorodhat a gazdaság az idei 0,7 százalékos növekedés után.
Januártól az autóbontóknak minden egyes kibontott alkatrészt dokumentálniuk kell – így módosította a kormány a hulladékká vált gépjárművekről szóló rendeletét.
Rögzítette moszkvai bevásárló központjaiban a bérleti díjak rubel átváltási árfolyamát az osztrák Immofinanz ingatlan befektető társaság.
Már áprilisban lehetett tudni, hogy az Alibaba a tőzsdére tart. Részleteket akkor még nem, de legalább a székházukat meg tudtuk mutatni. Utánajártunk az orosz gáz árának is. Kiderítettük, mennyire vagyunk atomfüggők, és kiderült: marad a Raiffeisen, a bank nem eladó 1 euróért.
Angela Merkel német kancellárt választotta az év emberének a The Times. A tekintélyes konzervatív brit napilap, amely pénteki kiadásában jelentette be döntését, azzal indokolta a választást, hogy Merkelnek központi szerepe volt az idén az európai stabilitás megőrzésében „a Kelet-Európában újraéledő orosz agresszió közepette”.
Az idén várható 3 százalék feletti növekedés után jövőre 2,2 százalék körüli GDP-bővülés várható. Az euró jegyzése a jövő év első felében 310-320 forint körül lehet, a második félévben pedig 300 forint felé közelíthet. Az alacsony 1-2 százalékos infláció miatt maradhat a laza monetáris politika, a jelenlegi alacsony kamatszint leghamarabb a jövő év végén változhat. Az iparban, az építőiparban, a beruházásoknál az idei növekedés után visszafogottabb lehet a tempó 2015-ben, a kiskereskedelem azonban továbbra is stabil növekedést mutathat majd Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint.
Novemberben az ötödik egymást követő hónapban csökkent a Japánban gyártott autók száma – közölte pénteken a japán autógyártók képviseleti szerve, a JAMA (Japan Automobile Manufacturers Association).
Új gazdaságösztönző intézkedések bejelentésére készül Abe Sindzó japán miniszterelnök annak érdekében, hogy támogató és munkahelyteremtő programmal mozdítsa ki a recesszióból a világ harmadik legnagyobb nemzetgazdaságát.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.