Sötét mód ikon
2026 október 17
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

2015-ben is folytatódik a befalap piac szárnyalása

Mesterházy György szerint az elmúlt két évben tapasztalt emelkedést nem gátolja semmi. Az alacsony alapkamat a lakossági állampapírok mellett továbbra is helyzetbe hozza a befektetési alapokat. Az abszolút hozamú alapok felül a hangsúly az aktívan kezelt vegyes alapokra kerülhet.

EXTRA

Magyarországon gyártanak az Airbusnak

Az Airbus legújabb repülőgépéhez, az A350-hez gyárt kábelkötegeket januártól az Elektro-Metall Paks Kft. A német tulajdonú, paksi székhelyű cég november óta az Airbus Helicopters EC 145 T2-es modelljének is opcionális beszállítója – tájékoztatott Vincze Károly ügyvezető.

EXTRA

Több gyerek született idén

Több gyermek született, a halálozások száma pedig mérséklődött az előző év azonos időszakához viszonyítva 2014 első tíz hónapjában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

EXTRA

Belehúzott Európa

Nőttek a fontosabb nyugat-európai indexek hétfőn tőzsdenyitáskor.

EXTRA

Nyugalom jöhet Budapesten

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12,44 pontos csökkenéssel, 16 370,26 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,08 százalékkal gyengült.

EXTRA

Lezárta akvizícióját a Mol

A Mol sikeresen lezárta második észak-tengeri akvizícióját, amelynek keretében a Premier Oil UK Limited 6 kutatási-termelési licenszben meglévő részesedését vásárolta meg – közölte a társaság s Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.

EXTRA

Az olaj emelkedése húzta az indexeket

Hétfőn az összes fontosabb ázsiai index erősödni tudott, Kínában és Ausztráliában nagyobb növekedés volt, Japánban és Dél-Koreában csekélyebb.

EXTRA

Richter technikai elemzés – 2014.12.22.

Továbbra is erősen negatív technikai kép jellemzi a Richter árfolyamát.

EXTRA

OTP technikai elemzés – 2014.12.22.

Továbbra is túlsúlyban a negatív jelzések az OTP chartján. Az első akadály a csökkenő trendvonal.

EXTRA

MTelekom technikai elemzés – 2014.12.22.

Nem sikerült a mozgóátlagok fölött zárni az MTelekom árfolyamának, hiába járt 348-nál is nap közben.

EXTRA

MOL technikai elemzés – 2014.12.22.

Szépen korrigál az olajvállalat árfolyama, 11500 már érkezhetnek a bullish jelek.

EXTRA

Jó napjuk lehet a piacoknak

Nőhetnek hétfőn nyitáskor a fontosabb nyugat-európai tőzsdeindexek. Az IG piackutató elemzői szerint a londoni FTSE-100 index 32 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 5 ponttal, a párizsi CAC-40 index 13 ponttal nőhet.

EXTRA

Nem győzte meg a kormány a fogyasztókat

Decemberben lényegében nem változott, hibahatáron belüli mértékben romlott a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások éves csúcsukon, a fogyasztói várakozások viszont éves mélypontjukon zárták az évet. A várakozások 2014-ben viszonylag szűk sávon belül ingadoztak, miközben jellemzően erős optimizmust mutattak.

EXTRA

Figyelembe veszi a Fidesz Áder kifogásait

Fenn kell tartani a plázaépítési tilalmat, és a Magyarországon keletkezett bevételek után a nemzetközi kereskedelmi láncoknak is itt kell adózniuk – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője vasárnap újságíróknak az államfő által az Országgyűlésnek visszaküldött törvényekről. Rogán Antal jelezte azt is, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői nem mennek el az ellenzék által kezdeményezett, az útdíjjal kapcsolatos rendkívüli parlamenti ülésre.

EXTRA

Közel a 316 forintos euró

Alig változott a forint árfolyama péntek estéről hétfő reggelre a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.

EXTRA

A fizetős M0-sról beszélt Lázár

A jövőben is ingyenesen lesz használható a Megyeri híd – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

EXTRA

Itt találsz orvost az ünnepek alatt

A karácsonyi ünnepek alatt, illetve az azt követő munkaszüneti napokon az ügyeleti rend szerint biztosítják a sürgős esetek ellátását az egészségügyi szolgáltatók. A gyógyszertárak is ügyeleti rendben működnek – tájékoztatott az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.

EXTRA

Amikor csodák vezetnek a sikerhez

A világ leggazdagabb emberei közül néhánynak igazán nehéz körülményekkel kellett megküzdenie fiatalabb korában. A Business Insider összegyűjtött néhány olyan milliárdost, akiknek a sorsa azt bizonyítja, hogy szemben az örökölt vagyonnal, némi szerencsével is a csúcsra lehet jutni, és hatalmas sikereket lehet elérni.

1 … 4 751 4 752 4 753 4 754 4 755 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.