A kutatók szerint is lassulás következik
A GDP 2014-ben 3,4 százalékkal nő, jövőre a gazdaság bővülése 2,3 százalékra mérséklődik a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint.
A GDP 2014-ben 3,4 százalékkal nő, jövőre a gazdaság bővülése 2,3 százalékra mérséklődik a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint.
Rekordévet zár az idén a Kia Motors Slovakia, a dél koreai autógyár szlovákiai leányvállalatának gyártása már november végén meghaladta a 300 ezer gépkocsit – közölte a vállala szerdán.
Emelkedéssel zárta a kereskedést szerdán a moszkvai tőzsde irányadó mutatói közül a dollárban számított RTS-index, hűen követve a rubel árfolyamának erősödését.
A feldolgozóipari vállalatok jelenlegi helyzetüket jónak ítélik meg, a kilátásaik és a magyar gazdaság helyzetéről alkotott képük azonban romlott a harmadik negyedévben – ez derül ki a Kopint-Tárki legfrissebb konjunktúratesztjéből.
Gyengült szerdán a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,31 százalékkal emelkedett, 1319,21 ponton zárt szerdán, 0,21 százalékkal magasabban a tavaly év végi értékénél.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84,66 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 16 253,84 ponton zárt szerdán.
Egy hét van hátra karácsony estéig. A családok többsége ezekben a napokban szerzi be az ünnepi asztalra valót. A piacok, a nagybevásárló központok zsúfoltak, a hét végén nyilván még utolsó rohamra indulnak az emberek.
A jelenlegi inflációs környezetben enyhébb alapállásra is válthatott volna a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Az orosz jegybank elkésett az irányadó kamat emelésével és Oroszországra többéves gazdasági lejtmenet vár – vélekedtek a vezető orosz üzleti és politikai napilapok által megkérdezett szakértők.
Elindult az EKÁER honlap, az online árukövető rendszerrel kapcsolatos minden információ megtalálható az ekaer.nav.gov.hu oldalon, a vállalkozások többek között megtudhatják, kire vonatkozik a rendelet, kinek és hogyan kell regisztrálnia, illetve melyek a kockázatos termékek – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán.
A globális online ételrendelő foodpanda felvásárolta a magyar ételfutár NetPincért – közölte az új tulajdonos szerdán.
A bolgár energiaügyi miniszter vezetésével küldöttség utazik pénteken Moszkvába, hogy tárgyaljon a Déli Áramlat gázvezeték építésének megkezdéséről, amit orosz részről szóban néhány hete leállítottak – közölte a Ria Novosztyi orosz hírszolgálat szerdán. Eközben orosz lapértesülés szerint a gázcsőgyártó cégek továbbra is szállítják Bulgáriába a Déli Áramlat Fekete-tenger alatt húzódó első szakaszához a csöveket.
Stabilan alacsony marad diákhitel-konstrukció kamata – közölte a Diákhitel Központ Zrt. szerdán az MTI-vel.
Július és szeptember között az idei év legjobb negyedévét teljesítette a használt autó piac: 127.543 gépkocsit írtak át ebben az időszakban – derül ki a Datahouse adataiból. Háromnegyed év alatt így 366.094 kocsi cserélt gazdát, ami 11,2 százalékkal több a tavalyi év hasonló időszakához képest.
Az amerikai csomagküldő szolgáltató, a FedEx ma tette közzé a negyedéves jelentését. A Cég gazdálkodási környezete javult, és több akvizíciót is bejelentett a cég. A megemelkedett csomagforgalom az amerikai gazdaság fellendülését is jelezheti, mivel a személyes fogyasztásra utal.
Megállt a forint gyengülése a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon szerda délután.
A rubel árfolyamának zuhanása, napon belül is rendkívüli kilengéseket mutató árfolyama miatt az Apple Oroszországban leállította termékeinek internetes értékesítését, a fogyasztók megrohamozták az elektronikai cikkeket és bútorokat árusító üzleteket, sokan a valutaváltó helyeken próbálják megtakarításaikat valutára váltani és hiány van a külföldi új autókból.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.