Javíthat a nagy esés után Budapest
Enyhe emelkedéssel kezdődhet a szerdai kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) elemzők szerint.
Enyhe emelkedéssel kezdődhet a szerdai kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) elemzők szerint.
Jelentős gazdasági veszélyekkel jár az Országgyűlés által elfogadott, integrált dohány-kiskereskedelmi ellátóról szóló törvény – közölték közös közleményben a dohányipari szereplők.
A 330-as támaszban bízhat az MTelekom árfolyama, ez alatt nagy tér nyílhat meg 300 irányába.
17000 irányába kezdődhet korrekció a BUX határidős indexénél a hét hátralevő részében.
Erősen negatív kép alakult ki a bankpapírnál a tegnapi zuhanás után.
Fáj a Richternek is a rubel szakadása, fontos szinteket tört le a gyógyszergyártó árfolyama.
2014 mozgalmas év volt az Apple számára, új termékekkel, szolgáltatásokkal jelentkeztek. Az újabb, nagy dobás szinte elvárás a céggel szemben. Hardverrel vagy tévével állnak elő jövőre? Itt vannak az Apple-elemzők jóslatai.
Az előző napi nyereségek után az árfolyamindexek csökkenésére lehet számítani szerdán az európai tőzsdék nyitásakor.
Tovább csökkentette, több éves mélypontra mérsékelte az üzemanyagárakat szerdán a Mol Nyrt.: a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 9 forinttal, a gázolajét pedig 7 forinttal.
Csekély mértékben változott, a főbb devizákkal szemben eltérően alakult a forint árfolyama keddről szerdára virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
Leminősítette az euróövezet átmeneti pénzügyi mentőrendszere, az EFSF (European Financial Stability Facility) garanciával kibocsátott hosszú lejáratú adósságállományát a Fitch Ratings, Franciaország minapi leminősítésével indokolva a lépést.
Csökkentek kedden a New York-i értéktőzsde főbb mutatói.
A Reuters hírügynökség értesülése szerint az osztrák Raiffeisen Bank International (RBI) megválna lengyelországi érdekeltségétől, a Raiffeisen Polbanktól.
A rubel megszilárdítását célzó lépéseket dolgoztak ki a kormányfő vezetésével zajlott tanácskozáson – mondta Alekszej Uljukajev orosz gazdaságfejlesztési miniszter a keddi rendkívüli megbeszélésről a Rosszija 24 állami hírtelevízióban.
Az SAP több tradícionális és új megoldását is az iparág legjobbjai között nevezték meg piacelemzők- jelentette be a szoftvergyártó.
A Porsche Hungaria 2015-ben 24-25 ezer gépkocsi értékesítését látja reálisnak a magyar piacon az idei 23 ezer után, amelyet a márkakereskedők egyértelműen javuló pénzügyi-gazdasági helyzetére alapoz – mondta Eppel János, a Volkswagen konszern márkáit importáló cég ügyvezető igazgatója kedden Budapesten újságíróknak.
Egyszerűbb szabályok vonatkoznak majd a részarány tulajdon megszüntetésére, mivel a kormány elfogadta a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének részletes szabályairól szóló rendeletet – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM).
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.