Sötét mód ikon
2026 október 17
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Ezermilliárd vár gazdára

A Növekedési Hitelprogram meghosszabbítását várták a bankok, a piac és az ügyfelek is. A rendelkezésre álló hitelkeret a jövő év végéig áll rendelkezésre, ami ezermilliárd forint. Az idei szerződött keret 500 milliárd körül alakul, amiből 400-at már folyósítottak is.

EXTRA

Visszaszólt a szakszervezet a kormánynak

A terveknek megfelelően sikerült a tiltakozó akciót megvalósítani, amire a társadalom is toleránsan reagált – nyilatkozta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke hétfőn délután.

EXTRA

Három éve nem volt ekkora zakó Európában

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 2,28 százalékkal esett, 1291,66 ponton, közel nyolcheti mélyponton zárt hétfőn, 1,88 százalékkal alacsonyabban a tavaly év végi értékénél.

EXTRA

Lejtőre került a forint

Gyengült a forint hétfőn a bankközi devizakereskedelemben, az euró jegyzése a kora reggeli 308,83 forintról estére 309,44 forintra erősödött 19 órára.

EXTRA

Ezek lehetnek 2015 nagy befektetési lehetőségei

Annak ellenére, hogy az elmúlt évek nagy részvénypiaci csúcsdöntései egyre többekben vetik fel a közelgő összeomlás lehetőségét, sokan úgy vélik, messze még a rali vége. A MarketWatch publicistája összegyűjtött 7 olyan kedvező trendet, melyek azt támasztják alá, hogy bőven van még lehetőség a részvénypiacokban.

EXTRA

A Déli Áramlat megépítéséért lobbizik Merkel

Új tárgyalásokat szorgalmazott Angela Merkel német kancellár Bulgária és Oroszország között a Déli Áramlat gázvezeték megépítéséről Bojko Boriszov bolgár miniszterelnökkel folytatott hétfői megbeszélésén.

EXTRA

Szétverte a tőzsdéket a rubel zuhanása

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 334,22 pontos, 1,93 százalékos csökkenéssel, 16 984,23 ponton zárt hétfőn.

EXTRA

Nem kell a PKN Orlennek az INA

A lengyel PKN Orlen olajipari konszern hétfőn cáfolta a Jutarnji list horvát napilap hírét, miszerint érdeklődne a Mol tulajdonában lévő INA-részesedés megvásárlása iránt.

EXTRA

Új szabályok a betétbiztosításra

Az Országgyűlés hétfői ülésén elfogadta az új betétbiztosítási szabályokat tartalmazó törvényjavaslat-csomagot, így például ha egy hitelintézet fizetésképtelenné válik, akkor a betétesek az eddiginél rövidebb idő alatt juthatnak majd a betéteikhez, a betétbiztosítás pedig a helyi önkormányzatok betéteire is kiterjed majd.

EXTRA

Még több pénzt adnak hűtőgépcserére

Több mint 60 millió forinttal növeli a hűtő- és fagyasztócserére biztosított támogatások keretösszegét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), és február közepére módosítja a pályázat beadásának határidejét is.

EXTRA

Ezt gondolja a kormány a tüntetésekről

A dohányipari lobbi tevékenységével hozta összefüggésbe a hétfői demonstrációkat Czomba Sándor szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár.

EXTRA

Bűncselekmény lehet, ha valaki nem fizet elég magas bért

Börtönbüntetéssel sújtaná kormányra kerülése esetén a brit Munkáspárt az Európai Unió más tagállamaiból érkező munkavállalók „kizsákmányolását” – mondta hétfőn a párt vezetője és miniszterelnök-jelöltje.

EXTRA

Utalják a pénzt a bajba jutott takarék betéteseinek

Holnaptól megkezdődnek a tényleges pénzügyi kifizetések a Tisza Takarékszövetkezet betétesei számára. A 2,5 millió forintot nem meghaladó követelések esetében keddtől kézbesíti a Posta az értesítéseket, 100 ezer forintig pedig magát a kártalanítási összeget – közölte Országos Betétbiztosítási Alap (OBA).

EXTRA

Megszavazták az új dohánytörvényt

Az Országgyűlés hétfőn úgy döntött, hogy a trafikok kizárólag állami vagy azzal szerződésben álló dohány-kiskereskedelmi ellátóktól vásárolhatnak dohányterméket a jövő év szeptemberétől.

EXTRA

Folytatódik az Abenomics, erősödhet a jen

A vasárnap lezajlott a választások Shinzo Abe győzelmével zárultak Japánban. A részvénypiacokra rövid távon pozitív, a jenre negatív hatással van az eredmény. Középtávon a befektetők kivárnak. Az árfolyam USD/JPY piacán egy jelentősebb jen erősödés veszélye is lehetséges.

EXTRA

Mérsékelten erősödött a forint

Erősödött kissé a forint hétfőn a bankközi devizakereskedelemben, az euró jegyzése a kora reggeli 308,83 forintról délután négy órára 308,28 forintra csökkent.

EXTRA

Elfogadták a 2015-ös költségvetést a parlamentben

Az Országgyűlés hétfőn 131 igen szavazattal, 62 nem ellenében elfogadta a 2015-ös költségvetést. Az államháztartás központi alrendszerének jövő évi bevételi főösszegét 16 312 milliárd 873,0 millió forintban, a kiadási főösszegét 17 190 milliárd 277,1 millió forintban, hiányát pedig 877 milliárd 404,1 millió forintban állapította meg a parlament.

EXTRA

Erősen indított ma New York

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapír piacokon.

1 … 4 771 4 772 4 773 4 774 4 775 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.