Örülhet ma az OTP?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 60,55 pontos csökkenéssel, 17 257,90 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,35 százalékkal gyengült.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 60,55 pontos csökkenéssel, 17 257,90 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,35 százalékkal gyengült.
Bízik a megállapodásban a kormánnyal és a munkaadókkal Gaskó István, a hétfői országos félpályás útlezárásokat szervező Liga Szakszervezetek elnöke – mondta a szakszervezeti vezető hétfő reggel.
Ebben az évben már csak ma és kedden ül össze az Országgyűlés, harminc törvényjavaslatról születik döntés. Eközben félpályás útlezárással demonstrálnak a LIGA Szakszervezetek. Közel kétharmados győzelmet aratott az Abe Shinzó, a franciák pedig jó véleménnyel vannak Merkelről.
Csökkenéssel indulhat a kereskedés hétfőn a vezető európai értéktőzsdéken.
A magyar gazdasági modell bizonyította, hogy a kétkedőknek nincs igazuk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Bloomberg amerikai hírügynökségnek adott interjújában, amelyben arról is beszélt, hogy a kormány azt tervezi: legkésőbb 2017-ben csökkenti a bankadó mértékét.
17100-nál találkozhat erős támasszal a BUX határidős indexe, innen indíthat korrekciót az árfolyam.
3700-ig tarthat a Richter gyengülése ebben a körben, innen indulhat korrekció a napokban.
Első körben jól vizsgázott a 340-es szint, ez lehet továbbra is az árfolyam meghatározó támasza.
A csökkenő trendvonal alá került vissza a papír. 11500 letörésével kapna megerősítést a letörése, ami hosszú távra is negatív képet festene a MOL árfolyama számára.
A világ tengerei, óceánjai egyre forgalmasabbak. Legalább százezer hajó szeli rendszeresen a vizeket, a legkülönbözőbb áruféleségeket szállítva a fedélzeten. Az ENSZ friss statisztikája szerint a világkereskedelem nyolcvan százaléka zajlik a tengereken.
Békés megyében az esőzések és a belvíz miatt több mint 38 ezer hektárt nem tudnak megművelni a gazdák az ősszel, a terület jelentős hányadán a tarlóhántás sem történt meg, ötezer hektárról pedig nem tudták betakarítani a kukoricát – tájékoztatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei elnöke.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő reggelre: az euróval és a dollárral szemben gyengült, a japán jennel szemben kissé erősödött, míg a svájci frank árfolyama megegyezett a péntek estivel
A növekedési hitelprogram mintájára 2,5 százalékos fix kamatú, forintalapú lakáshitelt, az új lakásoknál – minden számlával igazolt költségre – áfa-visszaigénylést és négyzetméterenként 30 ezer forintos energetikai támogatást javasol a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) a lakásépítések élénkítésére.
Új kikötők és pihenőpontok épültek a Körösökön Békésen, Szarvason és Kunszentmártonban 126 millió forintból. Az Európai és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a LEADER térségeket átívelő projekt megvalósítására – közölte a projekt vezető tagja, a Körösök-Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület elnöke.
December 22-én adja át az első A350-es típusú repülőgépet az Airbus a Qatar Airwaysnek – közölte a gyártó vasárnap a Facebook-oldalán.
A jövő heti hazai makronaptárban a befektetői érdeklődésre kevésbé számottartó statisztikai adatok megjelenése szerepel csak, emellett a monetáris tanács idei utolsó kamatdöntő ülését tartja.
Novemberben tovább nőtt a regisztrált munkanélküliek száma Horvátországban, miután októberben, több hónap után először, ismét háromszázezer fölé emelkedett.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.