Több támogatás jut a baromfitartóknak
Jövőre 11 milliárd forint lesz a baromfiágazat állatjóléti támogatása, ez 3 milliárd forinttal több az idei eredeti keretnél – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken.
Jövőre 11 milliárd forint lesz a baromfiágazat állatjóléti támogatása, ez 3 milliárd forinttal több az idei eredeti keretnél – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 2,64 százalékkal süllyedt, 1321,66 ponton zárt pénteken, 0,40 százalékkal magasabban a tavaly év végi értékénél. A hetet 5,94 százalékkal alacsonyabban végezte, mint az előzőt, amikor 0,90 százalékkal emelkedett, majdnem hétévi csúcsra.
Megvonta Bulgáriától a befektetési ajánlású minősítést pénteken a Standard & Poor's, elsősorban a banki kockázatokkal és a tartós defláció negatív növekedési hatásaival indokolva a lépést.
Aki gondoskodni akar a nyugodt időskorról, annak célszerű megoldás a nyugdíjbiztosítás. De hogyan válasszon? Tudja miben különbözik a hagyományos és a unit linked biztosítás? Szabó Anikó, az ING Biztosító marketing igazgatója segít eligazodni közöttük.
A kormány adópolitikájának fontos célkitűzése, hogy 2018-ig a vállalkozásokat terhelő adó egykulcsos legyen – közölte a nemzetgazdasági miniszter pénteken Debrecenben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 145,23 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 17 318,45 ponton zárt pénteken.
Másfél éve indította útjára a Növekedési Hitelprogramot (nhp) a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az időszakban több mint 16 ezer kis- és középvállalkozás (kkv) jutott 1200 milliárd forintnyi hitelhez – összegezte az időszakot Vonnák Balázs, az MNB igazgatója.
Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj drasztikus emelése kiszoríthatja a magyar beszállítók termékeit a boltokból a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint.
Új, 100 millió euró keretösszegű beruházási hitelszerződést írt alá az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. az Európai Beruházási Bankkal (EIB) pénteken Budapesten.
Elutasította az OTP Ingatlanlízing Zrt. magyar állammal szemben indított devizahiteles keresetét a Fővárosi Törvényszék pénteken elsőfokon.
Az eddiginél lényegesen nagyobb büntetésre számíthat a Commerzbank, több mint 1 milliárd dollár kifizetésére is kötelezheti az USA a német bankot. Újabb vizsgálat is indult, az amerikai pénzmosási törvények megsértése miatt, jövő évben már biztosan megszületik a döntés.
A kormány az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer (ekáer) Munkacsoport javaslataira figyelemmel, támogatja a bírságmentes időszak január 31-ig tartó meghosszabbítását – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A Hungerit Zrt. versenyképességét javítja a mintegy 1,7 milliárd forintos beruházással elkészült új élőállat-fogadó és -beszállító rendszer, amelyet pénteken adtak át a baromfiipari cégnél Szentesen.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Fővárosi Vízművek Zrt. (FVM) és a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. (FCSM) kötelezettségvállalásait, ennek megfelelően a jövőben a két szolgáltató a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás számítása során alkalmazott vízigény meghatározását a 2011-es Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira alapozza – közölte a GVH pénteken.
Csökkenéssel indult a kereskedés pénteken a New York-i tőzsdén az olajárak zuhanása és a kínai ipari termelés növekedésének lassulásáról tanúskodó novemberi adatok miatt.
Csaknem 14 ezer munkahelyet hozott létre idén Magyarországon az az 52 vállalat, amellyel a magyar kormány stratégiai partnerségi megállapodást kötött – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Rövidebb menetidő, új, közvetlen összeköttetések és sűrűbb vonatközlekedés jellemzi a 2014. december 14-étől, most vasárnaptól életbe lépő vasúti menetrendet – írja közleményében a MÁV. A könnyebb tájékozódást az elővárosi vonalakon tavaly bevezetett viszonylatszámozás kiterjesztése segíti. A jövő évben még több, korszerű, kényelmes elővárosi motorvonat áll forgalomba.
Az önkormányzati vállalatok adóssága több mint 1000 milliárd forint, miközben a teljes önkormányzati rendszer működtetésére 781 milliárd forint jut – mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Állami Számvevőszéknek az önkormányzatok ellenőrzésének tapasztalatairól, a jó gyakorlatokról szervezett pénteki, budapesti szemináriumán.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.