Sötét mód ikon
2026 október 16
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Lassan magához tér az ingatlanpiac

Amíg tavaly november végéig közel 78 ezer, addig az idén több mint 96 ezer lakás cserélt gazdát Magyarországon, a növekedés 23 százalékos – közölte a saját adatain és szakmai korrekciókon alapuló becslését a Duna House franchise-hálózat hétfőn.

EXTRA

Megmutatjuk, hogyan kelhetsz fel frissen és jókedvűen

Az „aki korán kell, aranyat lel”, meg az összes népi bölcsesség ellenére a felkelés sokszor problémás. Szerencsére a modern tudomány már eljutott addig, hogy erre is találjon megoldást. Összeszedtük azokat a kütyüket vagy mobil alkalmazásokat, amelyek a legkorábbi időpontokban is segítenek a megfelelő hullámban felkelteni, hogy jól induljon a napod.

EXTRA

Stagnál Európa egyik legnagyobb gazdasága

A francia központi bank előrejelzése szerint a negyedik negyedévben csökken a francia hazai össztermék (GDP) növekedési üteme.

EXTRA

Most érdemes beszállni az Alcatelbe?

Hatalmas erősödés figyelhető meg az Alcatel-Lucent részvényében. Ez részben az új vezetőnek köszönhető, aki új költségcsökkentő programot vezetett be a cégnél. A számok azt igazolják, hogy rövidesen profitábilis lesz az Alcatel. Érdemes lehet most beszállni a papírba.

EXTRA

Magyarok húzták a turizmust

Markánsan nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma idén októberben és ebben kiemelkedő a belföldi vendégek szerepe a szakértő szerint. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint az októberi bővülést az őszi tanítási szünet és az azt megelőző hosszú hétvége is segítette.

EXTRA

Zsarolásra ad lehetőséget a Ptk?

Bérbe adott ingatlan adásvétele során erős tárgyalási, akár zsarolási helyzetbe hozhatja a bérlőket a 2014. március 15-én hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) – közölte a Szecskay Ügyvédi Iroda hétfőn.

EXTRA

Veszített az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet

Elutasította a Fővárosi Törvényszék hétfőn első fokon az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet keresetét, amelyet a magyar állammal szemben a devizahitel-szerződések ügyében nyújtott be.

EXTRA

Zöld rendszám kéne az elektromos autóknak?

Néhány tucat tisztán elektromos autó van forgalomban Magyarországon – mondta a Napi Gazdaság hétfői számában Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke, aki szerint zöld rendszámot kellene kapniuk az ilyen gépkocsiknak.

EXTRA

Szakadnak az ázsiai devizák

Jelentősen beszakadt a japán jen, az ausztrál és az új-zélandi dollár kurzusa, Japánban komoly recesszió látszik kibontakozni, a kínai külkereskedelmi mérleg gyengülése, az import visszaesése tehető felelőssé az NZD és az AUD eséséért.

EXTRA

Tájfun után áradás

Eddig három halálos áldozata van a Fülöp-szigetekre lecsapó Hagupit tájfunnak. A trópusi vihar miatt több mint 800 ezer ember volt kénytelen elhagyni otthonát.

EXTRA

Lassabban nőtt a német ipar

A vártnál lassabb ütemben indította az utolsó negyedévet a német ipar.

EXTRA

Zuhanórepülésben az olaj árfolyama

Tovább gyengült az olaj árfolyama, a Morgan Stanley is visszavágta az olaj árára vonatkozó várakozásait. A vártnál erősebb amerikai foglalkoztatási adatok hatására ismét 1 200 dollár alá esett az arany árfolyama a pénteki kereskedésben, a mai nap elején sem tud érdemi elmozdulást mutatni erről a szintről – foglalták össze a Quaestor elemzői.

EXTRA

Veszteségek Európában

Csökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a vezető európai értéktőzsdéken.

EXTRA

NapStart, 2014. december 08., hétfő

Putyin tárgyalt Orbán Viktorral a Déli Áramlat leállítását követő együttműködésről. Kijev az IMF által jóváhagyott hitelkeretet csak az új kormány felállta után tudja megkapni. Biztató növekedési adatok láttak napvilágot az USA-ban. Pornóval spórol adót a spanyol társulat.

EXTRA

A fővárosban lehetett nagyot kaszálni

Az elmúlt évi személyijövedelemadó-bevallások adatai szerint összességében 32 milliárd forinttal csökkent a fővárosi és a Pest megyei magánszemélyek adóterhe, miközben összjövedelmük több mint 109 milliárd forinttal nőtt – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága hétfőn.

EXTRA

Hoz még ajándékot a Mikulás?

Lesz vajon Mikulás rali az idén, és hoz meglepetést a befektetőknek?

EXTRA

Jót tett a hosszú szünet a turizmusnak

2014. októberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 1,7, a belföldi vendégeké pedig 12%-kal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest. A szálláshelyek – folyó áron számolt – bruttó árbevétele 15%-kal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

EXTRA

Elővették Hernádi ügyét Zágrábban

Előzetes meghallgatás kezdődik Hernádi Zsolt ügyében, a Mol Nyrt. korrupcióval vádolt elnök-vezérigazgatójának távollétében hétfőn Zágrábban, amelyen egyebek mellett a büntető per kezdetének dátumáról is határoz a bíróság – írta a horvát állami televízió honlapján (HRT).

1 … 4 796 4 797 4 798 4 799 4 800 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.