Túl sokat kér az IMF Romániától?
A jövő évi államháztartási hiánycéllal kapcsolatos nézeteltérések miatt félbeszakadhatnak a román kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti tárgyalások – közölte pénteken a román Mediafax hírügynökség.
A jövő évi államháztartási hiánycéllal kapcsolatos nézeteltérések miatt félbeszakadhatnak a román kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti tárgyalások – közölte pénteken a román Mediafax hírügynökség.
Kétszázan kapnak 3-6 millió forint közötti összegű vissza nem térítendő támogatást a közép-magyarországi régióban a fiatalok vállalkozóvá válását segítő program keretében – a támogató döntésekről szóló értesítéseket pénteken vehették át a nyertesek Budapesten.
Az orosz Gazprom 390 millió eurós hitelszerződést kötött az olasz Unicredit bankkal – tájékoztatott az orosz állami energetikai cég pénteken.
Jogerősen megnyerte a fővárosi önkormányzat azt a pert, amelyben a Bálna (korábban CET) kulturális központ épületének generálkivitelezője, a WHB Építő Kft. követelt a Városházától 658 500 eurót (202 millió forintot) – közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken.
Több mint húsz százalékkal csökkent Ukrajna devizatartaléka a múlt hónapban, miközben Tajvané is mérséklődött, de csak minimálisan, és így továbbra is a világon a negyedik legnagyobb volt, míg Svájcé emelkedett.
A Gazprom nem mond le arról, hogy Ukrajnát elkerülő gázvezetéket létesítsen, és a Déli Áramlat helyett Törökországon keresztül a görög határig vezető szállítási útvonalat építene ki – írta a Kommerszant című orosz napilap pénteken.
Hatalmasat estek a Standard & Poor’s 500-as indexében szereplő energiacégek részvényárai, így az S&P 500 energiaindexe az OPEC múlt heti bejelentését követően 6,5 százalékkal gyengült. Ezzel az utóbbi négy hónapban összesen egybillió dollárral csökkent a legnagyobb energiacégek piaci kapitalizációja. Peter Garnry, a Saxo Bank vezető részvénypiaci stratégája úgy véli, a helyzet legnagyobb nyertesei a nagy üzemanyag-felhasználók, például a légitársaságok, illetve a fogyasztók lehetnek. Az alacsony energiaárak az előbbieknél jelentősen csökkentik a működési költségeket, míg az utóbbiak esetében megemelik az elkölthető jövedelmet, a fogyasztás élénkülése pedig segíthet beindítani a gazdasági növekedést. Ole Hansen, a Saxo Bank vezető árupiaci stratégája szerint az egyik fő kérdés, hogy jövőre mekkora károkat okoz és milyen finanszírozási nehézségeket jelent majd az alacsony olajár az egyébként is marginális nyereséggel működő amerikai palaolaj-kitermelőknek.
2,5 milliárd dollár értékben bocsátana ki kötvényeket a Fiat Chrysler, ez 87 millió darab új részvényt jelent. A papír az elmúlt 3 hónapban már 70 százalékot emelkedett, korrekció jöhet az árfolyamban, de mindenképp érdemes figyelnünk a rézvényt.
Az év első 11 hónapjában éves alapon 12,4 százalékkal nőttek a német Daimler AG százszázalékos tulajdonában levő Mercedes-Benz autógyártó eladásai. A Mercedes-Benz idén novemberig 1,48 millió járművet adott el pénteki közleménye szerint.
Az osztrák központi bank jelentősen rontott a 2015. és a 2016. évi gazdaságnövekedési előrejelzésén az exportpiacok szerény kereslete, a csökkenő beruházások és a mérsékelt lakossági fogyasztás miatt.
Az idei harmadik negyedévben 0,3 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az Európai Unióban (EU) negyedéves alapon számolva – szerepelt az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak pénteki közleményében.
Talán többen is voltunk már úgy, hogy az általunk igencsak kedvelt terméket árusító bolt mellett akár naponta is elsétáltunk, de valamiért mégsem mentünk be vásárolni, mert hiányzott az a picike plusz, ami becsalogatott volna az üzlethelyiségbe. Láttunk egy érdekes üzleti fogást, ami olyannyira működőképes, hogy esetünkben ez volt az a bizonyos eddig hiányzó plusz, aminek hatására utunk abba a bizonyos, általunk kedvelt finomságokat árusító boltba vezetett. Ezt az érdekes és mulatságos módszert most megosztjuk olvasóinkkal.
A hazai tőkepiac legjobb teljesítményeit díjazta csütörtök este a Budapesti Értéktőzsde. Az eseményen a BÉT alelnökét, az egyik legnagyobb brókercég vezérigazgatóját az esemény egyik főszponzorának vezérét kérdeztük, hogyan látják az idei és jövő évet a magyar tőkepiacon.
November végén 34,135 milliárd euró volt a jegybanki devizatartalék összege, mindössze 83 millióval kevesebb, mint egy hónappal korábban – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján pénteken megjelent legfrissebb adatokból.
Jelentősen elmaradt a várakozásoktól az ipari termelés októberi növekedése a nyilatkozó elemzők szerint, akik az év utolsó két hónapjában az ipari termelés további lassulására számítanak.
A Richter modell alkalmazásával a magyar állam irányítási joga úgy maradhatna meg, hogy közben a költségvetés pénzéhségét is kielégíthetnék.
Hétéves csúcson az USD/JPY kurzusa, a jen régóta gyengül, több tényező is a japán fizetőeszköz gyengülése mellett áll, a nagyobb alapok is az amerikai kötvény- és részvénypiacra súlyozzák át befektetéseiket, hisz az USA gazdasága jó irányba halad.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. (K&H) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a K&H MIX megtakarítás terméke népszerűsítése folyamán. A jogsértés elkövetéséért 80.000.000 forint bírságot szabott ki a GVH.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.