Sötét mód ikon
2026 október 16
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

OTP technikai elemzés – 2014.12.03.

Jól bírja a strapát a 3900-as támasz, az OTP még kitarthat a sávozás mellett az év végéig. Utána viszont indulhat trendszerű elmozdulás.

EXTRA

MOL technikai elemzés – 2014.12.03.

Megtorpant a MOL gyengülése, azonban ha nem tud visszamászni a 12000-es szint fölé az árfolyam, akkor érvényben maradhat a negatív technikai kép.

EXTRA

Északnak indulhatnak az európai piacok

Kissé erősödhetnek szerdán nyitáskor a fontosabb nyugat-európai tőzsdeindexek. Az IG piackutató elemzői szerint a londoni FTSE-100 index 17 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 35 ponttal, a párizsi CAC-40 index 9 ponttal nőhet.

EXTRA

Késik még a világ megmentése

Ezen a héten diplomaták ezrei gyűlnek össze a világ minden tájáról a perui Limában, hogy részt vegyenek az ENSZ klímakonferenciáján december 1. és 12. között. Az összejövetel célja, hogy elinduljon egy új, a globális felmelegedést célzó tárgyalássorozat, melyből várhatóan 2015 végére születik majd végleges megállapodás. A tét mindenképpen óriási, hiszen ha a világ nem tud egységesen fellépni a klímaváltozással szemben, akkor hamarosan katasztrofális következményekkel kell szembenéznünk.

EXTRA

Az elvándorlás és a szabad vasárnap az Országgyűlés napirendjén

Az Országgyűlés mai ülésnapja elején ellenzéki kezdeményezésre a kivándorlásról tart négyórás vitát, majd a képviselők egyebek mellett az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló javaslatot is megtárgyalják.

EXTRA

Az ítélőtábla előtt a Mol-vezér ügye

Ma tárgyalja másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt ellen indított pótmagánvádas eljárást.

EXTRA

307 forint fölött az euró

Alig változott a forint árfolyama kedd estéről szerda reggelre a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.

EXTRA

Csökkent az üzemanyagok ára

Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.

EXTRA

Összejött a plusz Amerikában

Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde főbb mutatói.

EXTRA

Vége az esernyős forradalomnak?

Önként feladja magát a rendőrségen a Foglald el a központot! polgári engedetlenségi mozgalom három alapítója, ezzel szimbolikusan a törvény előtt is vállalva a felelősséget a 65 napja tartó területfoglalás következményeiért – jelentette kedden a South China Morning Post című helyi lap online változata.

EXTRA

Dübörögnek a német autógyárak

Négy százalékkal nő és jövőre eléri a 15,25 millió darabot a német autógyárak termelése – áll a német autóipari szövetség (VDA) pénteken ismertetett felmérésében.

EXTRA

Lemondott az ukrán jegybank elnöke

Beadta lemondását az ukrán jegybank elnöke – jelentette be az ukrán belügyminiszter tanácsadója kedden azon a nagygyűlésen, ahol a központi bank vezetőjének távozását követelték kisbefektetők.

EXTRA

Mit tegyél, ha az alkalmazottad készpénzben kéri a fizetését?

A készpénzmentes világ felé történő haladás ellenére, a készpénz változatlanul törvényes fizetőeszköz. Amennyiben az alkalmazottad ragaszkodik ahhoz, hogy készpénzben kapja a fizetését, kizárólag ösztönzéssel csábíthatod át a költséghatékonyabb elektronikus kifizetés irányába. Ám ha ezt nem fogadja el, akkor nem tehetsz mást, mint hogy készpénzben fizeted ki.

EXTRA

Megint módosítják a trafiktörvényt – Jön az állami dohányellátó

A dohány-kiskereskedelmi ellátót a jövőben az illetékes miniszter háromféle módon választhatja ki, a koncessziós díj az államkincstárat illeti – egyebek mellett ezeket tartalmazza a parlament gazdasági bizottságának, a dohány-kiskereskedelmi törvényt módosító javaslathoz benyújtott módosító indítványai.

EXTRA

Az olcsó olajra fogadtak a befektetők

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,49 százalékkal emelkedett, 1392,04 ponton zárt kedden, 5,75 százalékkal magasabban a tavaly év végi értékénél.

EXTRA

Gyenge szinten ragadt a forint

Alig mozdult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a bankközi piacon kedd estére délutánhoz képest.

EXTRA

Jövőre is lubickolhatunk a pénzben?

Magyarország számára a lassulás és a felminősítés éve lehet 2015, ezzel véget érhet az idei pozitív meglepetések időszaka. A világgazdaságban továbbra is nagy szerepet kap a vezető jegybankok monetáris politikája, a bőséges likviditás és olcsó pénz időszaka a korábbi várakozásokkal ellentétben nem ér véget – foglalták össze várakozásaikat a Buda-Cash Brókerház elemzői.

EXTRA

Javított a hazai részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 106,92 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 17 193,26 ponton zárt kedden.

1 … 4 812 4 813 4 814 4 815 4 816 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.