Sötét mód ikon
2026 október 15
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Az Airbus szállít a Delta Air Linesnak

Ötven szélestörzsű Airbus repülőgép vásárlásáról döntött a Delta Air Lines, az üzlet értéke listaáron 14 milliárd dollár – írta csütörtökön a Reuters az ügyet jól ismerő forrásokra hivatkozva.

EXTRA

Megkötötték a megállapodást az IMF-fel

Egymilliárd euróról szóló, hároméves készenléti hitelmegállapodást kötött Szerbia a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) csütörtökön.

EXTRA

Folytatódik az elszámoltatás: döntött a parlamenti bizottság

A 2020 végéig, vagyis a hat éven belül lejáró devizahitelek forintosítását tenné opcionálissá egy bizottsági módosító javaslat, amelyet csütörtöki ülésén fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának kormánypárti többsége.

EXTRA

Új modellel áll elő az Opel

Egy új SUV modell fejlesztésébe, valamint az Opel motor- és sebességváltó üzemeinek modernizálásába invesztál Európában a General Motors (GM).

EXTRA

Kinek lesz jó az olcsó olaj?

Londoni pénzügyi elemzők szerint a legnagyobb ázsiai gazdaságoknak jelentős növekedési előnyük származhat az olajárak július óta végbement 25 százalékos zuhanásából, Oroszország adósságdinamikájának fenntarthatósága viszont – bár rövid távon nagyon valószínűtlen az orosz államcsőd – hosszabb időtávlatban már kérdőjelessé válhat.

EXTRA

Erre jutott a NAV a kapott információkkal

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Bunge Zrt. bejelentése alapján két vizsgálatot folytatott, 2011-ben a vetőmag-felvásárlásnál, 2013-ban az élelmiszeriparban elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt – közölte az adóhatóság csütörtökön.

EXTRA

Szigorítanak a forintosítás feltételein

A devizahitelek forintosításáról szóló törvény szigorítását kezdeményezi a Fidesz-frakció, hogy a bankok ne tudjanak kibújni az elszámoltatási kötelezettség alól – mondta a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője csütörtökön.

EXTRA

Szép napot zárt a forint

Erősödött csütörtökön a forint a bankközi devizakereskedelemben.

EXTRA

Ez nem az európai befektetők napja volt

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,30 százalékkal süllyedt, 1355,86 ponton zárt csütörtökön, 3,00 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén.

EXTRA

Az OTP miatt szenvedett a hazai piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 81,41 pontos, 0,46 százalékos csökkenéssel, 17 504,38 ponton zárt csütörtökön.

EXTRA

Ezt látja a Goldman Sachs a kristálygömbjében

A Goldman Sachsnál elővették a kristálygömböt, és elkezdték megjósolni a világgazdaság legfontosabb témáit 2015-re. Íme a 10 legfontosabb jelenség, amely az amerikai pénzintézet szerint alapjaiban határozza majd meg a jövő évet. A gazdasági talpra állás mellett Kína, az olaj és a feltörekvő piacok is fókuszba kerültek.

EXTRA

Kiváló adatokkal rukkolt elő az USA

A várakozásokat meghaladó mértékben növekedett októberben az Egyesült Államok átfogó gazdasági mutatója (Leading Economic Index/LEI) – közölte csütörtökön a Conference Board gazdasági kutató intézet. Jelentősen, a vártnál sokkal nagyobb mértékben erősödött a feldolgozóipari tevékenység novemberben a közép-atlanti térségben. Októberben 1,5 százalékkal növekedett a lakáseladások száma a szeptemberi 2,6 százalékos emelkedés után – derült ki az amerikai ingatlanközvetítők szövetségének (NAR) csütörtökön közzétett adataiból.

EXTRA

Nagyon akarják a Déli Áramlatot

Magyarország és Szerbia érdeke is az, hogy megépüljön a Déli Áramlat gázvezeték, mert ezzel a két ország hozzájárulhat Közép-Európa energiabiztonságának jelentős növeléséhez – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Belgrádban, a Magyar-Szerb Üzleti Fórum megnyitóján.

EXTRA

Bírságot kapott a Raiffeisen Bank

Hatmillió forint összegű bírság megfizetésére kötelezte az MNB ma közzétett határozatában a Raiffeisen Bank Zrt.-t az ügyfélszámlák vezetésével kapcsolatban feltárt szabálytalanságok miatt.

EXTRA

Igyekszik a Kúria a devizahiteles perekkel

A Kúria várhatóan még idén elbírálja azokat a felülvizsgálati kérelmeket, amelyek mostanáig beérkeztek a devizahiteles perekben a pénzintézetektől – közölte csütörtökön a Kúria.

EXTRA

Egyelőre tarjuk a hiánycélt

Az államháztartás központi alrendszerének október havi pénzforgalmi többlete 35 milliárd forint volt, így összességében az idei első tíz hónapban az államháztartási hiány 809,6 milliárd forintra mérséklődött, ami az éves előirányzat 82,2 százalékát teszi ki – közölte a nemzetgazdasági tárca csütörtökön a kormany.hu portálon. A végleges számok megegyeznek az előzetes adatokkal.

EXTRA

Elég lesz a bevétel? Kivesézte a költségvetést a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megalapozottnak tartja a 2015. évi költségvetés makrogazdasági pályáját, ugyanakkor csütörtökön közzétett elemzésében úgy véli, hogy kockázatot jelentenek egyes bevételi tételek, mert nem ismertek kellő részletezettséggel a mögöttük álló tervek.

EXTRA

Egy változás, aminek a kis- és nagy cégek is örülnek

Megjelent a kormány rendelete arról, hogy márciusig kidolgozzák a nemzetközi számviteli sztenderdek (IFRS-ek) alkalmazásának lehetőségét. Ennek nemcsak azok a nagy cégek örülnek, amelyek a tőzsdén forognak, vagy anyavállalatuk miatt jelenleg kétféle számviteli rendszer alapján kell elkészíteniük a beszámolóikat, hanem azok a startup-cégek is, amelyek külföldi tőkebevonásra készülnek.

1 … 4 849 4 850 4 851 4 852 4 853 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.