Hiányzott a lendület Amerikában
Mínuszban zártak szerdán a New York-i értéktőzsde főbb mutatói.
Mínuszban zártak szerdán a New York-i értéktőzsde főbb mutatói.
Vita volt az amerikai jegybankrendszer szerepét betöltő Fed legutóbbi ülésén arról, hogy miként fogalmazzák meg szándéknyilatkozatukban a hosszú távú célokat, és hogyan közöljék gazdasági várakozásaikat, illetve mit mondjanak a kamatemelési pályáról – derült ki a Fed októberi kamatdöntő ülésének szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvéből.
A sikeres gazdasági felzárkózást elérő országok tapasztalatai egyértelműen azt mutatják, hogy hosszan tartó felzárkózási folyamat csak minőségi növekedéssel érhető el – mondta Turóczy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára szerdán Jászberényben, az Electrolux Lehel Kft. 1,3 milliárd forintos kutatás-fejlesztési projektjének záró rendezvényén.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az eddigi 8 helyett 15 cég felett gyakorolja az államot megillető tulajdonosi jogokat csütörtöktől – az erről szóló nemzeti fejlesztési miniszteri rendelet a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete (MDKE) kedvező fordulatként értékeli, hogy a dohánykereskedelmet szabályozó törvény tervezett módosítása optimalizálja a működési feltételeket, egyúttal fellép egyes piaci szereplők tisztességtelen üzleti gyakorlata ellen – mondta Adorjánné Pordán Éva, az MDKE titkára az egyesület szerdai, egy budapesti trafik előtt tartott sajtótájékoztatóján.
A horvát gazdasági minisztérium ismét visszavonta az INA horvát olajvállalat kutatási engedélyeit a Száva folyó és Horvátország északnyugati környékén található földgáz- és kőolajlelőhelyekre – közölte az INA szerdán.
A Cseh Energetikai Művek (CEZ) szerdán megerősítette, hogy meg akarja venni az olasz Enel energetikai csoport kétharmados részvénycsomagját a szlovákiai Slovenské elektrárne (Szlovák Villamosművek-SE) társaságban.
A kormány a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység minimális, általános forgalmi adó nélküli rezsióradíjának jövő évi legkisebb mértékét 1889 forintban határozta meg – a rendelettervezet a kormány honlapján jelent meg szerdán.
A reklámadó mértékének növelése megerősítette, hogy az RTL-csoport helyesen döntött, amikor az Európai Bizottság elé vitte az ügyet – jelentette ki a társaság szóvivője szerdán a Reuters hírügynökségnek, reagálva a magyarországi reklámadó keddi módosítására.
Erősödött a forint árfolyama szerdán a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,09 százalékkal süllyedt, 1358,93 ponton zárt szerdán, 3,23 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén. Előző nap hétheti csúcson végzett.
Mi magyarok büszkék vagyunk a magyarságunkra. Mindenre, ami ezt a mi ,,földünket” sajátosan kifejezi és jelképezi. Például a hungarikumokra.
A dohányipari szereplők elfogadhatatlannak tartják a kormányzat legújabb törvényjavaslatát, amely előzetes szakmai konzultáció nélkül államosítaná a dohánytermékek nagykereskedelmét – közölte a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ) szerdán.
A francia gazdasági miniszter kételyeit fejezte ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke által megígért 300 milliárd eurós beruházásösztönző csomagtervével kapcsolatban. Brüsszel napokon belül ismerteti az elképzelést.
Nemrég az Erste Bank közölte hirdetményeiben elsőként Magyarországon, hogy bevezeti a MoneySend pénzküldési szolgáltatást a Maestro és MasterCard bankkártyáira, egyelőre azonban csak a fogadási oldalon. Hamarosan viszont a pénz küldése is elindul Magyarországon, így teljesen kikerülhetjük majd a bankszámlánkat ezzel az innovatív szolgáltatással. Ország Mária, a MasterCard betéti kártya termékfejlesztési vezetője segítségével jártunk utána a részleteknek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 136,29 pontos, 0,78 százalékos emelkedéssel, 17 585,79 ponton zárt szerdán.
Sikeresen elindult a cseh-szlovák-magyar-román másnapi kereskedésű villamosenergia-piacok összekapcsolása szerdán, ami felváltja a korábbi cseh-szlovák-magyar közös áramtőzsdét – tájékoztattak közös közleményükben a résztvevők.
2014 november 30-án Svájcban egy fontos kérdésben rendeznek népszavazást: az ország teljes, szavazatra jogosult népessége beleszólhat abba, hogy mi legyen a svájci aranytartalékokkal, hogyan alakuljon a jegybanki tartalék.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.