Sötét mód ikon
2026 október 15
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Decembertől újra kap Ukrajna gázt Magyarországtól?

Magyarország azt tervezi, hogy felújítja az Ukrajnába irányuló gázszállításokat decemberre – jelentette ki a Naftohaz ukrán állami energiaipari konszern vezetője egy hétfői lapinterjúban.

EXTRA

Hatalmas megrendelés a Boeingtől

Nyolcvan Boeing 737 MAX repülőgépet rendelt az amerikai gyártótól az ír SMBC Aviation Capital, a világ harmadik legnagyobb, repülőgépek lízingelésével foglalkozó vállalata.

EXTRA

Az fog a legjobban járni, aki bízott a bankokban

A banki elszámolással és a forintosítással kapcsolatban az ügyfeleknek egyelőre nincs teendőjük, ha az összes vonatkozó jogszabály és MNB rendelet elkészül a bankok minden ügyfelet pontosan tájékoztatni fognak. Az átszerződésekkel 2015 harmadik negyedévének végére végezhetnek a bankok – mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára hétfőn a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.

EXTRA

Nem kell aggódni az infláció miatt

Az egybehangzó londoni elemzői előrejelzések szerint a múlt hónapban is csökkenhetett az éves összevetésű fogyasztói árindex Magyarországon, bár a visszaesés üteme valószínűleg lassult.

EXTRA

Rákapcsolt estére a forint

A devizahitelek forintosításával kapcsolatos hírekre erősödött a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon hétfőn, délután egy órakor látványosan megugrott az árfolyam.

EXTRA

A vártnál is jobb napja volt Nyugat-Európának

Emelkedéssel zártak az irányadó indexek a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken hétfőn, leginkább vállalati felvásárlási híreknek örültek a befektetők.

EXTRA

A forintosítástól kisütött Budapest fölött a Nap

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 501,23 pontos, 2,93 százalékos emelkedéssel, 17 624,99 ponton zárt hétfőn.

EXTRA

Így kell az áfát fizetni jövőre

Az áfa-törvény módosítása következtében 2015. január 1-jétől változnak az Európai Unióban nyújtott egyes szolgáltatások teljesítési helyei. Az új szabályok nehéz helyzet elé állítják a szolgáltatókat, aminek enyhítésére számos egyszerűsítő rendelkezést már elfogadtak. Utolsó lépésként október 1-jétől elérhetővé vált az egyablakos ügyintézés, így a szolgáltatóknak nem kell minden egyes országba bejelentkezniük, ahol szolgáltatást teljesítenek.

EXTRA

Kivár a lengyel jegybank

A lengyel jegybank monetáris tanácsának tagjai szerint az alapkamat további csökkentését csak a makrogazdasági mutatók lényeges romlása indokolhatja.

EXTRA

A devizahitelek eltűnnek, de a rossz adósok maradnak

Ha nem lenne kötelező a devizahitelek forintosítása, lehet hogy sokan nem választanák, azonban rossz adósok az átváltás után is lesznek, így nem biztos, hogy megvalósul a várt portfoliótisztítás a bankoknál – vélekedtek az elemzők hétfőn.

EXTRA

Nem lehet pályázni a legvitatottabb közbeszerzési eljárástípusra

A kormány hatályon kívül helyezte a legvitatottabb közbeszerzési eljárástípust, amely eddig lehetőséget adott arra, hogy nemzetbiztonsági indokra hivatkozva mentesítsen beszerzéseket a hagyományos, nyílt közbeszerzési verseny alól – tájékoztatta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára hétfőn.

EXTRA

Azt hiszed, hogy a kötvények biztonságosak? Tévedsz

2014 október 15-e érdekes nap volt az amerikai piacon. Nem csak azért, mert ekkor fordult az S&P 500, valamint a legtöbb nagy tőzsdeindex (ellentétben például Indiával, Kínával, ahol nem is volt igazán komoly visszaesés), hanem más furcsa dolog is szemet szúrhatott annak, aki tüzetesen figyelte az árfolyamokat.

EXTRA

A BP hosszú távra tervez az oroszokkal

A BP olajvállalat nem vonul ki Oroszországból – jelentette ki a cég vezérigazgatója egy közel-keleti konferencián hétfőn.

EXTRA

Péntekig nem lesz sok piacmozgató adat

A héten viszonylag kevés piacmozgató adat érkezik, pénteken viszont dömpingre lehet számítani. A hazai mellett a német, a francia, illetve az eurózóna gazdaságának GDP adatai érkeznek. A német adatok az euró árfolyamára is hatással lehetnek. Az EKB ronthatja az előrejelzéseit.

EXTRA

Hatékonyabb munkát ígér a jegybank

A forintosítással a jövőben erősödik a monetáris politika szerepe, a jegybank jobban tud majd hatni a reálgazdasági és monetáris folyamatokra – hangsúlyozta Palotai Dániel, a jegybank monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgatója hétfőn háttér tájékoztatón.

EXTRA

Borúlátó az orosz jegybank

Az orosz jegybank rontotta a gazdasági növekedésre vonatkozó várakozását hétfőn közzétett prognózisában.

EXTRA

Több pénz jutott kutatás-fejlesztésre

Jelentősen nőttek a kutatás-fejlesztési (K+F) ráfordítások 2013-ban Magyarországon, tavaly 15,5 százalékkal többet fordítottak erre a célra, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Kutatás-fejlesztés, 2013 című friss kiadványából.

EXTRA

A Déli Áramlat helyett épülhet Szibéria Ereje

A Gazprom partneri együttműködése Kínával késleltetheti az orosz állami energetikai cég többi beruházását, így a Déli Áramlat megvalósítását is – írta a Kommerszant című orosz napilap hétfőn.

1 … 4 882 4 883 4 884 4 885 4 886 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.