Bírságra tartalékol a HSBC
Kismértékben nőtt a nagy-britanniai HSBC Holdings bankcsoport nyeresége 2014 harmadik negyedévében, a negyedéves profit 1,7 százalékos éves növekedés után 4,60 milliárd dollár lett.
Kismértékben nőtt a nagy-britanniai HSBC Holdings bankcsoport nyeresége 2014 harmadik negyedévében, a negyedéves profit 1,7 százalékos éves növekedés után 4,60 milliárd dollár lett.
Szűk sávban mozgott a forint árfolyama hétfő délelőtt a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon.
A ma hajnalban közzétett kínai makroadat és a továbbra is erős amerikai dollár nyomta lejjebb az olaj árát. Négyéves mélypontja közelében kereskednek az arannyal ma reggel, az amerikai dollár erősödése továbbra is nagy nyomást helyez a nemesfémre.
A beszerzésimenedzser-index szezonálisan kiigazított értéke 54,9 pontra emelkedett októberben, 2,2 ponttal magasabb lett a szeptemberinél; 2007 óta a legjobb októberi mutató az idei és magasan meghaladja az elmúlt három év 51,2 pontos átlagértékét – jelentette hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
A világ harmadik legnagyobb reklámügynöksége, a párizsi székhelyű Publicis csoport hétfőn bejelentette, hogy 3,7 milliárd dollárérét felvásárolja a digitális hirdetésekre specializálódott Sapient reklámcéget.
Több mint 15 milliárd forintot spórolt meg az elmúlt két évben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara által fejlesztett elektronikus kézbesítési rendszer – tájékoztatott a kamara elnöke.
Már csaknem négyezer fiatal vesz részt a diplomamentő program nyelvtanfolyamain, másfél hónap alatt 340 képzés indult el az ország 82 településén. Eddig 31 ezren jelezték, hogy szeretnének részt venni a programban, élénk az érdeklődés, amit jelez, hogy az elmúlt 4 hét alatt ezerrel nőtt a regisztráltak száma – mondta a nemzetgazdasági miniszter.
Két Guinness-rekordot is megdöntött vasárnap éjjel Chicagóban Nik Wallenda: a kötéltáncos egy 15 fokban emelkedő kábelen a Marina Towers ikertornyainak egyikéről felgyalogolt egy felhőkarcolóra, majd bekötött szemmel átkelt a két ikertorony között is.
Csökkentek hétfőn tőzsdenyitáskor a fontosabb nyugat-európai indexek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,97 pontos csökkenéssel, 17 264,35 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,32 százalékkal gyengült.
Voting rights attached to shares and the share capital
A fontosabb ázsiai indexek közül csak a sanghaji tudott erősödni hétfőn, Szöulban, Sydneyben és Hongkongban gyengülés volt, míg Japánban nemzeti ünnepnap miatt szünetelt a kereskedés Tokióban.
Megszűnő kedvezmények, visszatérő pótdíjak, 10-15 százalékos díjemelkedés jellemzi majd a ma indult és egy hónapig tartó kötelező kampányt. A biztosítók láthatólag nem bírják tovább az alacsony díjak miatti milliárdos veszteségeket, így az emelés elkerülhetetlen – áll a Biztosítás.hu közleményében. Az autósok ma reggeltől kalkulálhatnak az interneten.
A szeptemberi 54 pontról októberben 53,8 pontra csökkent a kínai szolgáltató szektorra mért beszerzésimenedzser-index (BMI) – jelentette hétfőn a kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP).
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint 2014 őszétől negatív fordulat kezdődik a gazdaságban, fokozatosan fékeződik a növekedés. A különutas, piacellenes és korrupciógyanús gazdaságpolitika miatt az ország külföldi megítélése tovább romlik. Az adóváltozásokról és a költségvetésről kiderülő valódi információk miatt romlani fognak a gazdasági várakozások. Az I. félévi 3,7%-os növekedés után a II. félévben 2,5%, 2015-ben 2% körüli dinamika várható.
Vegyesen változhatnak hétfőn nyitáskor a fontosabb nyugat-európai indexek. Az IG piackutató elemzői szerint a londoni FTSE-100 index 1 ponttal gyengülhet, a frankfurti DAX-30 és a párizsi CAC-40 index 4-4 ponttal nőhet.
A Magyarországon betárolt földgáz mennyiségének növelését segíti az a pénteken megjelent kormányrendelet, amely felülírta a gáztörvény egyes részeit – olvasható a Világgazdaság hétfői számában.
Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.