Sötét mód ikon
2026 október 14
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Eléri céljait az MNB

A monetáris tanács az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamat 2,1 százalékos szintjén – közölte a jegybank kedden.

EXTRA

Optimistábbak az amerikaiak

Októberben 94,5 pontra emelkedett a Conference Board (CB) kutatóintézet amerikai fogyasztói bizalmi indexe a szeptemberi 89 pontról az intézet keddi közleménye szerint.

EXTRA

Rükverc után előre megy a forint

Erősödött a forint kedd délutánra a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.

EXTRA

Hamarosan léphet a magyar jegybank

Az elemzők közül többek szerint növekszik az esélye annak, hogy a Magyar Nemzeti Bank esetleg újra kamatcsökkentésbe kezd, erre azonban az idén már nem, inkább a jövő év elején látnak esélyt.

EXTRA

Visszatartja a pénzt az IMF?

Nem biztos, hogy megkapja Ukrajna a Nemzetközi Valutaalap (IMF) összesen 17 milliárd dolláros kölcsönének második részletét még az idén – mondta kedden Olekszandr Slapak ukrán pénzügyminiszter.

EXTRA

Vitázik az INA az adóhivatallal

Adótartozás miatt veszélybe kerülhet az INA finomítási üzletága és a tervezett beruházások – közölte a horvát olajipari vállalat kedden.

EXTRA

Oroszlányban bővít a Wescast

November elejéig 250 új munkatárs felvételét tervezi oroszlányi gyárába a kínai tulajdonban lévő, kipufogócsonkokat és turbófeltöltő-házakat gyártó Wescast Hungary Zrt. – tájékoztatott a Wescast vállalatcsoport igazgatótanácsának alelnöke, a társaság európai elnöke.

EXTRA

Recesszióval rémiszt az EKB

Az Európai Központi Bank (EKB) megítélése szerint korlátozott a recesszió és a defláció veszélye az eurózónában, mindazonáltal a frankfurti székhelyű jegybank éberen figyeli a fogyasztói árak alakulását – jelentette ki az EKB vezető közgazdásza.

EXTRA

Fordultak egyet a piacok

Tegnap délután nagyobb esést láthattunk a piacokon, és kisebb mínuszban zártak a börzék. Ma ennek már nyoma sincs, sőt, emelkedő árfolyamokat látunk, ami úgy tűnik, hogy a következő időszak irányát is meghatározhatja. A Fed várhatóan kivezeti a QE programot a kamatdöntő ülésén.

EXTRA

A repülőgépgyártók miatt esett a rendelésállomány

Az amerikai kereskedelmi minisztérium keddi adatai szerint szeptemberben 1,3 százalékkal csökkent a tartós cikkek rendelésállománya. Ez javulás az augusztusi 18,3 százalékos visszaeséshez képest, de akkor egyszeri tételek torzítottak a statisztikákon.

EXTRA

Beindultak az amerikai indexek

Erősödéssel kezdték a keddi kereskedést a fontosabb New York-i tőzsdemutatók.

EXTRA

Aggódik a kormány tervei miatt a szállodaszövetség

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége azt javasolja, hogy ne változtassanak a SZÉP-kártya adóterhein, döntően a kis- és középvállalatok által működtetett hotelek és munkahelyek védelme érdekében.

EXTRA

A madárka leesett a fáról!

Folytatódik a jelentésszezon a tengerentúlon és az izgalom ma is garantált, mivel tegnap piaczárás után bemutatta harmadik negyedéves számait a Twitter – írták a Solar Capital elemzői.

EXTRA

Változatlan szinten az alapkamat

A monetáris tanács az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamat 2,1 százalékos szintjén – közölte a jegybank kedden.

EXTRA

Brüsszeli kritika az internetadó miatt

Élesen bírálta az internetadó magyarországi tervét Neelie Kroes digitális ügyekben illetékes EU-biztos szóvivője kedden Brüsszelben.

EXTRA

Veszített a Sberbank

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla elutasította a Sberbank magyar állam elleni, devizahitelekkel kapcsolatos keresetét és a pénzintézetet arra kötelezte, hogy az alperesnek fizessen meg 595 650 forint plusz áfa fellebbezési eljárási díjat.

EXTRA

Politikai bizonytalanság viszi rossz útra a cégeket

A vállalatok ellenőrizhetetlenül és átláthatatlanul lobbiznak Magyarországon – állítja a Transparency International Magyarország (TI) abban a tanulmányban, amelyet kedden mutattak be Budapesten.

EXTRA

Durván megugrott a magyar dkj hozama

Meredeken emelkedő hozammal értékesítette a felkínált 30 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkont kincstárjegyet a keddi aukción az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

1 … 4 922 4 923 4 924 4 925 4 926 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.