Sötét mód ikon
2026 október 13
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Nem jönnek be a francia tervek

Franciaország külkereskedelmi hiánya január óta a legmagasabb szintre, 5,8 milliárd euróra rúgott augusztusban, ami jól mutatja az export krónikus gyengeségét és veszélybe sodorhatja a francia kormánynak az éves egyenleg javítására vonatkozó célját.

EXTRA

Visszavettek a lendületből a befektetők

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,32 pontos, 0,65 százalékos emelkedéssel, 17 825,15 ponton zárt csütörtökön.

EXTRA

Állnak a bányák, nincs elég szén

Az orosz szakadárok által ellenőrzött területeken nem működnek a bányák, ezért Ukrajnának nincs elég szene ahhoz, hogy megtermelje a szükséges áramot, ami miatt szénimportra kényszerül – nyilatkozta Jurij Prodan ukrán energetikai és szénipari miniszter csütörtökön.

EXTRA

Később lesz döntés ezekben a perekben is

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki tárgyalásán október 21-ére halasztotta a másodfokú ítélet kihirdetését, az FHB Kereskedelmi Bank által, az általános szerződés feltételeinek tisztességtelensége ügyében, a törvényi vélelem megdöntésére, a magyar állam ellen indított perben. Október 21-re halasztotta a határozat kihirdetését a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön az FHB Jelzálogbank Nyrt. devizaperében is.

EXTRA

Beépített kávéautomata a Volkswagen kisbuszban

A hannoveri haszonjármű kiállításon aratott sikere után néhány nappal a Párizsi Autószalonon is bemutatta a márka a várhatóan a következő generációs Transporter egyes elemeit is magán viselő platós tanulmányautót. A Tristar kisbusz, mely a jelenlegi Transporter elemeit is ötvözi, a hannoveri bejelentés szerint a 2015-ben megjelenő T6-os előfutáraként jelenik meg – írta a cég közleményében.

EXTRA

Befagyaszthatják az árakat

Oroszországban befagyaszthatják a lakosság szempontjából "alapvető termékek" egy részének az árát, ha tovább gyorsul az infláció – mondta Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter.

EXTRA

Bratusek visszalépett, új jelöltet küldenek a szlovének

Visszalépett az EU-biztosi jelöltségtől a centrista liberális pártállású szlovén Alenka Bratusek – jelentette be csütörtökön Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke.

EXTRA

Halasztás az Erste Bank perében

Október 22-re halasztotta a határozat kihirdetését a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön az Erste Bank Zrt. magyar állam ellen indított, devizahitelekkel kapcsolatos perében.

EXTRA

Szépen teljesít eddig a forint

Erősödött csütörtökön a forint, az eurót az idén június 25. óta első alkalommal 306 forint alatti árfolyamon is jegyezték.

EXTRA

Nem lesz újabb kamatvágás, egyelőre

Van lehetőség tovább csökkenteni az alapkamatot, a lengyel jegybank azonban a szerdai 50 bázispontos vágás után valószínűleg egy ideig tartózkodni fog az újabb csökkentéstől – közölte újságírókkal csütörtökön Janusz Cichon lengyel pénzügyminiszter-helyettes.

EXTRA

Lefelé nyitott Amerika

Enyhe mínuszban nyitottak csütörtökön a fontosabb New York-i tőzsdemutatók, mivel a gyenge világgazdasági növekedés miatt aggódó befektetők az előző napi masszív nyereségek után a profitrealizálás mellett döntöttek.

EXTRA

Ilyennek látják a német gazdaságot a kutatók

A lassuló világgazdasági növekedés és a viszonylag gyenge németországi belső kereslet tükrében a stagnálás elkerülése érdekében a német kormánynak a gazdasági növekedést támogató intézkedéseket kellene hoznia elsősorban a beruházások ösztönzésével – derül ki a vezető német gazdasági kutatóintézetek közös 2014 őszi jelentéséből.

EXTRA

Nem okozott meglepetést a Bank of England

Az öt és fél éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki kamatdöntő ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa.

EXTRA

Remekelt a Pepsi

Kevesebb szénsavas üdítő fogy, mégis szép számokat hozott gyorsjelentésében a Pepsi, mind árbevétel, mind egy részvényre jutó profit tekintetében a várakozásokon felüli értéket publikált. Pluszban készül nyitni a tegnap jelentett Alcoa is.

EXTRA

Ötven vállalkozás jutott már pénzhez így

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) eredményes működése bebizonyította, hogy az uniós forrásokat visszatérítendő támogatásokra is használni kell – mondta Oláh Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. szakmai napján, az alapból tőkebefektetést kapott cégek találkozóján.

EXTRA

Várnia kell a Magyar Cetelemnek is

Október 21-ére halasztotta az ítélethirdetést a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön a Magyar Cetelem Bank Zrt. magyar állam ellen indított, devizahitelekkel kapcsolatos perében.

EXTRA

Rendeződik végre a hotel sorsa

Holland magánszemélyek vásárolták meg a közel másfél évtizede üresen álló Körös Hotel épületét Békéscsabán a belvárosban – jelentette be Békéscsaba alpolgármestere csütörtökön a volt és az új tulajdonosokkal közösen tartott sajtótájékoztatón.

EXTRA

Ez az ítélet már jogerős

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta az elsőfokú bíróság ítéletét a Sopron Bank Burgenland Zrt. ügyében, amely szerint tisztességtelenek a pénzintézet szerződéses feltételei.

1 … 4 975 4 976 4 977 4 978 4 979 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.