Sötét mód ikon
2026 október 12
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Visszavágta előrejelzését az Ázsiai Fejlesztési Bank

Az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) csökkentette az idei és a jövő évre vonatkozó növekedési előrejelzését Délkelet-Ázsiára, az egyes nagyobb gazdaságokban a vártnál gyengébb belső keresletre hivatkozva, Ázsia egészére azonban nem változtatott prognózisán.

EXTRA

2,8 százalék lesz az államháztartás hiánya

Az államháztartás hiánya 2014-ben 2,8 százalék lesz a GDP-hez mérten az uniós módszertan szerint, míg 2015-ben 2,6 százalékra mérséklődik – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb inflációs jelentéséből, amelyet a jegybank csütörtökön tett közzé.

EXTRA

Megint nagyot dobott az ELTE

Ellenanyagot termelő, génmódosított állatokat fejlesztett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont start-up cége, az ImmunoGenes. A biotechnológiai eljárást a japán Kyowa Hakko Kirin gyógyszergyár hasznosítja – olvasható az ELTE közleményében.

EXTRA

310 körül táncol az euró

A forint árfolyama az euróval szemben alig változott csütörtök délelőtt, míg a többi devizával szemben gyengült.

EXTRA

Továbbra is marad az alacsony infláció

Az MNB rövidtávú előrejelzése szerint az éves infláció szeptemberben még enyhén negatív tartományba süllyed, majd a következő hónapoktól ismét fokozatosan emelkedő árszínvonal következhet. Összességében az infláció idén 0,1%, majd jövőre 2,5% körül alakulhat.

EXTRA

Tetemes bírságot kapott az RTL Klub

A kábítószer-fogyasztás helytelen megjelenítése és bemutatása, illetve téves korhatár-besorolás miatt mintegy 39 millió forintos bírságot rótt ki a Médiatanács az RTL Klubra az Éjjel-nappal Budapest című sorozatával összefüggésben – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a honlapján csütörtökön.

EXTRA

Újra lejtőn az arany!

A tegnapi amerikai makroadatot követően ismét beesett az arany ára, egyre közelebb került az 1 200 dolláros lélektani árfolyamszinthez – közölték a Quaestor elemzői.

EXTRA

Hozamparádé: ringbe szálltak a biztosítók

A kezelt vagyon méretéhez képest viszonylag kevés szó esik a unit linked eszközalapok teljesítményéről, pedig helyenként lenne mivel dicsekedniük a vagyonkezelőknek.

EXTRA

Nem tudni, mitől égnek Boeingek

Még mindig nem sikerült kideríteni a fő okát annak, hogy miért gyulladtak ki a Boeing 787-es Dreamliner utasszállító repülőgépek akkumulátorai – közölték a japán hatóságok csütörtökön, több mint másfél évvel azután, hogy a seattle-i repülőgépgyár legújabb modelljét a meghibásodás miatt ideiglenesen világszerte kivonták a forgalomból.

EXTRA

Csődeljárás alatt az ENEFI leánya

Az E-Star Management Zrt. csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre, amely szeptember 24-ével el is rendelte a társaság csődeljárását – közölte a zrt. 100 százalékos tulajdonosa, az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

EXTRA

Családi vállalkozásból milliárdos biznisz – piacra megy a Rocket Internet

A Rocket Internet papírjaival október 9-étől lehet kereskedni a frankfurti tőzsdén – tájékoztattak a Quaestor elemzői.

EXTRA

Félmilliárdos útfelújítás a határnál

Európai uniós támogatásból felújították a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Porcsalmát és Tyukodot összekötő út 4,6 kilométeres szakaszát, a beruházás összértéke meghaladta az 524 millió forintot – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

EXTRA

A britek kiválása az Unióból az eurót is erősítheti

Jövőre szavaz Nagy-Britannia arról, hogy az Európai Unió tagjai kívánnak-e maradni. Ha úgy döntenek, hogy mennek – márpedig erre jó esély van a függetlenségükre olyannyira vigyázó országtól -, akkor ez új helyzetet hoz, de a bent maradók egységesebbek lesznek, ami az eurót védi.

EXTRA

Három dolgos szombatunk lesz jövőre

Jövőre három szombat lesz munkanap. Az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.

EXTRA

Rég járt ilyen magasan a tokiói index

Csütörtökön vegyesen változtak a fontosabb ázsiai indexek, Tokióban, Sydneyben és Sanghajban erősödés volt, Szöulban és Hongkongban gyengülés.

EXTRA

Horvátországi finomítójának bezárására készül a MOL

A MOL csoport leggyengébben teljesítő olajfinomítóját zárná be az olajtársaság, a sisaki (Horvátország) egység végleges bezárásáról azonban még nem született hivatalos döntés. Az olajárak nyomás alatt vannak, de a MOL árfolyamában optimizmus várható.

EXTRA

Megbotlottak az európai piacok

Csökkenéssel indították a kereskedést csütörtökön a vezető európai értéktőzsdék.

EXTRA

Visszapattanhat az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,57 pontos csökkenéssel, 18 076,29 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,09 százalékkal gyengült.

1 … 5 019 5 020 5 021 5 022 5 023 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.