Mínuszok New Yorkban
Csökkenéssel nyitottak kedden a vezető New York-i tőzsdeindexek.
A GfK Hungária szakemberei szerint az év vége jó eredményeket hozhat mind a napi fogyasztási cikkek, mind a tartós fogyasztási termékek kereskedelme számára; a piackutató cég arra számít, hogy a családok 25-30 százalékkal költenek többet az év utolsó hónapjában egy átlagos hónaphoz képest.
Harmincpontos rendelkezéscsomagot tett közzé a kínai központi bank (PBoC) a sanghaji szabadkereskedelmi övezeten belüli tranzakciókat illetően – a liberalizáció a kritikusok szerint túl óvatos, a szabályozás pedig nem egészen világos.
Jövőre tovább emelkedik a német polgárok szabadon elkölthető jövedelme – közölte kedden a Gesellschaft für Konsumforschung (GfK) gazdasági elemző intézet leányvállalata a GeoMarketing.
Magyarország tavaly 55 ponttal a 46. helyen, idén 54 ponttal a 47. helyen áll a Transparency International (TI) korrupciós érzékelési indexén, az ország korrupciós megítélése stagnál – mondta Martin József Péter, a TI magyarországi ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Gyógyszergyártó cég árfolyama emelkedett tegnap a leginkább, jó hírek ellenére zuhant meg a Cobalt International Energy – tájékoztattak a Solar Capital kereskedői.
Jelentős mennyiségű, 15 milliárd eurónyi forrás áll lekötve a régió cégeinél a forgótőke állományban. A folyamatok optimalizációjával a térség cégei bevételeik akár 10 százalékát is felszabadíthatnák – áll az EY legújabb, a témában készült regionális jelentésében (All tied up – Working capital management report 2013).
Az idei év végén is népszerű befektetési formák lesznek a tartós befektetési és nyugdíj-előtakarékossági számlák a K&H szerint. Bár a kamatjövedelmekre kivetett egészségügyi hozzájárulás miatt sokan ezeket a tipikusan november-decemberben népszerű megtakarítási számlákat már nyáron megnyitották, várhatóan most töltik fel azokat további összegekkel. Megkezdődött az év végi akciós betétek versenye is.
Az előző aukciónál és a másodpiacinál magasabb hozamon kelt el a meghirdetett összegben 3 hónapos diszkont kincstárjegy (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
Évtizeden belül összeomolhatnak a fejlett országok nyugdíjrendszerei egy OECD tanulmány szerint. Egyre kevesebb dolgozó tart el egyre több nyugdíjast, ráadásul életünk egyre nagyobb hányadát töltjük „munka nélkül”. Ebben a piramis játékban mindenki többet akar nyugdíj formájában kivenni, mint amennyit járulékként befizetett. Mi legyen? Emeljék a nyugdíjkorhatárt vagy csökkentsék a kifizetéseket.
Erőteljesen gyengült a jen kedden az amerikai dollárral és az euróval szemben, elemzők szerint amiatt, hogy a sajtóban megjelent hírek szerint a japán kormány új, átszámítva 53 milliárd dollár (csaknem 12 ezer milliárd forint) értékű gazdaságélénkítő program bejelentésére készül.
A személyi számítógépek világpiaci értékesítésében rekordnagyságú, 10,1 százalékos visszaesésre lehet számítani az idén az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és számítástechnikai kutató intézet negyedéves jelentése szerint.
Lezajlott a Lenovo első Motivátor Nagydíj kampányának élő döntője, ahol az öt tagú szakmai zsűri és a közönség 2 hónap alatt 60 pályázat közül választotta ki azt a csapatot, akik 1.000.000 forintot, valamint értékes Lenovo gépeket vihettek haza.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a román hatóságokra bízza, hogy milyen intézkedéseket hoz az államháztartási hiánycél teljesítése érdekében – olvasható abban a közleményben, amelyet a washingtoni pénzintézet romániai képviselete tett közzé kedden.
Lendületesen növekszik a kínai márkák értéke, a rangsorban továbbra is az állami vállalatok dominálnak, a magáncégek ugyanakkor gyors felzárkózást mutatnak – derül ki a 100 legértékesebb kínai márkát felvonultató jelentésből.
Daniel López Jordá, a GAS NATURAL FENOSA földgázipari cég kiskereskedelmi részlegének vezérigazgatója, valamint Ramón Paredes, a SEAT és Volkswagen Csoport spanyolországi kormányzati és intézményi kapcsolatokért felelős alelnöke stratégiai megállapodást írtak alá. Ennek célja, hogy az következő években fejlesszék Spanyolországban a sűrített földgáz (CNG) felhasználását az autóiparban – tájékoztatott a SEAT.
A téli gumikra és a biciklilámpákra vonatkozó szabályok is változnak a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében, amely több ponton megváltoztatja az autó, a kerékpár és a motor forgalomban tartásának műszaki feltételeit rögzítő jogszabályokat.
Ügynökünk sürgős találkozóra hívta a Bennfentest, miután a múlt héten a Bitcoin árfolyamába akkorát rúgott a ló, hogy az arany fölé repült. Igaz, azóta pár száz dollárt esett. Az ügynök speciális deduktív technikával tudta meg, hogy a Bitcoin bizony nem játék. Szigorúan bizalmas!
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.