EUR/USD: megjött a várt korrekció!
Az elmúlt két hétben a dollárral szemben konzekvensen erősödött az euró és a lassan túlvetté váló árfolyam korrekciója idő kérdése volt – hívják fel a figyelmet a Solar Capital elemzői.
Az elmúlt két hétben a dollárral szemben konzekvensen erősödött az euró és a lassan túlvetté váló árfolyam korrekciója idő kérdése volt – hívják fel a figyelmet a Solar Capital elemzői.
Közel 48 órás sztrájk bénította meg a zágrábi repülőteret, amelynek a dolgozói attól tartanak, hogy komoly elbocsátást hajt majd végre az új tulajdonos. A munkabeszüntetés budapesti járatokat is érint.
A Parlament csütörtökön jóváhagyta az Európai Unió 2014 és 2020 közötti kutatási és innovációs keretprogramját, a Horizon 2020-at. A képviselők úgy módosították a 70,2 milliárd euróból gazdálkodó programot, hogy az nagyobb támogatást nyújthasson a kisebb vállalatoknak, vonzóbbá tehesse a tudomány világát a fiatalok, és a Horizon 2020 programjait a kutatók számára. A Parlament emellett külön összeget különített el a nem szénalapú energiaforrások kutatására.
Több mint kétszázezer hazai kft-t – nagyjából az összes rendben működő cég felét – érinti a jövő március 15-én életbe lépő új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) törzstőke követelményre vonatkozó változása – derül ki a Céginfo.hu által csütörtökön közölt adataiból.
Irdatlan mennyiségű pénz marad feketén az orvosok zsebében, és lehetne ezt úgy is csinálni, hogy amellett, hogy nem kényelmetlenkedik egy beteg, még jogszerű és tiszta is a megoldás. Az állam jelenleg nem képes kezelni a helyzetet, miközben nyugaton már bevált rendszerek vannak.
Takarékszövetkezeti vezetők szerint minden alapot nélkülöznek a betétek zárolásával és a kifizetések felfüggesztésével kapcsolatos állítások.
A MOL megállapodott a japán JSR Corporationnel (JSR) egy magyarországi vegyesvállalat alapításáról, amely 2017-től szintetikus gumit (S-SBR) fog gyártani Tiszaújvárosban. Az itt készülő termék a biztonságos és üzemanyagbarát gumiabroncsok egyik leginnovatívabb alapanyaga. A vegyesvállalat létrejöttével világszinten is vezető japán technológiai innováció települ Tiszaújvárosba, hozzájárulva ezzel a hazai ipar tudásbázisának növekedéséhez – közölte ma a cég.
Félbeszakadtak, de várhatóan decemberben folytatódnak Görögország és a nemzetközi hitelezők megbeszélései a görög pénzügyi mentőcsomaghoz kapcsolódó feltételek teljesítéséről.
A meghirdetett összegben értékesített több mint kétszeres túljegyzés mellett hozamcsökkenéssel 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Annyira meglepte a piacot a Richter mai közleménye, hogy a befektetők azt sem tudták, adják vagy vegyék a papírt.
A Prémium Euró Magyar Államkötvény (PEMÁK) állománya október hónapban közel 320 millió euróval növekedett. A teljes állomány meghaladta az 2,1 milliárd eurót a hónap végére – áll az Államadósság kezelő Központ (ÁKK) közleményében.
Megtörni látszik a fellendülés az euróövezetben, a Markit piackutató csütörtökön közzétett előzetes összetett beszerzésimenedzser-indexe (BMI) novemberben 51,5 százalékra csökkent az előző havi 51,9 százalékról.
A forint árfolyama nem változott a vezető valutákhoz képest csütörtök délelőtt a kora reggeli jegyzésekhez viszonyítva.
Tizenhárom százalékkal növelte árbevételét a dán Lego Csoport az első fél évben, s gyárai közül a nyíregyházi 20 százalékkal több terméket értékesített.
Novemberben felgyorsult a magánszektor növekedése Németországban, míg Franciaországban mérséklődött.
További információkat kért az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) a Richter cariprazine nevű gyógyszerének törzskönyvezési kérelméhez – közölte a Richter csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Árfolyamcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a vezető nyugat-európai tőzsdéken, Ázsiában is estek a legfontosabb indexek.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.