Sötét mód ikon
2026 szeptember 23
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

A Xetra jön, a BÉT jogi státusza marad

A Xetra érkezésével a bécsi tőzsde számára lesz kiszervezve az rendszer technikai és informatikai üzemeltetése, minden más, jogi értelemben marad a régiben. Vagyis, továbbra is a BÉT szervezi a hazai tőzsdei élet szabályait, a rendszer funkcionális üzemeltetése Budapesten marad.

EXTRA

Óvatosan lépeget a forint

Szűk sávban mozgott a forint péntek reggel és délelőtt a főbb nemzetközi devizákkal szemben.

EXTRA

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Augusztusban a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 1,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelem volumene az egy évvel korábbihoz képest, ez 0,1 százalékkal kevesebb az október 3-án közzétett gyorsbecslésnél – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az első korrekciót követő részletes adatok alapján.

EXTRA

Tetszik a befektetőknek az Amazon jelentése

Az Amazon.com Inc. tegnap 24%-os árbevétel-emelkedésről jelentett a harmadik negyedévre vonatkozóan, mely így a 16,8 milliárd dolláros elemzői becsléseket túllépve 17,1 milliárdra ugrott.

EXTRA

Kétezer embert küld el a Volvo

Visszaesett a Volvo teherautógyár bevétele a harmadik negyedévben, de profitja nem változott. A svéd gyártó szerint a harmadik negyedévet a termékei megújítása jellemezte, ez kihatott a nyereségességre és megemelte a költségeket.

EXTRA

Újabb kínai beruházó választotta hazánkat

Magyarországot választotta első Kínán kívüli gyártóegysége helyszínéül a telekommunikációs cégeknek optikai kábeleket, csatlakozókat beszállító Comlink.

EXTRA

Megint rekordot döntött a Samsung

Nagyot ugrott a dél-koreai Samsung nyeresége a harmadik negyedévben. A Samsung a világ vezető technológiai vállalatai közé tartozik, a vártnál jobb negyedéves teljesítményt táblagépei és okostelefonjai megnövekedett eladásainak, illetve a magasabb chipáraknak köszönhette.

EXTRA

Lefelé indult Európa

Pénteken gyengüléssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék.

EXTRA

Durvul a harc a KITE-ért

Éles és durva harc kezd kialakulni KITE Zrt-ért: a hazai agrárpiac egyik legnagyobb integrátorának tulajdonjogáért a Bige László érdekeltségébe tartozó péti Nitrogénművek Zrt. és a vállalat egyik középvezetője, Guba Sándor csapott össze – írta a Népszabadság.

EXTRA

Csökkenéssel kezdett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX, 50 pontos csökkenéssel, 18.706 ponton nyitott pénteken.

EXTRA

Vegyes nyitás várható Nyugat-Európában

A tőzsdei kereskedés kezdete előtt a Dow Jones hírügynökség által megkérdezett elemzők vegyes nyitásra számítottak a vezető nyugat-európai tőzsdéken. A londoni FTSE-100 index 12 pontos emelkedéssel 6725 ponton, a frankfurti DAX-30 index 4 pontos csökkenéssel 8976 ponton, a párizsi CAC-40 tőzsdeindex 4 pontos gyengüléssel 4271 ponton nyithat.

EXTRA

Négyhetes csúcson az arany

Csütörtökön az aranyár négyhetes csúcsra emelkedett és további növekedési potenciált mutat.

EXTRA

A felek nem tudnak megegyezni a tárgyalás témájában sem

Zoran Milanovic horvát kormányfő megerősítette csütörtökön Brüsszelben, hogy elhalasztották a Mol és a horvát kormány közötti, péntekre tervezett tárgyalást.

EXTRA

Olajkút az Eiffel torony helyén?

Leáldozóban van a nagy nemzetközi olajtársaságok kora. Ma már az államok mindenütt megkérik a magukét. És az új technológiák terjedése sem képzelhető el politikai hátszél nélkül.

EXTRA

Erősödnek a Microsoft részvények

A Microsoft profitja nőtt a negyedéves jelentése szerint, és a kedvező hír hatására a részvényárfolyama is erősödött az amerikai technológiai cégnek. Vállalat nyeresége július és szeptember között 17 százalékkal növekedett, meghaladva az előzetes várakozásokat. Az Office programok eladásai nagyok voltak, és ez ellensúlyozta a Windows operációs rendszer gyenge eladási statisztikáit.

EXTRA

Alig változott a forint árfolyama

Péntek reggel az eurót 292,46 forinton jegyezték a csütörtök esti 292,10 forintos jegyzés után. Csütörtök kora reggel 292,43 forint volt az árfolyam.

EXTRA

Új gazdára talál a Magyar Posta kisebbségi részesedése

A kormány döntött arról, hogy megkezdik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek a Magyar Posta Zrt.-ben fennálló, 25 százalékot el nem érő kisebbségi részesedése értékesítésének előkészítését a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete számára.

EXTRA

Tovább erősödtek az USA indexei

Emelkedéssel zártak csütörtökön a New York-i tőzsde főbb mutatói, a Kínából érkező jó hírek ugyanis segítették az amerikai kereskedést, és kiderült, hogy a szakértők által vártnál kisebb mértékben nőtt az amerikai külkereskedelmi hiány.

1 5 894 5 895 5 896 5 897 5 898 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.