Rómába készül az államfő
Áder János köztársasági elnök részt vesz kedden a Vatikánban Ferenc pápa beiktatási ceremóniáján – tudatta az államfő hivatala hétfőn.
Áder János köztársasági elnök részt vesz kedden a Vatikánban Ferenc pápa beiktatási ceremóniáján – tudatta az államfő hivatala hétfőn.
Ciprus saját maga döntheti el, hogy az euróövezeti mentőcsomag részeként miként szed be 5,8 milliárd eurónyi saját forrást – mondta Jörg Asmussen, az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának elnöke hétfőn egy berlini konferencián.
Jó együttműködési lehetőséget lát Magyarország és Jordánia között a két ország miniszterelnöke, Orbán Viktor és Abdalláh Enszúr.
A BÉT részvényindexe a mínusz 165,33 pontos nyitás után mérsékelte veszteségét hétfőn délelőtt.
Komoly fennakadásokat okozott a németországi vasúti közlekedésben a hétfőn reggel tartott figyelmezető sztrájk.
A szlovák külügyminiszter egy interjúban nyilatkozott a vitatott dekrétumokról.
A ciprusi bankbetétek megadóztatása igazságtalan, szakmaiatlan és veszélyes lenne – mondta hétfőn Dimitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője.
Tizennégy havi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben hétfőn délelőtt.
Július 1-től kezdve nem szükséges a NAV számára külön vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeznie, ha a bankszámla forgalmát szeretné megvizsgálni. A banktitok eddig sem volt a NAV látókörén kívül, de most szabad lesz a pálya a pénzmozgások teljes felderítéséhez.
Egy rövidebb csökkenő tendenciát megtörve tavaly ismét nőtt a munkaügyi szabálytalanságon ért munkáltatók aránya: 2012-ben a munkaügyi felügyelőségek a több mint 19 ezer ellenőrzött munkáltató csaknem 70 százalékánál találtak munkaügyi jogsértéseket, továbbra is kiemelkedő a feketefoglalkoztatás – közölte Gedeon András, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) munkavédelmi és munkaügyi sajtóreferense hétfőn.
Rajzfilmes epizódokkal gondolta tovább az Angry Birds népszerű játéksorozat jövőjét a játékot fejlesztő finn Rovio Entertainment. A „dühös madarakról” szóló rövid epizódok a hétvégén debütáltak.
Március 20-ig, vagyis szerdáig kell átadniuk a munkáltatóknak az adókedvezmények igénybevételére vonatkozó igazolásokat azoknak, akik munkaadójukat bízzák meg adóbevallásuk elkészítésével – hívja fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Három éven belül 1500-ra növelik Kínában azoknak a levegőminőség-ellenőrző állomásoknak a számát, amelyek az egészségre legkárosabb, 2,5 mikron nagyságú finom porszemcsék koncentrációjának mértékét is képesek lesznek mérni – számolt be a hétvégén a kínai média, kormányzati forrásra hivatkozva.
Tizenhat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település huszonhárom oktatási-nevelési intézményében rendeltek el tanítási szünetet hétfőn az önkormányzatok – közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője.
Új, a bankbetétek megadóztatására vonatkozó törvénytervezetet hoz nyilvánosságra hétfőn a ciprusi kormány – mondták a Dow Jones hírügynökségnek uniós források.
Bensőséges betekintést nyújt Stephen Hawking brit elméleti fizikus életébe a róla készült dokumentumfilm, amely a vasárnap zárult austini filmfesztiválon debütált, és mozis forgalmazása után a tervek szerint a brit Channel 4 tévécsatorna is műsorára tűzi.
Oroszország még nem döntött arról, hogy meghosszabbítja-e a Ciprusnak nyújtott államhitel lejáratát – mondták orosz kormányzati források a Reuters hírügynökségnek hétfőn.
A ciprusi mentőcsomag miatti aggodalmak hatására markáns mínuszban zárták a hétfői kereskedést a legfontosabb ázsiai részvénypiacok.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.