Javultak a Zara eredményei
Jelentősen nőtt a Zara divatláncot üzemeltető spanyol Inditex csoport nyeresége tavaly.
Jelentősen nőtt a Zara divatláncot üzemeltető spanyol Inditex csoport nyeresége tavaly.
Könnyen karámba terelhetik a bikákat a tengerentúli diákhitelek burjánzása miatti aggodalmak. Az indexek még csúcson vannak, de a short gombot már érdemes leporolni.
A csütörtöktől várható havazás és a viharos erejű széllökések miatt hóátfúvások nehezíthetik a közlekedést – hívta fel a figyelmet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerdai közleményében.
A magyar húsipar teljesítménye az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is csökken – jelentette ki Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) társadalmi elnöke. Az ágazatban levágott sertések száma a múlt évben mintegy 10 százalékkal csökkent. Emellett a termelés szempontjából meghatározó egyéb – bér-, energia-, szállítási – költségek szintén számottevően növekedtek.
Tavaly 5600 járművet loptak el Magyarországon, a piaci szereplők becslése szerint ezek közül 1200-nak volt casco biztosítása, így a tulajdonosok négyötödének a kára nem térült meg – közölte a Genertel Biztosító szerdán.
Németország második legnagyobb bankja, a Commerzbank 2,5 milliárd eurós tőkeemelést tervez, hogy vissza tudja fizetni tartozásait az Allianz és a német kormány felé.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 96,28 pontos nyitás után tovább süllyedt.
Az amerikai kiskereskedelmi forgalom a szakértői várakozásoknál nagyobb mértékben nőtt februárban, már a negyedik egymást követő hónapban jegyzetek fel bővülést.
Ötvenhat év alatt cserélődhet csak le a magyarországi személyautó-állomány, ha az eladott új autók száma évi ötvenezer marad – mondta a PricewaterhouseCoopers (PwC) Magyarország Kft. adó-tanácsadási menedzsere szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Vizsgálatot indítottak szerdán Romániában, miután antibiotikummal kezelt romániai pulykákból származó húst találtak Németországban az ottani hatóságok.
Manapság már nem arról ismerszik meg az alapkezelő, hogy akkor is nyugodtan alszik, amikor a kisbefektetők álmatlanul forgolódnak. A portfólió menedzserek is keményen dolgoznak a hozamért.
Lassult a világ húsz legfejlettebb országának tavalyi gazdasági növekedése az előző évhez képest a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán ismertetett tanulmánya szerint.
A magyar kutatás-fejlesztési, innovációs cégek számára komoly kitörési lehetőséget jelent bekapcsolódni az Öböl-menti országokban, köztük Kuvaitban a nemzeti fejlesztési tervek megvalósításába – hangsúlyozta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán az első Magyar-Kuvaiti KFI Workshop megnyitóján, Budapesten.
Egy csendes, a világ előtt ritkán mutatkozó, interjúkat nem adó spanyol üzletember a világ harmadik leggazdagabb embere. Amancio Ortega Gaona, az Inditex vállalatcsoport és a Zara divat üzlethálózat tulajdonosa. Vagyonát 2013-ban a Forbes magazin 57 milliárd dollárra taksálta.
Erősödött szerda délután a forint az euróval szemben, miután Martonyi János külügyminiszter egy pozsonyi sajtótájékoztatón világossá tette, hogy a kormánynak nem érdeke a forint gyengülése.
Az olasz államkincstár a szerdai aukción összesen 5,3 milliárd euró értékű, két különböző lejáratú kötvényt értékesített, a piac idegessége azonban megmutatkozott a hozamemelkedésében és a lanyha keresletben.
A Korean Air Lines (KAL), a Koreai Köztársaság nemzeti légitársasága megveheti a Cseh Légitársaság (CSA) részvényeinek 44 százalékát. A légitársaság eladásáról a cseh kormány döntött szerdai ülésén.
Jelentős piaci kereslet volt szerdán Írország tízéves lejáratú államkötvényei iránt. Az ország először bocsát ki ilyen hosszú lejáratú papírt azóta, hogy 2010-ben állami mentőhitelre kényszerült.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.