A nyugat-európai tőzsdék ismét vegyesen teljesítettek
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden megint vegyesen végeztek.
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden megint vegyesen végeztek.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) felelős munkavállalói érdekképviseletként fontosnak tartja, hogy a „gátlástalan és telhetetlen” profitszerzésnek gátat szabva, a kormány kövessen el mindent a magyar emberek védelmében, ezért támogatja a rezsicsökkentést.
Egy átlagos magyar háztartás évente mintegy 330 liter ásványvizet fogyaszt, tavaly 1,3 százalékkal nőtt az eladott mennyiség – közölte a GfK piackutató kedden.
Magyarországon 2012-ben a vállalati fúziók és felvásárlások piacán a technológiai szektorban a tranzakciók 17 százaléka történt (15 tranzakció), míg a közép- és kelet-európai országokban ez az arány csupán 8 százalék volt – derül ki az Ernst &Young A Barométer felméréséből.
Elindult kedden egy 200 ezer eurós, kétéves projekt, amelynek keretében a Norvég Alapok 180 ezer euróval támogatja a társadalmi párbeszéd kibővítését – mondta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Több mint ötvenezer emberre vonatkozik Václav Klaus cseh államfő januári amnesztiája – derült ki az igazságügyi minisztérium háttéranyagából, amelyet szerdán terjesztenek a kormány elé.
Tovább lassult februárban a német fogyasztói árak emelkedése – közölte végleges adatait kedden a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Ismét fejlődésnek indulhat az európai etanolipar a Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ) szerint annak köszönhetően, hogy az Európai Unió (EU) vámot vetett ki az Amerikai Egyesült Államokból az EU-ba szállított bioetanolra.
Gyengült kedden a forint, az eurót délután négy óra után 306,40 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, szemben a hétfő délutáni 301,65 forinttal.
Vegyesen kezdtek, és egy órával a kereskedés kezdete után is vegyesen mozogtak az amerikai értékpapírpiacok kedden, hét napon át tartó folyamatos növekedés után.
Az Európai Parlament (EP) plenáris ülése kedden Strasbourgban elfogadta a „kettős csomagként” emlegetett gazdaságpolitikai intézkedéssort, amely a tagállami kormányokat képviselő tanáccsal létrejött alkufolyamat eredménye.
Kedden nem kamatmeghatározó ülést tartott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, ez volt az első ülés amelyen Matolcsy György jegybankelnökként részt vett. Az ülésről az eddigiekhez hasonlóan az MNB csak annyit közölt, hogy a tanács áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat. Meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalta a jegybanki alapkamat megváltoztatását.
A tavalyelőtti 5,598 milliárdról 5,282 milliárd euróra csökkent 2012-ben az Audi Hungaria Motor Kft. árbevétele – jelentette be Thomas Faustmann, a társaság ügyvezetésének elnöke a Volkswagen-csoporthoz tartozó társaság keddi ingolstadti sajtótájékoztatóján.
Tavaly visszaesett a palesztin gazdaság, és idén várhatóan tovább romlik a helyzete.
Szerbiában nem változtatott az alapkamaton kedden a jegybank.
Az elmúlt napokban ismét főszerepet kapott a forint.
Idén januárban 5,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene Horvátországban az egy évvel korábbihoz képest, ami kevesebb, mint a decemberi 6,1 százalékos visszaesés – közölte kedden a statisztikai hivatal (DZS).
Hívők, kíváncsi turisták és újságírók tömege lepte el kedden a Szent Péter teret és környékét arra várva, hogy a pápaválasztó bíborosok bevonuljanak a Sixtus-kápolnába.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.