Változatlan indexekkel nyithat Nyugat-Európa
Markáns iránymutatás hiányában, lényegében a hétfői záró szinteken folytathatják a kereskedést kedden a legfontosabb nyugat-európai részvényindexek.
Markáns iránymutatás hiányában, lényegében a hétfői záró szinteken folytathatják a kereskedést kedden a legfontosabb nyugat-európai részvényindexek.
A Rábán levonuló árhullám miatt az éjszakai órákban teljes szélességében lezárta a Vas megyei Molnaszecsőd és Döröske közötti mellékút 3,5 kilométeres szakaszát a Magyar Közút Nonprofit Zrt..
Kivételes sürgős eljárást követően már ma elfogadhatja az Országgyűlés azt a hétfőn tárgyalt kormányzati előterjesztést, amely megtiltja az ágazati és egyéb különadók fogyasztókra terhelését az áram- és földgázszolgáltató vállalatoknak.
Alig változott kedd reggelre a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon.
Júniusban indul a mobiltárca-alkalmazás hazai tesztelése, és az ősz vége felé akár már szélesebb körben is startolhat az új fizetési módszer. Idővel a módszer alkalmas lehet tömegközlekedési jegyek, bérletek, belépők vagy akár különböző jogosultságok kiváltására is.
Voltak jelentős, százmillió eurós tételek januárban a Prémium Euró Magyar Államkötvény (PEMÁK) piacán, de az titok, kik voltak a legnagyobb vásárlók.
Gablini Gábor, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke szerint tízmilliárd forintos nagyságrendű veszteség éri a költségvetést a használtautó-behozatalnál, és a százmilliárdot is elérheti a számla nélküli „sufniműhelyek” okozta kár.
Az idén háromszor annyit költhet az alsóbbrendű utak felújításra a Magyar Közút Zrt., mint tavaly – írta a Népszava.
Tavaly is rekordévet zárt az Audi AG – közölte Rupert Stadler, az igazgatótanács elnöke a keddi eredménybejelentő sajtótájékoztatót megelőző hétfő esti müncheni sajtóeseményen, konkrét pénzügyi számadatok említése nélkül.
Hétfőn is emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
A COMEX aranyár 1575.60 – 1584.50 közötti mozgás után szerény emelkedéssel zár. A befektetők szerte a világon – az átfogó kockázatok ellenére – optimista szemlélettel elemzik a folyamatokat. Ide tartoznak a részvénypiacok, ahol például a DJIA, napról napra új, sohasem látott csúcsokra lép. De vajon a pohár tényleg félig van?
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 238 millió forint vissza nem térítendő támogatással fejlesztést hajt végre az Új Széchenyi Terv Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében.
Vietnam Quang Binh megyéjében letették az alapkövét annak a víztisztító műnek, amelynek hitelszerződését a Vietnami – Magyar Gazdasági Vegyes Bizottság tavaly őszi, hanoi ülésén írták alá a vietnami Pénzügyminisztérium és a magyar Eximbank képviselői – közölte Magyarország Hanoi Nagykövetsége hétfőn az MTI-vel.
Töretlen az érdeklődés Kínában a konyak iránt, a kelet-ázsiai ország az évtized végére a világ legnagyobb konyakpiacává válhat – idézi az iparági előrejelzéseket a Csingzsi Csuanmej kínai lap. A konyak ugyanakkor csupán a második legkedveltebb alkohol az országban.
Többhetes vizsgálat eredményeként több tíz tonna hamis sajtot vontak ki a forgalomból az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szakemberei – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Nem érte el a 150 millió eurót a magyar ingatlanbefektetési piacon a befektetések összege tavaly, ami 2002 óta a legalacsonyabb érték – közölte a Jones Lang LaSalle ingatlantanácsadó.
Az alkaloid mák hatvan százalékát elvetették a termelők, a gyógyszeripar részére termelt növény vetésterülete 2013-ban várhatóan 11 500-12 500 hektár lesz, hasonló az előző évekhez – közölte Isztin Ferenc, a Dombegyházi Agrár Zrt. vezérigazgatója, a Máktermelők és Termelésszervezők Országos Szövetség elnöke.
Az „Óz, a hatalmas” című fantasztikus film nagy sikert ért el a vetítésének első hétvégéjén, Észak-Amerikában 80,3 millió dollárt és világszerte összesen 150 millió dollárt hozott a Walt Disney-nek.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.