Londoni elemzők: Szlovénia és Olaszország is bajban van
Londoni elemzői vélemények szerint mára Szlovénia és Olaszország is olyan helyzetbe került, hogy elkerülhetetlenné válhat külső pénzügyi megsegítésük.
Londoni elemzői vélemények szerint mára Szlovénia és Olaszország is olyan helyzetbe került, hogy elkerülhetetlenné válhat külső pénzügyi megsegítésük.
Csak Győr jegyzője adott ki tiltó határozatot a győri hulladékégető bővítésére, az ő szakhatósági jogkörét helyi természetvédelmi ügyekben azonban egy korábbi döntés már kizárta – közölte Vargáné Matláry Eleonóra, a Győri Hulladékégető Kft. ügyvezetője.
A brit Munkáspárt ma már nem engedné be korlátozás nélkül a közép- és kelet-európai EU-tagállamokból érkező munkavállalókat – közölte szerdán Ed Miliband, a brit baloldal legnagyobb parlamenti erejének vezetője.
Washingtont is elérte szerdán az amerikai Középnyugat felől érkező havazás, az időjárás miatt a szövetségi hivatalok és az iskolák nem működnek az amerikai fővárosban.
Kiemelkedő, 15,57 százalékos átlagos hozamot értek el 2012-ben a Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak, az egy tagra vetített átlagos vagyon az előző évhez képest 4,5 százalékkal, 740 ezer forintra nőtt.
A Korean Air Lines (KAL), a Koreai Köztársaság nemzeti légitársasága kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be a CSA részvényei 44 százalékának megvásárlására – közölte szerdán Miroslav Kalousek cseh pénzügyminiszter.
A tervek szerint 10 milliárd forint beruházással édesítőszert, illetve mikro elasztikus gumilisztet (gumiőrleményt) gyártó üzemek létesülnek a Heves megyei Bélapátfalván, a város ipari parkjában – jelentette be szerdán a megye kormánymegbízottja.
A német érdekeltségű Hubertus Agráripari Bt. haszonbérleti szerződésének több pontját érvénytelenítette szerdán a Kaposvári Törvényszék, a szerződés egészének érvénytelenségét azonban nem mondta ki.
Csekély mértékben változott a forint árfolyama szerdán a bankközi devizapiacon a keddi szintekhez képest; bár napközben ismét megközelítette a 300 forintot az euró jegyzése, délutánra erősödött a forint, az eurót 298,72 forinton jegyezték a reggeli 298,40 forint és a kedd esti 298,18 forint után.
Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára egynapos munkalátogatásra csütörtökön Londonba utazik, ahol mások mellett találkozik Edward Davey energia- és klímaügyi miniszterrel.
Mások mellett az Editors, a Skunk Anansie, a Bad Religion, a Ska-P, Dizzee Rascal, az Enter Shikari, Katy B, a Tame Impala, az Everything Everything és a Chase & Status fellépését is bejelentették szerdán a szervezők az idei Sziget fesztivál programjában.
Tavaly a CBA hálózatának összforgalma 578,5 milliárd forint volt, mitegy 2,4 százalékkal több, mint 2011-ben, a CBA összesen 3225 egységet működtet az országban, 147-tel kevesebbet, mint egy évvel korábban.
Harminc millió forintra bírságolta a Vodafone Magyarország Zrt.-t a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megtévesztő mobilinternet reklámok miatt – közölte a GVH szerdán.
A dán Grundfos, a világ egyik legnagyobb szivattyúgyártója tavaly 6,7 százalékkal 22,6 milliárd dán koronára (3,03 milliárd euró) növelte árbevételét, az adózás előtti nyereség 1,9 milliárd korona volt – közölte a vállalat szerdán.
Az IVSZ stratégiai megállapodás megkötésére kéri a kormányt a legnagyobb magyar hozzáadott értéket előállító 180 milliárdos szektorral.
A pénztárgépek engedélyezése, gyártása kellő időre megtörténik, így nem lesz akadálya a jogszabálynak megfelelő határidő betartásának és az állami adóhatóság általi betartatásának.
A Hankook Tire Magyarország Kft. vezetése szerdán kihirdette a bér- és béren kívüli juttatások 2013-ra szóló emelését, amely közel áll az érdekvédők által korábban tett ajánlathoz.
Tetőzött az influenzajárvány Magyarországon: az előzőhöz képest az elmúlt héten hét százalékkal kevesebben, 37 500-an fordultak orvoshoz panaszaikkal – közölte az Országos Epidemiológiai Központ szerdán.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.