Szorítja az idő a gazdálkodókat
Már csak két hetük van a kötelező E-monitoring adatszolgáltatás teljesítésére a gazdálkodóknak.
Már csak két hetük van a kötelező E-monitoring adatszolgáltatás teljesítésére a gazdálkodóknak.
Barack Obama elnököt hibáztatta a szövetségi büdzsé automatikus csökkentése miatt Mitt Romney.
Három órát kell várakozniuk a kamionoknak az átkelésre a Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határállomás kilépőoldalán – tette közzé honlapján a NAV.
A demokraták és a republikánusok közötti tárgyalások teljes kudarca után helyi idő szerint péntek este életbe lépett a drasztikus, 85 milliárd dolláros automatikus költségvetés-csökkentés az Egyesült Államokban.
Egyelőre nincs szükség a költségvetés kiigazítására, hiszen csak két hónap telt el az évből – mondta Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszteri pozíció várományosa.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében akad olyan település, ahol a Start-munkaprogram beindulása óta negyedére esett vissza a vagyon elleni bűncselekmények száma – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Kenderesen sajtótájékoztatón.
Az angol éneksnő Leona Lewis „állatbarát“ testápolási szereket, illatokat és make-up termékeket reklámoz.
Mivel pénteken a zárás előtt nyereségbe fordultak a legfontosabb New York-i tőzsdeindexek, az előző naphoz képest enyhe emelkedéssel zártak.
Az idei költségvetés módosításával megváltoztatná a kormány az E.ON gázüzletágának megvásárlásával kapcsolatos állami kezesség, illetve a fizetendő kezességvállalási díj mértékét – derül ki a parlamenthez pénteken beterjesztett törvényjavaslatból.
Továbbképzéseket szervez a tárca az erkölcstant oktató pedagógusoknak – mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár Balatonkenesén, országjáró körútjának utolsó állomásán pénteken.
A COMEX határidős aranyár pénteken folytatta lejtmenetét ötdolláros csökkenéssel1574 USD/uncia szintig. ARANYVÉLEMÉNY Nem kötött megállapodást Obama elnök a kongresszusi vezetőkkel pénteken, így e napon 85 milliárd dolláros kiadáscsökkentés automatikusan érvénybe lépett az Egyesült Államokban. Stagnáló aranypiac, erősödő dollár. Aranygrafikonok.
Pár fillért nyert a forint jegyzése a kora délutáni árfolyamokhoz képest péntek estére a vezető valutákkal szemben.
A Balatoni Szövetség (BSZ) javaslatot fogalmaz meg a kormánynak, hogy azok a települések is kapjanak valamilyen támogatást, amelyek nem adósodtak el – döntött a helyi önkormányzatokat tömörítő szövetség pénteki közgyűlésén, Örvényesen.
Az első becslések szerint a 2013/2014-es idényben 287,6 millió tonna lesz az Európai Unió 27 tagállamának összesített gabonatermése, 5,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az EU bizottsága.
Megtalálta és lefoglalta pénteken délután a szlovák rendőrség II. Rákóczi Ferenc Borsiban ellopott mellszobrát, illetve a Szentesen (Svatuse) eltulajdonított turulszobrot is.
A zágrábi kormány hadat üzen azoknak, akik jogtalanul veszik igénybe a rokkantnyugdíjat – jelentette be a horvát munkaügyi miniszter pénteken.
A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken vegyesen alakultak, kétnapi emelkedés után.
A Lufthansa német légitársaság a nyári menetrend életbe lépésével megszünteti a Budapest és Berlin között közlekedő járatait.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.