Indul a komp
A balatoni komp a tavaszi menetrend szerint közlekedik szombattól Szántód és Tihany között – tájékoztatta Kapócs Ferenc, a Balatoni Hajózási Zrt. kereskedelmi igazgatója.
A balatoni komp a tavaszi menetrend szerint közlekedik szombattól Szántód és Tihany között – tájékoztatta Kapócs Ferenc, a Balatoni Hajózási Zrt. kereskedelmi igazgatója.
Első alkalommal előzte meg a kínai jüan az orosz rubelt a nemzetközi bankközi fizetési forgalomban – írja a Bloomberg pénzügyi hírügynökség a SWIFT banki fizetési rendszer adataira hivatkozva.
Mario Draghi szerint nem élhetünk olyan gazdasági modell szerint, amely csak a piacok önszabályozására hagyatkozik, és amelyben az egyének azt hiszik, mindent megtehetnek.
Mintegy 7 ezer ember tüntetett szerdán a Románia keleti részén fekvő Barladon a palagáz kitermelése ellen.
Egyre nagyobb szerepet játszik a bevásárlásokban az okostelefon, akár a vásárlás lebonyolításáról, akár az árak összehasonlításáról legyen szó – derül ki a Nielsen piackutató vállalatnak a barcelonai Mobile World Congress szakmai seregszemlén bemutatott tanulmányából.
A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán ledolgozták a keddi nagy veszteség egy részét.
Öt tibeti férfit őrizetbe vettek az északnyugat-kínai Kanszu tartományban, mert azzal gyanúsítják őket, hogy három tibetit önégetésre vettek rá – jelentette a kínai média szerdán.
A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) péntektől elzárja az Ercsi-Dunaújváros ivóvíz távvezetéket, mert többszöri felszólítás után sem rendezte a Dunaújvárosi Víz, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. (DVCSH) a feléjük fennálló, mintegy 65 millió forintos lejárt tartozását.
A mobil tartalom-szolgáltatás területén, a mobil eszközökön elérhető zene és video szolgáltatásban erősít a Magyar Telekom az idén, mindez segítheti a negyedik generációs (4G/LTE) adatátviteli technológia elterjedését is.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a kedvezőtlen gazdasági folyamatok ellenére az elmúlt két évben növekedett az adóigazgatóság által kezelt nettó adóbevétel – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. irányítását állami vagyonfelügyelő veszi át – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán.
Németországban a lakosság számára fontosabb a demokratikus intézmények működőképessége és a magas foglalkoztatottság, mint a gazdasági növekedés.
Tovább gyengült a forint szerdán az euróval szemben, a többi devizával szemben azonban árfolyama alig változott.
Nem véletlenül megosztott a piac a Magyar Telekom várható osztalékmértékét illetően, mert mind a vágás, mind a tartás mellett számos érvet lehet felsorakoztatni.
A jelenlegi hálózattal biztonságosan behozható a szükséges gázmennyiség Magyarországra, ahhoz viszont beruházásokra van szükség, hogy több forrásból is jöhessen gáz – mondta Zsuga János, az FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Tesco-Global Áruházak Zrt. (Tesco) akciós kampányának vizsgálata során megállapította, hogy a meghirdetett akciója során megtévesztő tájékoztatásokat tett közzé a termékek elérésére és a kedvezmények mértékére vonatkozóan.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) Kossuth téri épülete elé elektromosautó-töltőállomást telepít az Elmű. Budapesten hét, közterületen működő elektromos töltőállomást telepítettek.
Az Egyesült Államokban a vártnál némileg kevésbé, de így is jelentősen csökkent a tartós iparcikkek rendelésállománya januárban.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.