Az orosz aranytermelés 7 százalékkal nőtt
Oroszország tavalyi aranytermelése 7 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Az orosz aranytermelők szövetsége szerint az idén a termelés további 5 százalékkal bővül.
Oroszország tavalyi aranytermelése 7 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Az orosz aranytermelők szövetsége szerint az idén a termelés további 5 százalékkal bővül.
A gazdaság jelentős lelassulása ellenére tavaly 4 százalékkal, 16,14 milliárd zlotys (5,3 milliárd dollár) rekordra emelkedett a lengyel bankok nettó nyeresége – közölte szerdán a lengyel pénzügyi felügyelet.
A Mol Nyrt. ötéves előkészítés után tavaly decemberben kezdte el az első fúrást Ománban, a 43/B blokkban, és dolgoznak azon, hogy a tavaly decemberben elnyert 66-os blokkra kiírják a geológiai és szeizmikus méréseket, kutatásokat megalapozó tendert.
A C-vitamin gátolja a melanóma és a mellrák növekedését egy amerikai kutatócsoport szerint.
A termékmix változása miatt az erős első félévet követően gyengébb évzáróról jelenthet a héten az Állami Nyomda. A 38 forintos osztalékot azonban fedezheti a készpénztartalék.
A bécsiek 68 százaléka gondolja úgy, hogy semmit sem kap Valentin-napra.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 78,47 pontos nyitás után kissé emelkedett kedden kora délutánig.
Az autóiparban mutatkozó válság ellenére jól teljesítenek a nagy gumiabroncsgyártók, elsősorban a feltörekvő piacok előretörése, illetve a speciális autógumik keresletének a növekedése miatt.
A Román Posta átszervezése és tervezett privatizációja ellen tüntetett kedden a vállalat mintegy 1500 alkalmazottja Bukarestben. A román postát júniusig tőkeemeléssel, egy stratégiai befektető bevonásával kívánja a bukaresti távközlési minisztérium privatizálni.
Magyarország is részt vesz Európa legnagyobb nemzetközi bioszakvásárán, a február 13-16. között megrendezendő nürnbergi BioFach szakkiállításon – közölte az FVM.
Az Állami Számvevőszék közleményben utasította vissza a Magyar Nemzeti Bank elnökének levelét, amelyben Simor András azt kifogásolta, hogy a monetáris politikáról szóló ÁSZ-jelentést az újságból kellett megismernie.
Az Auchan 19 magyarországi áruházában 2012-ben az előző évhez képest 10 százalékkal 300 milliárd forintra nőtt a forgalom, a vásárlók száma 15 százalékkal 36 millióra bővült – mondta Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Éves alapon 17,4%-kal nőttek a Volkswagen csoport személyi autó eladásai januárban, ez 491 900 darab értékesített járművet jelent világszerte.
A meghirdetett összegben értékesített hozamcsökkenéssel, de a referencia hozam felett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi rendszeres aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Bővíti szentgotthárdi üzemét az Opel: a 130 millió eurós beruházással több mint száz munkahelyet hoznak létre, és 1600 négyzetméterrel növelik a termelő üzem területét – jelentette be Joachim Koschnicke, az Opel elnökhelyettese kedden Budapesten Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Jelentős mértékű esést mutat a Phoenix Solar AG részvényárfolyama a mai kereskedésben.
Rögzíti a korai (új), illetve a tárolt burgonyára vonatkozó előírásokat a szaktárca, a burgonyaszabványt tartalmazó rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.