A románok nem hibásak
Több román élelmiszeripari szakember elutasította azt a vádat, hogy román vágóhidak marhahúsként exportáltak volna lóhúst.
Több román élelmiszeripari szakember elutasította azt a vádat, hogy román vágóhidak marhahúsként exportáltak volna lóhúst.
Szervátültetést tanulnak gázai orvosok, de alapvető gyógyszerek és orvosi berendezések is hiányoznak a Gázai övezetben és Ciszjordániában.
A Magyarországról, illetve egész Kelet-Közép-Európából származó kutya- és macskakölykök kereskedelmének felfüggesztését szorgalmazza Michela Brambilla volt olasz idegenforgalmi miniszter és állatvédő.
Közösségi programot kezdeményez az országban a Magyar Gyermekirodalmi Intézet: a Nemzetközi Könyvajándék Nap keretében a szervezők arra kérik a felnőtteket, hogy február 14-én ajándékozzanak a környezetükben élő gyerekeknek egy-egy könyvet, így növelve az olvasás szeretetét a fiatalabb korosztály körében.
A bölcsészettudomány nemzetstratégiai kérdés, mértékadó szerepet kell játszania a nemzeti közösség identitásának megőrzésében – mondta Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia egy évvel ezelőtti átszervezésekor létrejött Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) főigazgatója
Söröspoharakat dobált és verekedést provokált az a hat futballszurkoló, akit szombat este vettek őrizetbe a rendőrök Zalaegerszegen.
A MÁV-START és a GYSEV részére beszerzendő motorvonatok finanszírozásának kérdésében a közeljövőben születhet kormányzati döntés – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI érdeklődésére.
Ma kezdődik a Holdújév Fesztivál a Millenárison, ahol távol-keleti és magyar művészek, artisták, zenészek és sportolók együtt köszöntik a kígyó évét, és mutatják be Kína színes kultúráját az érdeklődőknek.
Kétheti emelkedés után a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe csökkent a héten, miközben a forgalom csaknem 25 százalékkal nőtt. A BUX egy hét alatt 0,32 százalékkal, 334,77 ponttal csökkent, és 19 023,39 ponton zárt pénteken. A vezető részvények közül a legjobban, 0,78 százalékkal az OTP erősödött, a legnagyobb vesztes, 5,17 százalékkal a Mol volt.
Míg 2007 és 2013 között fejenként 660 ezer forintnyi uniós forrás érkezett Magyarországra, addig a következő hétéves EU-költségvetési ciklusban ez az összeg 712 ezer forintra nő. Orbán Viktor elmondta, hogy a brüsszeli eredmény tanulsága az, hogy harcolni kell, Magyarország is azért járt most jól, mert végre kiállt magáért. „Fáradtak vagyunk, de boldogok”, mert a 26 órás brüsszeli tárgyalás alatt „nagyon sok pénzt kerestünk Magyarországnak” – fogalmazott a kormányfő.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. az éjszaka a legmagasabb, hármas készültségi fokozatban, teljes téli célgép-flottájával folyamatosan végezte a budapesti utak síkosságmentesítését.
A hazai kis- és középvállalkozások (kkv) számára rendkívül fontos lenne, hogy a következő, 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési időszakban a források túlnyomó része célzottan, közvetlenül a gazdaságfejlesztést, a növekedést, legfőképpen a kkv-szektor fejlődését szolgálja.
A 68 évvel ezelőtti budavári kitörési kísérletre emlékeztek Budapesten a Normafánál és a Vérmezőn szombat délután.
A gladiátorszandál után újabb merénylet következik a mutatós lábak ellen. A kifutókon már dívik a Birkenstock.
Filmvetítések, fotókiállítás, előadások és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket az India Fesztiválon március 6. és 10. között az Átrium Film-Színházban, Budapesten.
Lezárták a kettes metró Széll Kálmán téri állomását áramkimaradás miatt szombat délután – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán.
Az európai uniós keretköltségvetés „történelmi csökkentését” a megszorításokat hirdető brit-német tengelynek Párizs feletti diplomáciai győzelmeként értékelte szombaton a francia sajtó, annak ellenére, hogy Francois Hollande francia elnöknek sikerült megmentenie a közös agrárpolitikát.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.