Sötét mód ikon
2026 szeptember 02
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Kamatot emelt a szerb jegybank

Szerbiában a makacsul magas, kétszámjegyű infláció miatt ismét kamatemelésről döntött a központi bank kedden, a kamatszint 25 bázisponttal 11,75 százalékra nőtt.

EXTRA

Több disznót akar a miniszter

Az agrártárca szeretné elérni, hogy a magyar sertésállomány 2017-ig a duplájára emelkedjen, amelyhez a sertésprogram biztosít szakmai kereteket, és amelynek megvalósításához 2,6 milliárd forint forrás áll rendelkezésre – mondta a vidékfejlesztési miniszter a Spar Magyarország Kft. bicskei húsüzemében tett keddi látogatásán.

EXTRA

Az olajkatasztrófa vitte el a BP pénzét

A brit BP Plc. olajipari konszern adózott eredménye 79 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó negyedévben az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest, részben a Mexikói-öbölben történt olajszennyezéssel kapcsolatos kártérítések miatt.

EXTRA

Csökkent a kisker forgalom az EU-ban

Az Európai Unióban decemberben 0,6 százalékkal, ezen belül az euróövezet 17 tagállamában 0,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom novemberhez képest – közölte kedden az Eurostat, az unió statisztikai hivatala.

EXTRA

Turista pénzét nyúlta le egy papagáj

Pénzt lopott egy papagáj Új-Zélandon egy brit turistától: 600 fontját – 210 ezer forintnyi összeget – repítette magával. A férfinak mindössze 20 fontja maradt.

EXTRA

Szegedről is elindult az „éhségmenet”

Mintegy 25 résztvevővel Szegedről is elindult a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület szervezte, éhségmenetnek nevezett tiltakozó akció kedden.

EXTRA

Nem változott a román alapkamat

A román jegybank nem módosította az alapkamatot, amely 5,25 százalék maradt – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

EXTRA

Kis pluszban a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 32,53 pontos nyitás után kissé csökkent kedden délelőtt.

EXTRA

Jelentett a Munich Re

A német Munich Re viszontbiztosító adózás utáni nyeresége éves szinten 24 százalékkal csökkent a tavalyi negyedik negyedévben, az év egészében azonban a nyereség 3,2 milliárd eurót tett ki, az előző évi 700 millió után – közölte a vállalat kedden.

EXTRA

Mintegy nyolcvan embert bocsátanak el Halimbáról

Várhatóan 70-80 embert bocsát el a Mal Zrt. a halimbai bányabezárás miatt – tájékoztatott a Veszprém Megyei Kormányhivatal kedden.

EXTRA

Több mint 40 ezer céget törölhetnek

Januárban 2401 cég szűnt meg Magyarországon, 61 százalékkal több, mint amennyit a megelőző év azonos időszakában töröltek a cégbíróságok, és úgy tűnik, hogy trendszerű változás zajlik, idén akár 45 ezer cég is erre a sorsra juthat – közölte az Opten Informatikai Kft. kedden.

EXTRA

Csúcson az euróövezeti BMI

Tízhónapos csúcsra szökött januárban az euróövezeti összetett beszerzési menedzser index értéke.

EXTRA

Milliárdos veszteség a UBS-nél

Hatalmas, 1,9 milliárd svájci frankos veszteséget könyvelt el az UBS svájci bankóriás a negyedik negyedévben, elsősorban egyszeri profitcsökkentő tételek miatt.

EXTRA

Hadgyakorlatba kezdtek az oroszok

Hadgyakorlatot kezdett kedden Oroszország a Kuril-szigeteknél – közölte az Interfax orosz hírügynökséggel az oroszországi keleti katonai körzet szóvivője.

EXTRA

Teljes szolgálati időt szerez a főállású katás

A kisadózók tételes adóját (kata) választó főállásúaknál a katás időszak 100 százaléka számít be a szolgálati időbe a résznyugdíjhoz szükséges legalább 15 éves, a teljes nyugdíjhoz szükséges legalább 20 éves szolgálati idő megállapításakor – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.

EXTRA

Ukrajna 1 milliárd dollárnyi devizakötvényt adott el

Ukrajna 1 milliárd dollár értékben adott el 10 éves lejáratú dollárkötvényt hétfő délután – közölte az aukciót lebonyolító egyik pénzintézet, a VTB Capital.

EXTRA

Izmosodott a forint

Erősödött a forint kedden délelőtt a főbb devizákhoz képest az előző esti értékekhez viszonyítva.

EXTRA

Obama a kibertérben is támadhat

A megelőző csapást alkalmazhatja az amerikai elnök.

1 6 584 6 585 6 586 6 587 6 588 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.